Hősies helytállás a bajban – A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász munkájáról az ukrán határ mellett

A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász munkatársaival az orosz–ukrán háború hetedik napján beszélgetünk a határnál, Barabáson, valamint az egyházmegyei karitászközpontban, a nyíregyházi Szent Miklós-házban. A „hazai görög csapatban” többen is szolgálnak, négyen a háttérben segítenek, ketten a „frontvonalban” több mint egy hete. Oláh Tamás, az egyházmegyei karitász igazgatója egészen a kezdetektől mutatja be azt a mérhetetlen munkát, amelyet ez idő alatt végeztek.

A szemein látom, hogy nagyon fáradt. Keveset alszik; körülbelül napi kétszáz(!) telefonhívást bonyolít, koordinálja az embereket, fogadja és szállítja a felszerelést, az adományokat és utazik. Nincs „munkaidő vége” vagy hétvégi kikapcsolódás, ő és munkatársa, Pásztor Gergely élete az elmúlt néhány napban gyökeresen megváltozott.

Mindkettejüket elborzasztja mindaz, ami Ukrajnában történik, de keseregni igazán nincs idejük. Helyette teszik a dolgukat.

A barabási fogadópontnál pakolnak, osztanak, beszélnek, regisztrálnak, várnak, tolmácsolnak, könnyeket törölnek, mosolyognak és vigasztalnak a piros felsőbe öltözött munkatársak és önkéntesek. Vannak köztük magánszemélyek (magyarok és külföldről érkezettek), valamint a karitász valamely csoportjának tagjai. Csütörtökön tizenöt fő érkezett a Nyírturai Görögkatolikus Egyházközségben működő karitászcsoportból (nyírturai és nyírbogdányi hívek Szabados Viktor atyával), illetve jelen vannak az országos karitász vezetőségéből és a római katolikus egyházmegyék karitászmunkatársai közül is sokan.

Jól működő rendszerben váltják egymást a Máriapócsról, Nyírkátáról, Tuzsérról vagy épp Nyírturáról érkezők. Görögkatolikus lelkipásztorok – a környéken szolgáló atyák, parókusok – is segítenek, amiben kell.

És segíteni mindig kell valakinek: ha újabb emberek érkeznek a határátkelő felől, megkérdezik őket, mire van szükségük, hiszen az érkezők csupán egy-két bőrönddel, táskával jönnek, így próbálják átmenekíteni életüket egy békésebb, biztonságosabb világba. Van, aki fuvart ajánl nekik, van, aki szállást, van, aki elbeszélget velük, tolmács áll rendelkezésükre, hogy gördülékeny lehessen a kommunikáció.

S ha felmerül valamilyen igény a menekültek részéről, a karitászos munkatársak, önkéntesek igyekeznek azonnal megoldani. Pásztor Gergely például a majd’ százharmincezer tagot számláló „Segítségnyújtás (Ukrajna, Kárpátalja)” Facebook-csoport által is. Minden követ megmozgatnak az online és offline térben, hogy a segítségkérés eljusson a megfelelő emberhez, aki felajánlásával megoldhatja a felmerülő problémát: fuvart Budapestre, vagy onnan tovább, szállást az ország számtalan városában, munkalehetőséget vagy külföldi utazást, transzportot a reptérig, segítséget a papírokkal.

Mások a karitászközpontban segítenek: a nyírszőlősi hívek a beérkezett ruhaneműt, élelmiszert válogatják, szortírozzák. A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász központja, a Szent Miklós-ház nagy forgalmat bonyolított az elmúlt tíz napban. Ami felajánlás beérkezik, szinte azonnal szállítják a határhoz a fogadópontba, vagy a kárpátaljai karitászon, papokon keresztül a határon túlra. Ott a belső Ukrajnából menekülőknek készítenek meleg ételt, s ebből látják el a Kárpátalján egyedül maradt embereket.

Több mint százötvenezer ember érkezett már Ukrajnából Magyarországra az öt határátkelő településen vagy a zöldhatáron keresztül. A humanitárius segítség minden helyszínen más-más egyházi segélyszervezettől érkezik. A Katolikus Karitász Barabásra települt ki, ahol az első két napon a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász hálózatára támaszkodva indulhatott el a munka. Az országos karitászközpontból már péntek este megérkezett az első gyorssegély az egyházmegye raktárába, amivel a rászorulókat segítették.

Azóta többek között Győrből, Szegedről az egyházmegyei karitászoktól és az ország szinte minden részéből magánszemélyektől és cégektől érkeztek felajánlások, sőt Hamburgból is hoztak adományokat. A nyíregyházi Szent Miklós-ház egyfajta „belső” raktár, innen viszik tovább a határra a rengeteg felajánlást.

A barabási fogadóponthoz egymás után érkeznek a megpakolt kisbuszok, személyautók: intézmények, politikusok, magánemberek is úgy gondolják, most kell kitárni szívünket. Ahogy megáll egy autó a barabási kultúrház kapuja előtt, az ott lévők mennek, segítenek, pakolnak, hálálkodnak.

Egy-két magyar szót is hallani a ház udvarán nyugodtan várakozók között, de egyre többször felhangzik a kiáltás: „Tolmács!” S mikor megindul a kommunikáció a menekültek és fogadók között, szívbemarkoló történetek, sorsok rajzolódnak ki, és „látszik rajtuk a kiszolgáltatottság” – mondja Oláh Tamás. Valóban így van, türelemmel viselik a helyzetet, de a bizonytalanság, a védtelenség és kilátástalanság kiül az arcokra.

A Katolikus Karitász és a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász a maga eszközeivel és szeretettel, kitartással igyekszik némi vigaszt nyújtani a háború elől menekülőknek. Köszönet nekik érte!

*

A Nyíregyházi Egyházmegye parókiái, intézményei önkéntesei és adakozói egy emberként álltak az ügy mellé felajánlásukkal, munkájukkal. Az egyházmegye honlapján Emberségből példát címmel sorozat indult, melyben egy-egy történeten keresztül, a teljesség igénye nélkül bemutatják, hogyan zajlik a segítségnyújtás.

A Nyíregyházi Egyházmegye podcastcsatornáján is meg lehet hallgatni néhány beszélgetést – a legutóbbi részben Oláh Tamással, a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász a vezetőjével beszélgetett P. Tóth Nóra.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír