Hollerich bíboros: Fel kell fedeznünk az Úr jelenlétét a posztmodern korban

– A kereszténység nagy ünnepén beszélgetünk, az eucharisztikus kongresszuson. Mit jelent ez számunkra, keresztények számára?

– Szükség van ezekre a találkozókra, időnként ünnepelni kell. Maga az Eucharisztia is ünneplés. Európában napjainkban a keresztények már kisebbségben vannak, ezért fontos bátorítani őket. Követnünk kell Jézust, benne kell remélnünk, fontos, hogy jól ismerjük őt.

– Keresztényként milyen álmunk van Európáról, és milyen felelősséget kell vállalnunk?

– A pápa gondolkodásában Európának nagyon fontos szerepe van. Ahogyan egyszer mondta nekem: ha nem lenne Európa, akkor csak az Egyesült Államok, Oroszország és Kína lenne, és akkor a világ kevésbé lenne biztonságos, a béke nagyobb veszélyben lenne. Európa nem tökéletes, de azt hiszem, egy nem tökéletes Európai Unió is jobb, mintha nem létezne az unió. Mi mindenkivel párbeszédben vagyunk, a különböző politikai pártokkal az Európai Parlamentben, a keresztényekkel, a nem keresztényekkel. A párbeszéd néha könnyű, néha nehéz, de én mindenképpen hiszek benne.

Krisztus is ezt tette, beszélt mindenkivel, nem félt a bűnösökkel vacsorázni. Az ő nyitottságának kell élnie bennünk,

és számomra a pápa példa ebben: Ferenc pápa mindenkivel beszél.

– Ha megvan bennünk ez a nyitottság, a kereszténység újra átalakító erő lehet Európában?

– Azt hiszem, a kereszténység a jövőben is kisebbségben lesz Európában, mert nagy civilizációs változást élünk meg. Még csak kis ideje léptünk be a digitális korba, és azt hiszem, ennek még nagyon komoly következményei lesznek. Egyszer thaiföldi fiatalokkal voltam együtt, három nap alatt felépítettünk egy kicsiny templomot egy kicsiny faluban. A mobilomon zenét hallgattam, és az egyik fiatal bele akart hallgatni. Tíz percig figyelmesen hallgatta, aztán elnevette magát, és azt mondta, ez nem zene. Mozart egyik zongoraversenye volt. Akkor elgondolkodtam: tíz évvel korábban egy fiatal talán azt mondta volna, ez klasszikus zene, nem tetszik neki, ma pedig azt mondja, nem zene. Az általunk szeretett civilizáció kánonjai a fiatalokkal már nem működnek. Nem olvasnak könyveket, csak a kötelezőket, de amikor a netflixes filmekről beszélnek, csillog a szemük. Teljesen más az életük, mint a miénk. És nekünk ennek a nemzedéknek kell elvinnünk az evangéliumot. Amikor 23 éve Japánban voltam misszionárius, először elkeseredtem, hogyan tudnám elvinni nekik az evangéliumot. Elmentem hát a kápolnába, és imádkoztam az Úrhoz, órákon keresztül: „Mutasd meg nekem a jelenlétedet Japánban, hiszen te előbb itt voltál.” Ugyanígy kell ma imádkoznunk,

kérnünk kell az Urat, mutassa meg jelenlétét ebben a posztmodern, digitális kultúrában. Hiszen ott van, és nekünk fel kell fedeznünk, hirdetnünk kell őt félelem nélkül, nagy reménnyel.

– Egy másik felfedezni való világ a szegények, kirekesztettek világa. Milyen útmutatást adhat az Egyház, hogy megértsük a velük való szolidaritás fontosságát?

– A szolidaritás keresztény erény. Az Egyház társadalmi tanítása nem olyan dolog, amiről eldönthetjük, követjük-e, vagy sem, hiszen az Egyház tanítása. Leó pápától kezdve létezik. Tudnunk kell, hogy nem követhetjük Jézust, ha nem éljük meg ezt a szolidaritást, amely a kereszténység alkotóeleme.

– Ön  mint az Európai Unió Püspöki Konferenciái Bizottságának elnöke mit gondol: az európai püspökök hogyan találhatják meg a közös hangot, amellyel válaszolhatnak korunk válságaira?

– Először is úgy, hogy meghallgatjuk egymást. Ez nagyon fontos, ha nem ezt tesszük, akkor ítélkezünk egymás felett, és ebből nincs kiút. Minden püspöknek testvérként kell tekintenie minden püspöktársára. A testvéreknek egy családon belül is lehet különböző véleményük, de a család, a családi kapcsolatok fontosak. Mindannyian ilyen családias kapcsolatban vagyunk Krisztussal: ez a legfontosabb, és ezen az alapon kezdhetünk párbeszédet. Én minden európai püspököt képviselek – természetes volt számomra, hogy Magyarországra jövök, a magyar püspöki kart is képviselem. Néhány országból jöhettek volna többen is a püspökök közül.

– Az Egyház a szinodalitás útját választotta. Sikerül ezen az úton járnia?

– Azt hiszem, ez az egyetlen lehetőség, ahogyan az Egyház élhet a jövőben. A felülről lefelé jövő irányítás már nem működik. Ha a pápa mond valamit, azonnal megjelenik az ellenzéki hang. Sokan csak akkor hallgatják meg a pápát, ha azt mondja, amit hallani akarnak. És ha valami mást mond, az nem jut el a szívükig, nem hallgatják meg, elutasítják. Azt mondják, van egy jobboldali egyház, egy baloldali, egy liberális, egy konzervatív… de a pápa nem liberális, és nem konzervatív, a pápa radikális. Radikális Jézus követésében és az irgalmasságban is. A gondolataiban nem a liberalizmus él, hanem ez a radikalizmus.

– Ebben a sokféleségben hogyan találhat rá az Egyház a közös hangra?

– Hogyan tovább? Én püspök vagyok, az év során sok bérmálást végzek. Hiszem, hogy a Szentlelket adom át ezeknek az embereknek:

a Szentlélek tehát működik Isten népében, a világi hívőkben, az Egyházban. 

A szinodalitás, ahogyan a pápa gondolja, azt jelenti, hogy meghallgatjuk a Szentlelket, aki az emberekben beszél. Anélkül, hogy ezzel lerombolnánk a hierarchikus egyházat. A püspököknek meg kell hallgatniuk az embereket, mielőtt döntéseket hoznak. Ez a katolikus szinodalitás, együtt Péter utódával, a pápával.

– Hogyan látja az eucharisztikus kongresszust? Milyen hatása lehet országunk egyházára?

– Fantasztikus ez a kongresszus. És visszavezet minket hitünk középpontjába, ami az eucharisztikus Krisztus. E nélkül a középpont nélkül hiábavaló minden, amit teszünk.

Az Egyházat úgy lehet megújítani, ha megvan bennünk ez a hit, amelynek a középpontja Jézus.

Csodálatos katekéziseket hallgattam a napokban a québeci és a mianmari bíborostól, ebben is látszik az Egyház egyetemessége. Mindenki egy kicsit más megközelítésből beszél az Eucharisztiáról, és ez gazdagít bennünket. A magyar nép csodálatos módon lát vendégül minket, és biztos vagyok benne, hogy a magyar egyház nagyon sokat kap ettől a kongresszustól.

Szerző: Thullner Zsuzsanna

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír