Zánkára vitte nyaralni a gyerekeket a székesfehérvári Karitász

Hazai – 2018. július 11., szerda | 15:34

Július 1. és 6. között idén is gyermekzsivaj töltötte be a felújított zánkai üdülőtelepet. Az Erzsébet-tábor keretén belül a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász tizenkilenc rászoruló gyereket és két kísérőt delegált az egyházmegyéből.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A gyerekek és kísérőik július 1-jén indultak el a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász csoportjaként, az Erzsébet-program keretén belül Zánkára.

Az egyik kísérő, Győrfi Zoltánné tábori beszámolójából megtudhatjuk, hogy a hétfői program részeként szervezett kincskereső játékban olyan jól szerepelt a csapat, hogy oklevéllel díjazták őket. Délután meglátogatták a haditechnikai parkot, majd trambulinozás következett, a napot pedig koncert zárta.

A keddet a Balaton partján töltötték a gyerekek, strandoltak, sárkányhajóztak, óriáscsúszdáztak.

Szerdán a sétahajó-kirándulás után a hősök napi Final Show következett – a zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-táborokban a nyári szünidő alatt minden szerda a hősök napja; a diákok ilyenkor interaktív programokon keresztül nyerhetnek betekintést a rendőrök, katasztrófavédők, mentők és a katonák munkájába.

A következő nap különleges eseménye a gokartozás és a mindenki számára nagy örömet jelentő „lasertag” – lézerfegyveres csapatépítő játék – volt.

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria