Hűen önmagunkhoz, a dialógus szellemében – A Keresztény–Zsidó Tanács konferenciája a Sapientián

A Keresztény–Zsidó Tanács a magyarországi keresztény egyházak valamint zsidó vallási szervezetek képviselőinek hivatalos tanácskozó testülete. Célkitűzésük, hogy hozzájáruljanak a keresztény–zsidó párbeszéd ápolásához, egymás értékeinek jobb megismeréséhez, ezáltal a társadalmi béke erősítéséhez. A Sapientián megtartott rendezvény mottója a jövőre Budapesten sorra kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelmondata volt: „Minden forrásom belőled fakad”.

„Isten áldjon meg mindenkit, akik Jeruzsálemet tartják legfőbb örömüknek” – ezekkel a szavakkal köszöntötte a konferencia résztvevőit Várnai Jakab, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektora, aki örömmel tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a konferencia előtt egy nappal éppen Francesco Patton jeruzsálemi ferences kusztos volt a főiskola vendégelőadója.

A keresztény-zsidó párbeszéd jegyében zajló konferenciát Székely János, a Keresztény–Zsidó Tanács (KZST) elnöke, szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottságának elnöke nyitotta meg. Elmondta, hogy a nemzetközi KZST 1947-ben jött létre, a szervezet létrehozását „a holokauszt drámája indította el a keresztények szívében”, hazánkban pedig a rendszerváltozás után Paskai László bíboros kezdeményezésére jött létre tagszervezet. Székely János kiemelte: a II. vatikáni zsinat Nostra aetate kezdetű dokumentuma világossá tette, hogy „a ma élő zsidó testvéreink semmilyen módon nem tehetők felelőssé Krisztus elítéléséért, kereszthaláláért, és sajnálatát fejezi ki mindenért, amit bárki bárhol a zsidóság ellen elkövetett”. Szent II. János Pál pápa – aki imádkozott a jeruzsálemi Siratófalnál is -- azt mondta, a zsidók „idősebb testvéreink”. Nagy jelentősége van azoknak a baráti szavaknak is, amelyekkel a pápák azóta több esetben is a zsidóság felé fordultak. Néhány évvel ezelőtt az ortodox rabbik világszövetsége ünnepélyes nyilatkozatot intézett főként a Katolikus Egyház felé, amelyben kifejezték, hogy „ezt a zsidóság felé őszintén kinyújtott kezet el kell fogadni, ez a mennyei Atyánk akarata, és véget kell vetni a kétezer éves ellenségeskedésnek”. (A nyilatkozat szövege ITT olvasható.)

Székely János bemutatta a KZST megbízásából a Szent István Társulat gondozásában megjelent A magyarországi zsidóság története című könyvet, amely a dialógust erősíti és tévhiteket oszlat el. A kötetet hitelesnek és kiegyensúlyozottnak ismerik el zsidó és keresztény részről is, valamint a pedagógiai munkában is felhasználható segédanyag.
A KZST elnöke megjegyezte, a zsidóság nélkül mi magyarok is szegényebbek lennénk, gondolva többek közt Czóbel Bélára, Neumann Jánosra, Radnóti Miklósra, Gábor Dénesre, Sík Sándorra, Molnár Ferencre. Székely János leszögezte, hogy a nyugati kultúrának az egyik legjelentősebb gyökere a Biblia, a közös zsidó-keresztény örökség, ezen alapszik a jogrendünk, az értékrendünk, az emberi személy méltóságának tisztelete, de ebből a gyökérből fakadtak az ingyenes iskolák, kórházak, akár még az óriási technikai és tudományos fejlődés is, ami a nyugati kultúrát életerőssé tette. A konferencia címe – „Minden forrásom belőled fakad” – arra is utal, hogy Európának forrása az isteni kinyilatkoztatás, ez az az éltető gyökér, amelyből táplálkoznia kell. A II. vatikáni zsinat fogalmazta meg, hogy az Eucharisztia forrás és csúcs. A jelen konferenciánk pedig ugyanerről szól, hogy európai kultúránk alapja a Biblia, az isteni kinyilatkoztatás ereje és fénye, és addig él a kultúránk, ameddig ehhez hűséges marad.

Emlékeztetett arra, hogy Schweitzer József főrabbi Salkaházi Sára boldoggá avatásán az egész zsidóság nevében megköszönte mindazt, amit keresztények zsidók megmentéséért tettek, és különösen is Salkaházi Sára életáldozatát. Az egész magyar társadalom számára óriási üzenete volt ennek – mondta Székely János, aki arról is beszélt, hogy 2012-ben az Élet Menetén Erdő Péter bíboros, prímás hangsúlyozta: „Lelkiismereti kötelességemnek érzem, hogy elmondjam, a kereszténység nem fér össze az antiszemitizmussal! Nem fér össze a gyűlöletkeltéssel és az indulatok szításával semmilyen vallási közösség, semmilyen népcsoport ellen. Mesterünk, a Názáreti Jézus főparancsként tanította azt, ami ott áll már a héber Biblia lapjain is: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Ez pedig minket, keresztényeket minden ember szeretetére kötelez.”

Székely János püspök bevezetője után az első előadást Erdő Péter bíboros, prímás tartotta Európa szellemi gyökerei címmel. A bíboros előadásában elmondta, az európai kultúra gyökereiről sok szó esett az elmúlt évtizedekben. Amikor alkotmányozási folyamat indult meg az Európai Unióban, Robert Schumann, Alcide de Gasperi és Konrad Adenauer még természetesnek vették, hogy mindenki tudja, mit jelent Európa. A II. világháborút követő évtized körülményei között a nyugati országok demokratikusnak nevezték magukat a diktatúrák árnyékában, a nácizmus legyőzése után és a kommunista világtól immár elhatárolódva. Ugyanakkor nemzetekről beszéltek, ami ismét sokértelmű fogalom. A kétezres évek elején az Európai Közösségből kifejlődött Európai Unió önmeghatározása időszerűvé vált, megindult egyfajta ideológiai azonosságkeresés.

A bíboros felhívta a figyelmet arra, hogy az „Európa” szót a VI–VII. század fordulóján kezdték el valamelyest szakkifejezésként használni. Szent Kolumbán az Európa szót már a „keresztény nyugat” értelmében használja. Abban az időben a kereszténység világnézeti, kulturális, művészeti örökségét a jelentős kolostorok, szerzetesközösségek, a püspökségek és a fokozatosan kiépülő városi és vidéki egyházak – mai fogalmaink szerint többé-kevésbé a plébániák – hordozták. Mi volt ennek a vallási és kulturális értékközösségnek a tartalma? Feltétlenül és kiemelkedő módon a Biblia, másfelől a liturgia szövegei – mutatott rá Erdő Péter. Előadásában emlékeztette a jelenlévőket, hogy az első három évszázad keresztényei szentnek tartották a Bibliát és a választott nép küldetését, így a Biblia erkölcsi üzenetét, főként a tízparancsot továbbra is kötelezőnek tekintették és gyakran tiszta, természetes, egyszerű törvény névvel illették. Gyakran az erkölcsi tanítás kifejtésének módszere is tükrözte a rabbinikus előzmények hatását. Ugyancsak számos olyan, a késői zsidóság körében elterjedt alapvető meggyőződés, amelyeket minden bizonnyal maga a názáreti Jézus is vallott vagy tanítása során feltételezett, meghatározóvá vált a keresztények életében és hitvilágában. Ide tartozik például a halál utáni személyes élet, a test feltámadása, a halottakért való imádság értéke, az igazak örök boldogsága és a bűnösök szenvedése a halál után, a szentek és igazak közbenjárásának kérése a földön élők részére, a végső ítélet várása az idők végén, és számos más meggyőződés és cselekmény, amelyek a zsidóság körében élő gyakorlatokat őriz, bár megújult tartalommal. Ez utóbbiak közül a két legalapvetőbb: a keresztség és az Eucharisztia.

De gyakran a keresztény tanítás bizonyos részleteiben is, néha a későbbi görög fogalomkészlettel történt megfogalmazás mögött, megdöbbenéssel fedezzük fel a zsidó misztika nyomait, például Alexandriai Philonnál. S magának, a keresztény közösségnek az első szervezeti formái és a tisztségviselők bizonyos feladatai is egyértelműen idézik a hellenizált zsinagógai közösségek életét.

A középkorról szólva arról is beszélt a bíboros, hogy Aquinói Szent Tamás szerint az igazság az értelem megfelelése a dolognak, adæquatio inter rem et intellectum. Aligha köztudott, hogy ez az igazságfogalom a középkori egyiptomi zsidó filozófiából ered, nevezetesen az afrikai zsidó orvos és filozófus, Isaac (Ben Solomon) Israelitől, akinek arabul írt műve, a Meghatározások könyve angol fordításban és tudós megjegyzésekkel Stern Sámuel Miklós gondozásában jelent meg. Ez csak egy példa arra a jelentős szellemi hatásra, amelyet az arab közvetítéssel megismert zsidó filozófia gyakorolt a középkori nyugati filozófusokra és teológusokra.

Erdő Péter a II. vatikánum idejéről szólva megjegyezte: a Nostra aetate 50. évfordulója alkalmából kiadott római dokumentum 30–32. pontja határozottan állást foglal amellett, hogy az Újszövetség az Ószövetségnek nem helyettesítője, legfeljebb beteljesítője, mely a keresztények számára nem az Ószövetség megsemmisítése vagy helyettesítése, hanem kiteljesítése kell, hogy legyen.

A zsidóság öröksége átjárta a nyugati kultúrát, de hatásának jelentős részét a kereszténységen keresztül fejtette ki – idézte Heinrich Graetzet a bíboros, majd leszögezte: Európa nem tekinthet el a zsidó-keresztény örökségtől, de nem tagadhatja le ennek nélkülözhetetlen elemét, a zsidóságot sem anélkül, hogy ne vesztené el annak az egyéni arculatnak a lényegét, amely pedig az éltető eleme.

A tágabb, a bizánci kultúrkört is magába foglaló, vagyis nem a Huntington-féle szűkebb és pesszimista értelemben vett Európa nincs arra ítélve, hogy a kultúrák összeütközésének reménytelen és esélytelen puszta küzdőtere legyen, hanem annak is az alapja, hogy a jövőben is mondanivalója legyen az egész emberiség számára.

A zsidó-keresztény örökséget kettévágni vagy egymással antagonisztikus ellentétben álló részekre osztani keresztény szempontból a valóság tagadása és önpusztító lehetetlenség volna. Az idősebb testvér felismerése és elismerése pedig élő kapcsolatot ígér a saját gyökereinkkel. De talán az idősebb testvér számára sem teljesen felesleges a már-már feledésbe merült ősök egy-egy vonását felfedezni a fiatalabb testvér arcán – zárta a beszédét Erdő Péter.

Erdő Péter teljes beszéde ITT olvasható.

Radnóti Zoltán főrabbi, a Keresztény–Zsidó Tanács társelnöke, a Mazsihisz Rabbitestületének elnöke A Tízparancs mint az emberiség legnagyobb kincse című előadásában elmondta, a zsidóság a Tóraadás pillanatát a történelemben való lét legmagasabb szintjének tartja. Ekkorra lett képes a semmiből megteremtetett, porból lett ember arra, hogy Isten a világ alapját nyilatkoztassa ki a számára, és ő befogadja azt.

„A zsidó hagyomány szerint minden ember lelke ott volt a Sínai hegynél, és hallotta, felfogta az üzenetet. Minden embernek van nehezen kezelhető része, ami lefelé viszi (evés, ivás, szaporodás, minden, ami a túlélést jelenti), de van benne isteni szikra is, ami tökéletes, tiszta, és felfelé viszi: lelkiismerete van, vágyik a magasztosra” – mondta Radnóti Zoltán. Arról is beszélt, hogy a mai gyorsuló világban jelszavakra van szükség, és ez „a mi esetünkben a következő: »megcselekedjük, és meghallgatjuk« (héberül: nászé ve nismá)”, azaz megtesszük, amit Isten mond, bármi is az, mert amit Isten mond, az igaz, és nem lehet rossz. A meghallást mintegy megelőzi a cselekedet: elhiszem, amit a Jóisten mond nekem, és megteszem -- nem kételkedem, nem mondom azt, hogy nincs igaza. Ellenpéldaként említette Bertold Brecht Rettegés és ínség a harmadik birodalomban című művében szereplő diktátor hozzáállását: a náci vezető cinikusan viccnek nevezi a tízparancsolatot.

Radnóti Zoltán előadása közben felmutatta a tízparancsolat kinyomtatott héber szövegét, és a zsidó misztikus és talmudikus szellemiség jegyében rámutatott: a szöveg 620 betűből áll, furcsa, de ezen múlik az életünk. A 620 érdekes szám – folytatta --, Isten a Sínai-hegyen történtektől kezdve összesen 613 parancsolatot adott a zsidó népnek, s ha a számot nézzük, a fennmaradó 7 egy jelkép. A talmudi hagyomány azt mondja: ha a világ csak hetet megtart a tíz parancsból, már akkor is béke lesz a földön (hét noachita törvény), tehát a tízparancsolat nem zsidó belügy, hanem az egész világ kincse, e szerint kell élni.

Megemlítette, hogy a zsidó tanítók minden gyermeknek elmondanak egy mesét, amely szerint amikor Isten a kinyilatkoztatását adta, az a B (beth) betűvel kezdődött (a Biblia első szava héberül a Beresith – Kezdetben), és az A (Alef), mint első betű emiatt nem sértődött meg, hanem „hallgatott”. A Sínai-hegyen történt kinyilatkoztatás pedig azért kezdődik A (Alef ) betűvel, mert Isten azt mondta neki: Mivel hallgattál és hittél bennem, tökéletes lesz, amit adok neked, veled kezdem a tízparancsolatot. „Nagy dolog a helyünket átadni valakinek, ahogy Isten is visszahúzódott, és átadta nekünk a földet, az egész világot. Az említett meséből megtanulja minden gyermek, hogy jó adni, hinni a tökéletesben, és megcselekedni az akaratát. Cselekedjünk mi is így, ne tegyük félre a 620 betűt, amely szerint ma is élhetünk” – mondta a rabbi.

Karasszon István református lelkész, teológiai doktor, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának tanára, a KZST tagja az Ószövetség ember- és történelemképéről, mint az európai emberkép egyik legfőbb forrásáról beszélt. Rámutatott, hogy az ószövetségi történetek hősei sok esetben ellentmondásosnak tűnnek, keveredik bennük a jó és a rossz, sőt, adott esetben mindkettő megtalálható ugyanazon tettükben. Jákob a Jabbok gázlójánál előre küldi a családját, mert fél a bosszútól, Ézsau jövetelétől (ezt aligha tenné meg jóravaló ember a családjával), s ez kétségkívül negatív tett, de mindennek pozitív olvasata is van: csak egy négyszemközti találkozásban valósulhatott meg az a bizonyos találkozás a titokzatossal, s ehhez Jákobnak le kellett maradnia a többiektől. Dávid ugyanígy rosszat tett (lásd: Betsabéval való kapcsolata), de amikor a próféta szembesíti a tettével, úgy viselkedik, mint minden igazán kegyes ember: töredelmesen megvallja bűneit. Példája ez annak, hogy az egymást kiegészítő komplementer igazság jellemzi az emberi létet – fejtette ki az előadó.

Karasszon István a továbbiakban arról beszélt a Teremtés könyve 4,7 alapján, hogy az embert nem mentesíti a felelősségvállalás alól az eredendő bűn ténye, és ezzel összefüggésben arról, hogy a XVI. században milyen alapon különbözött Erasmus és Luther álláspontja a szabad akaratról. Luther az ember bűnösségére helyezte a hangsúlyt, Erasmus a lehetséges szabadulásra (hangsúlyozva az atya szeretetét, aki felemeli elbukott gyermekét), de minkdketten a bibliai emberkép jegyében fejtették ki álláspontjukat a vitában. A fontos mindkettejükben a nyitottság a transzcendens valóságra – hangsúlyozta az előadó, vagy XX. századi gondolattal élve az énből (pontosabban az „énességből”) való kilépés lehetősége. Karasszon István így összegzett: „az ökumenikus és a vallásközi párbeszéd sansza, hogy elkezdünk beszélni az Isten előtt álló emberről. Dogmatikánk ugyan különbözhet, de abban, ahogy az Úr előtt állunk, abban közös platformra találhatunk.”

A konferencián D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök távollétében Jakab Béla evangélikus lelkész olvasta fel a püspöknek A protestantizmus hozzájárulásáról Európa kultúrájához, szellemiségéhez című előadását. Az ökumené jegyében elhangzott, a protestantizmus gondolatvilága, teológiája az azt megelőző másfél ezer év kereszténységéből forrásozik. A protestantizmus ugyanakkor sokat tett a tudományos kutatás szabadságáért, a biblikus gondolkodás és életszemlélet terjesztéséért, a földi hivatás (a munka mint „istentisztelet”) megbecsüléséért, a személyiség szabadságáért, a házasság és a család felértékelődéséért a szerzetességgel szemben, a könyvnyomtatás elterjesztéséért, az elemi oktatás fejlesztéséért és a biblikus felismerések terjesztéséért a művészet eszközei által (J.S. Bach, L. Cranach, A. Dürer). Jézusban testvérek vagyunk, ő köt össze minket – zárta előadását a nyugalmazott evangélikus püspök.

A konferencia végén Szőke Péter, a Sant’ Egidio közösség magyarországi vezetője a napjainkban megvalósuló vallásközi párbeszédről szólva rámutatott, a Szent II. János Pál pápa által Assisiben megkezdett vallásközi párbeszéd szellemisége, a testvéri hídépítés többek közt a Sant’ Egidio közösség tevékenysége által ma is él. Szőke Péter elmondta, kevéssé ismert, hogy a szent pápa a zsidókra vonatkozó „idősebb testvér” elnevezést Adam Miczkiewicz lengyel költőtől vette át. 1986-ban Assisiben külön-külön imádkoztak a vallási vezetők a békéért, azért, hogy elkerüljék a szinkretizmusnak még a látszatát is. Ratzinger bíboros akkor éppen ez utóbbinak a veszélyére hívta fel a figyelmet, később pápaként azonban továbbvitte Assisi örökségét. Mivel napjainkban már nincsenek homogén országok (például Szaud-Arábiában is él egymillió keresztény), fontos szerepe lett az ökumenében és a vallásközi párbeszédben Assisi szellemének. Assisi nem az elité, nem pusztán a vezetőké, hanem mindenkié – hangsúlyozta Szőke Péter. Megemlítette, hogy óriási jelentőségű volt, hogy idén február 4-én az Abu-Dzabiban megrendezett vallásközi találkozón Ferenc pápa és Ahmad et-Tajjeb szunnita imám nyilatkozatot írtak alá, hitet tettek a béke és az együttélés mellett. Elhangzott, hogy hazánkban a Sant’Egidio közösség vallásközi párbeszédért (és a szegénységben élő barátaiért) kezdeményezett rendezvényeibe bekapcsolódik Székely János püspök és Radnóti Zoltán rabbi is.

Szőke Péter leszögezte: 2001 szeptember 11. óta úgy tűnik, a párbeszéd a gyengeség jele, pedig sokkal inkább ez az egyetlen út, a másik irány a háborúhoz (és/vagy Ferenc pápával szólva „a közöny vírusának, a közöny pogányságának a terjedéséhez” vezet). Ez ma már nem akadémikus vita, hanem egzisztenciális kérdés. Nagy kérdés, hogy a vallások a jövőben a világban lévő konfliktusok tüzére olajat öntenek, vagy vizet a saját forrásukból – mondta az előadó. A „tikkun olam” (a világ megjavítása, szó szerint „befoltozása) terén a zsidók és a keresztények élen járnak, mondta az előadó.

A konferencia keretében kérdésekre válaszolva Székely János elmondta, az igazi dialógus nem az identitásunk feladását jelenti. Meg kell őriznem saját hitemet, igazságkeresésemet, de tisztelnem is kell a másik meggyőződését, és képesnek kell lennem adott esetben tanulni is tőle, illetve a vele való találkozás során szívéből előhozni a jó magot, még ha más vallású is. Negatív előítéleteink lassan gyógyulnak, de törekednünk kell a párbeszédre. A dialógus lényege, kihozni a másik emberből a legjobbat, hiszen minden ember Isten képmása, még a pogány is, és a muszlim ember szívében is ott van a szeretettörvény – mondta Székely püspök. Erdő Péter bíboros, prímás az Európa jövőjét firtató kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a zsidó-keresztény örökség küldetést ad a hívő embernek, és Európának lennie kell, mert ezt az örökséget hordozza: Isten a történelmen keresztül üzent az emberiségnek, és feladatunk ezt az üzenetet továbbadni az emberiség javára.

Fotó: Merényi Zita

Körössy László/Magyar Kurír