„A humanitárius folyosók kezdeményezése sírásból született” – vágja rá gondolkodás nélkül nélkül Marco Impagliazzo, a Sant’Egidio közösség elnöke, amikor arról kérdezik, hogyan és miért indult el 2016-ban a humanitárius folyosók kezdeményezése.
– Mi miatt sírtak?
– A Lampedusa vizeinél bekövetkezett rengeteg hajótörés miatt sírtunk, és mindenekelőtt a rettenetes szerencsétlenség miatt, amely 2013. október 3-án történt, és amelyben 368 migráns fulladt a tengerbe. A tragédia után feltettük magunknak a kérdést: vajon a síráson és az imádságon túl nem kellene-e valami konkrétabbat is tennünk.
– És mit tettek?
– Elkezdtük tanulmányozni a schengeni Vízumkódexet, amelynek 25. cikkelye lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy humanitárius okokból korlátozott területi érvényességű vízumokat adjanak ki, és ez lehetővé tette a humanitárius folyosók kialakítását. Miután megtaláltuk ezt a jogi alapot, felkerestük a belügyminisztériumot és a külügyminisztériumot, hogy megtudjuk, Olaszország támogatná-e ennek a lehetőségnek a gyakorlati alkalmazását abban az időszakban, amikor a szíriai polgárháború miatt menekültek sokasága élt Libanonban, menekülttáborokban. A humanitárius folyosókról szóló első együttműködési megállapodást 2015. december 15-én írták alá a kezdeményező szervezetek, valamint a külügy- és a belügyminisztérium annak érdekében, hogy két év alatt ezer Libanonba menekült szíriai menekült jogszerűen és biztonságosan, menetrend szerinti repülőjárattal eljuthasson Olaszországba.
– Kezdettől fogva együttműködtek az evangélikusokkal és a valdensekkel?
– Igen,
a humanitárius folyosók kezdeményezése ökumenikus szellemben született, ami arra ösztönzött bennünket, hogy egyesítsük erőinket az Olaszországi Evangélikus Egyházak Szövetségével és a valdens egyházzal.
Ők ráadásul jogosultak a nyolcezrelékes személyi jövedelemadó felajánlásra, és ez további forrásokat biztosított számunkra, hiszen a kedvezményezettek utazási és befogadási költségeit kezdettől fogva teljes egészében a humanitárius folyosók kezdeményezői viselték. Szerencsére nagylelkű támogatókra is találtunk, például egy argentin pilóta és filantróp személyében: Enrique Piñeiro rendelkezésünkre bocsátotta repülőgépét a menekültek szállítására. Első alkalommal a repülőgép üzemanyagköltségét még mi fizettük, később azonban már minden költséget ő fedezett.
– A humanitárius folyosók keretében érkező első menekültek 2016. február 29-én jöttek Olaszországba, a római Fiumicino repülőtér 5-ös termináljára: ekkor 97, Libanonból érkező menekült lépett olasz földre. Hogyan szervezték meg a fogadásukat?
– Úgy vártuk őket, hogy mindenki kapott egy szál virágot, énekeltünk, szólt a zene, játékokat vittünk a gyerekeknek, és enni adtunk nekik. Az ellenőrzések mindig némi időbe telnek, ezért igyekeztünk lefoglalni és megnyugtatni őket, hogy ne szenvedjék meg a várakozást. Nagyon megható volt látni a gyerekek arcát. Azóta egy egységes, szabványos menetrendet vezettünk be a fogadásukra.
– Hogyan működik?
– Tolmácsok segítségével
elmagyarázzuk, hogy az őket befogadó ország az új otthonuk, hogy Olaszország olyan ország, amely békében él, amelynek a törvényeit tiszteletben kell tartaniuk, és a nyelvét meg kell tanulniuk.
Ezután az embereket az ország különböző részein helyezik el, családoknál, egyesületeknél, plébániákon. Sokan Rómában maradnak, a mi közösségünk vendégeként.
– Hogyan választják ki azokat, akik a humanitárius folyosókon keresztül érkeznek?
– A különböző részt vevő szervezetek – köztük például a Sant’Egidio közösséggel szorosan együttműködő XXIII. János Pápa Közösség, amely nagyon aktív a libanoni menekülttáborokban – helyben elvégzik az első kiválasztást.
A leginkább kiszolgáltatott, legnehezebb helyzetben lévő embereket részesítjük előnyben: gyermekeikkel egyedül élő nőket, bántalmazás áldozatául esett nőket, valamint beteg embereket, akiknek speciális orvosi kezelésre van szükségük.
Sok esetben az ide érkezett emberek jelezték nekünk rokonaik helyzetét is, és az évek során több családegyesítésre is lehetőség nyílt. Meghatottsággal emlékezem arra, amikor két szíriai testvér, akik tíz éve nem látták egymást, összeölelkeztek.
– Mennyi idő alatt valósul meg a teljes integráció?
– Mi néhány éves időszakkal számolunk, de általában ők sokkal gyorsabban haladnak, és egy éven belül sokan önállóvá válnak mind a lakhatás, mind a munkavállalás terén. Ez annak köszönhető, hogy mára jól bejáratott befogadási hálózat alakult ki az ország különböző részein.
– Ön a humanitárius folyosókat úgy írta le, mint a béke darabkái egy háborúkkal teli világban. Mit értett ez alatt?
– Egy háborúban álló világban a békét azzal is építjük, hogy megmentjük az emberek életét, elvisszük az embereket oda, ahol békében élhetnek. Egyik családot a másik után, egyik embert a másik után, az elmúlt tíz évben sok életet mentettünk meg.
Egyre inkább igaznak érzem azt, hogy ha egyetlen életet megmentünk, az egész világot mentjük meg.
8946 menekült jutott el 2016 februárja óta biztonságban Európába a humanitárius folyosóknak köszönhetően. A legnagyobb számban Szíriából, Afganisztánból, Eritreából, Szudánból, Szomáliából, Dél-Szudánból, Palesztinából, Irakból és Jemenből érkeztek.
7816 embert fogadott be Olaszország, közülük 3059-et Libanonból, 1094-et Etiópiából, 136-ot Afganisztánból, 956-ot Pakisztánból, 111-et Iránból, 1045-öt Líbiából, 148-at Nigerből, 104-et Jordániából, 65-öt Gázából. 1130 embert fogadott be valamely másik európai ország.
Forrás: Famiglia Cristiana
Fotó: Santegidio.org
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria




