Hősi halált halt vagy fronton harcoló ukrán apák gyerekei nyaralnak a Katolikus Karitász táborában

Balatonakaliban augusztus 28-tól két héten át olyan 10–14 éves ukrán gyerekek nyaralnak, akik a közép-ukrajnai kisvárosból, Sarhorodból és környékéről származnak, néhányuk belső menekült. Édesapjuk a fronton harcol, vagy ami még rosszabb, harcolt. Hiszen sokan odavesztek már. Ezeknek a gyerekeknek most az a legfontosabb, hogy egy kicsit fel tudjanak lélegezni, és úgy kezdjék el az előttük álló tanévet.

Az ukrán iskolákban csak szeptember második hetében kezdődik a tanítás, és területenként változó, hogy az jelenléti, online vagy kevert formában valósul majd meg.

A kijevi római katolikus karitászközpont, a Caritas-Spes közreműködésével sikerült a negyvennégy ukrán gyermeket, három tanárnőt, egy egészségügyi dolgozót és a két sofőrjüket meghívni Balatonakaliba. Egy nagy busszal érkeztek az 1100 kilométerre lévő településről.

A délelőtt folyamán a kiskamasz lányok szép, több színnel hímzett felsőt öltöttek, a fiúk pedig hímzett nyakú fehér inget. Néhányan tudtak önfeledten csocsózni, beszélgetni a faházak teraszán, vagy kicsit fázva figyelni az ünnepség előkészítését. Egy-egy gyermek arca azonban mozdulatlan maradt. Az átélt trauma még friss lehet, és mindent áthat. A két hét talán lehetőséget ad arra, hogy a veszteség, a gyász már ne marja őket ennyire…

Később megtudtuk Grexa Liliána ukrán nemzetiségi parlamenti szószólótól, hogy ez az öltözet, a „vésévánka” vagy „visivánka” Ukrajna szimbóluma, nemzeti öltözékük, amelyet néha „az ukrán nép DNS-ének” is neveznek. Ősidők óta hordják, hiszen kifejezi az összetartozásukat. A nagyszülők, anyukák hímzik az unokáiknak általában keresztszemes hímzéssel. „Nekem kiskoromban a nagymamám terítőt hímzett. Generációról generációra száll ez a hagyomány. Minden régiónak megvan a saját mintája, de ez most már inkább aszerint keveredik, kinek mi tetszik.

Eredetileg fehér alapon piros-fekete hímzést használtak, amiről sok népdal is tanúskodik. A nőkön lehet virágminta vagy geometriai díszítés, a férfiakon csak ez utóbbi. Most már többféle színt kombinálnak tetszés szerint” – mondta el Grexa Liliána.

Balogh Attila, a tábor vezetője a Katolikus Karitásznál dolgozik, a háború elején menekült Kárpátaljáról Magyarországra. Nyerges Ivánt kifejezettem az ünnepségre hívták tolmácsolni. Ő is másfél éve, február 28-án jött át a határon Kárpátaljáról a családjával. Sokan segítették őt albérlethez és munkához jutni, két hét alatt talált is állást, amiért nagyon hálás, de a nehézségek újra és újra felütik a fejüket az életében.

A „Vár a nyár” program lezárásán és a „Legyen öröm az iskolakezdés!” program eseményén részt vettek a környékbeli karitászvezetők is.

Az ünnepség előtt a Karitász munkatársai gondosan, odafigyelve előkészítették az iskolatáskákat. A kisebb kislányok rózsaszín, a nagyobb gyerekek majd szürke alapon piros, zöld, kék színű táskákat kapnak, a kamaszfiúk pedig méretesebb, sötétebb, fiúsabb stílusú hátizsákokat. Mindegyik névre szól, van bennük egészségügyi csomag, láthatósági mellény és ceruzákkal, tollakkal megtöltött tolltartó.

Az ünnepségre megérkeztek a meghívott vendégek is. 11 órakor Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatóhelyettese köszöntötte az ukrán gyermekeket és kísérőiket, majd Herczegh Anitát, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövetét, Écsy Gábor országos igazgatót, Grexa Liliánát, Kontrát Károly országgyűlési képviselőt, Téglásy Pált, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács titkárát, valamint a Karitász képviselőit.

Écsy Gábor elmondta: „Nem olyan régen álltunk itt a »Vár a nyár« program megnyitóján, amellyel elindult a Katolikus Karitász táboroztatása országszerte.” A balatonakali táborba magyarországi egyházmegyékből jöttek gyerekek szociálisan nehezebb helyzetben lévő családokból, de voltak itt Délvidékről és Kárpátaljáról is magyar gyerekek, hogy élvezzék a nyár örömeit. Az egyhetes táborok ingyenesek voltak. Majdnem négyezer gyermek nyaraltatását segítették országszerte. Az ukrán táborozóknak ezalatt a két hét alatt olyan programokat biztosítanak, amelyek által megismerik országunk nevezetességeit és a Balatont. Elmennek majd Tihanyba, Keszthelyre és Sümegre is, ahol a várjátékot is megnézhetik.

A karitászigazgató ismertette az augusztus elején indított „Legyen öröm az iskolakezdés!” programjukat, mellyel tízezer gyermek beiskolázását segítik iskolatáskával, taneszközökkel és utalványokkal. Mint mondta, sok jó szándékú ember segítségének köszönhető, hogy 16 egyházmegye 800 településén valósul meg a Katolikus Karitász iskolakezdési programja, közel tízezer rászorulónak nyújtva segítséget. A program szeptember közepéig folytatódik. Adományozni a Katolikus Karitász adományvonala, a 1356-os szám hívásával vagy online támogatással lehet. Écsy Gábor hozzátette: „Nemcsak a magyar gyermekekre gondoltunk, hanem rátok is.”

Herczegh Anita, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete felidézte, hogy néhány nappal ezelőtt fejeződött be Budapesten az atlétikai világbajnokság. Az utolsó napon az egyik versenyszám a női magasugrás volt. Ennek döntőjét élőben láthatta, így átélte, hogy a győztes ukrán hölgynek hogyan szurkolt szívből egy egész stadion, és hogy örült a győzelmének.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy az ukrán sportolóknak mennyivel több nehézséggel kell megküzdeniük a felkészülés során, mint a más országból érkezett versenytársaiknak. Vagy az otthoni felfordult világ nehézségei közepette készülnek, vagy távol a hazájuktól, nélkülözve a megszokott segítőket és a hazai terepet.”

Ennek a győztes ukrán magasugró hölgynek a háború kitörése után három napig kellett autóznia, hogy eljusson egy világversenyre. „Erről eszembe jutott egy dokumentumfilm, amely körülbelül tíz évvel ezelőtt jelent meg, Utam az iskolába címmel. Ez a film négy gyermek sorsát mutatja be a világ különböző pontjáról, azokat a nehézségeket, amelyekkel meg kell küzdeniük ahhoz, hogy eljussanak az iskolába.” A film egyik főszereplőjének a pusztában kell mezítláb gyalogolnia, a másik összeeszkábált kerekesszékben, a harmadik lóháton jut el az iskolába, a negyedik, ráadásul egy lány, olyan országban él, ahol nem veszik jó néven, ha valaki iskolába jár. „A dokumentumfilmből érződik, hogy az iskola sok gyereknek kényszer és szükségszerűség, de ennek a négy gyereknek vágyott cél, egy szeretett hely, ahová minden nehézség leküzdése árán, de el szeretnének jutni. Kívánom nektek, hogy ne kelljen ilyen nehézségekkel megküzdenetek. Szeretnénk minden segítséget megadni nektek, hogy öröm legyen az iskolakezdés.”

Grexa Liliána ukrán nemzetiségi parlamenti szószóló „Dicsőség, Ukrajna!” felkiáltással köszöntötte a gyerekeket, amire az volt a válaszuk: „Dicsőség a hősöknek!” „Ez az ukrán hazafias kiáltás mutatja az ukrán nép elhivatottságát, hogy a gyermekeik szabadsága mennyire fontos nekik, mennyire fontos a hazájuk és hogy szabadon élhessenek” – mondta, majd megköszönte a magyar kormánynak, hogy támogatja az ukrán menekülteket és Ukrajnát magát is. Megköszönte Écsy Gábornak, hogy nemcsak az ukrán menekült gyerekeknek nyújtottak lehetőséget a táborozásra, hanem az Ukrajnából érkezőknek is, akik így kicsit kipihenhetik a háború borzalmait, a rakétatámadásokat, az életveszélyt, a fronton harcoló testvérekért és apákért való folyamatos aggódást.

Écsy Gábornak átadott egy kijevi desszertet, majd bemutatta a Ribizli a világ végén című könyvet, amelyet a gyermekeknek ajándékozott. A könyvet a magyar kormány támogatásával adták ki még a háború előtt, magyar meséket fordítottak benne ukrán nyelvre. A háború kitörése után az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója kezdeményezésére könyvkiadók összefogásával 1500, majd további 3000 példányt nyomtattak belőle, hogy az ukrán gyerekeknek ajándékozzák.

Irina, a csoporttal érkezett egészségügyi dolgozó könnyeit törölve szólalt meg. „Messzi tájakról érkeztünk, a szép Ukrajnából, és szeretnénk megköszönni, hogy meghívtak, fogadtak a táborba és támogatnak minket.” Majd mindenki családjának minden jót kívánt, egészséget, boldogságot, a Szűzanya védelmét és Isten oltalmát.

Egy tanárnő a polgármesterük és az önkormányzatuk nevében oklevelet és ajándékot adott át Écsy Gábornak a jótékony tevékenységért és az ukrán gyerekek táboroztatásáért. Megköszönték Buza Kristóf, a Katolikus Karitász nemzetközi koordinátora jótékonysági munkáját és közreműködését a tábor szervezésében, majd Balogh Attilának, a tábor vezetőjének is kifejezték köszönetüket, és átadták a régiójuk turisztikai látványosságait bemutató kis füzetet, remélve, hogy egyszer eljuthatnak majd hozzájuk a vendéglátók.

Egy ukrán hazafias éneket adott elő a gyermekcsapat. Jó volt az arcukon mosolyt látni. Látszott, hogy szeretnek énekelni, mint ahogy a régiójukban oly sokan.

Anita asszony és Gábor atya átadta egyesével a név szerint előkészített iskolatáskákat; Grexa Liliána kiosztotta a mesekönyveket, majd közös kép készült a csapatról.

Herczegh Anita kérdésünkre elmondta: „Minden gyereknek szüksége van arra, hogy nyáron kikapcsolódjon, élményekkel töltődjön fel, és így induljon neki a következő tanévnek. A Katolikus Karitász táboraiban olyan gyerekek nyaralnak, akik hátrányos helyzetű családokból származnak, vagy éppen Ukrajnából, ahol a háború hétköznapjait élik.”

Hozzátette, sokuk rokonai, édesapjuk és testvéreik a háborúban harcolnak. Nekik kiemelten fontos, hogy egy kicsit elfeledjék a hétköznapokat, új, meghatározó élményekkel töltekezzenek. Anyagilag is segítséget jelent ezeknek a családoknak, hogy az iskolakezdést is megkönnyíti a Karitász.

Megemlítette, hogy a magyarországi karitatív szervezetek a háború előtt is fokozottan odafigyeltek a határon túli magyarokra, és mellettük mindig az ukrán lakosokat is segítették. „A háború kitörése óta ez utóbbi kiemelten fontos. Én magam is több alkalommal mentem a Katolikus Karitásszal, hogy orvosi segítséget vigyünk a határon túlra, és élelmiszerrel támogattuk nemcsak a magyar, hanem az ukrán családokat is.”

Herczegh Anita egy éve a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete. Különösen jó szívvel gondol vissza minden olyan kezdeményezésre, ami kimondottan gyerekeknek szólt.

Számára a legmegrázóbb, legmeghatározóbb élmények a háború után a határon tett látogatások voltak, a találkozások a menekülő családokkal. „Ezeket a képeket nehéz elfelejteni” – tette hozzá. Ebéd után Balaton szelettel ajándékozta meg a gyerekeket, akik szépen fegyelmezetten jöttek elé, és látnivalóan inkább a tejcsokis változatot kedvelték.

Irina beszámol arról, hogy 24 órás buszos utazás után érkeztek meg a táborba fáradtan, de mostanra már kipihentnek, magabiztosabbnak és felüdültebbnek érzik magukat. Tegnap a rossz idő ellenére fürödtek a Balatonban még éppen az eső előtt, ami nagyon tetszett nekik.

Döbbenettel hallom, hogy a pihenés alatt is hat órakor kelnek reggelente, hétkor tornáznak, utána rendet tesznek a szobákban, és 8 órakor reggeliznek.

Egy világoskék szemű 13 éves fiú elmondja, hogy nagyon tetszik neki Magyarország, még soha nem járt itt, ez az első alkalom. „Jó, hogy ilyen nagy tó van itt, a magyar tenger.” Kíváncsi vagyok, tudott-e máshol nyaralni idén, azt feleli, Kijevben járt. A többiekkel focizni, csocsózni, biliárdozni szoktak, felfedezik a környezetet, kisétálnak a Balatonhoz.

Szándékosan nem kérdezem őket az otthoni állapotokról, hiszen az itt-tartózkodásuk célja a kikapcsolódás, és nem a sebek feltépése. Csak remélni lehet, hogy azok az élmények, amiket itt átélnek a két hét alatt, hozzájárulnak majd ahhoz, hogy a keresztjeiket otthon könnyebben tovább tudják vinni, és a gyászuk gyógyuljon.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír