„Ezt a díjat minden Európába érkezett menekültnek ajánljuk, és azoknak, akik várakoznak, hogy beléphessenek a humanitárius folyosókon keresztül. Arra ösztönöz minket, hogy még többet tegyünk értük” – mondta a díjátadó ünnepségen Marco Impagliazzo, a Sant’Egidio közösség elnöke.
Az UNHCR képviseletében Roland Schilling adta át a díjat. Kijelentette, hogy a menekülteknek nemcsak védelemre, hanem olyan tartós megoldásra van szükségük, amelyet ez a különleges kezdeményezés – a Sant’Egidio közösség, az Olaszországi Protestáns Egyházak Szövetsége (FCEI), a valdens kerekasztal, az olasz püspöki konferencia és az olasz Caritas közös programja – megvalósít.
A díjátadó napján 91 menekült érkezett Libanonból Rómába, köztük 47 kiskorú. Eddig 2600 menekült érkezett a humanitárius folyosókon keresztül Olaszországba, főként szíriai, eritreai és szomáliai egyedülálló anyák gyermekeikkel; olyan családok, ahol valamelyik családtag súlyos beteg; illetve politikai menekültek. A humanitárius folyosók segítségével a menekültek biztonságos úton jutnak Európába, elkerülve, hogy életüket kockáztatva, embercsempészek prédájaként a tengeren keljenek át a kontinens felé.
A 2015-ben indult kezdeményezés ma már modellértékű, több ország – Franciaország, Andorra és Belgium – alkalmazza. A keresztény egyházak a szeretet evangéliumához hűen nagy bölcsességről és kreativitásról tettek tanúságot, amikor megállapodtak az olasz kormánnyal, hogy humanitárius vízumot adjon a veszélyeztetett helyzetben lévő menekülteknek. A humanitárius vízum korlátozott területre, az adott országra érvényes. A befogadott menekültek nemcsak szállást kapnak, hanem társadalmi beilleszkedésüket is segítik. A civil társadalmat is bevonták a kezdeményezésbe, amely nem valósulhatott volna meg az olasz egyházmegyék, plébániák, közösségek és olyan szervezetek nélkül, mint például a XXIII. János Pápa Közösség.
A korábban Nansen-emlékéremként ismert Nansen Menekültdíj névadója Fridtjof Nansen norvég sarkkutató, a Népszövetség (az ENSZ jogelődje) első menekültügyi főbiztosa, az 1922-es Nobel-békedíj kitüntetettje. Az 1954-ben tiszteletére alapított díjat – amely az UNHCR legrangosabb elismerése – olyan magánszemélynek vagy szervezetnek ítélik oda minden évben, aki vagy amely kimagaslóan sokat tett a menekültek védelme érdekében.
A Nansen-finanszírozású projektek számos menekültön segítettek többek között Kambodzsában, Botswanában és Venezuelában; hozzájárultak egy speciális, menekült gyermekek elhelyezésére szolgáló kórházi osztály kialakításához Pakisztánban, iskolák építéséhez a tanzániai Katumbában, valamint az otthonaikat a taposóaknák miatt elhagyni kényszerült embereket támogató jövedelemtermelő projektek indításához Dél-Libanonban.
Fordította: Thullner Zsuzsanna
Forrás: Avvenire, UNHCR, Santegidio.org
Fotó: Agensir.it, Santegidio.org
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria