Húsvét és pasztoráció a Nyíregyházi Egyházmegye cigány közösségeiben II. – Hodász

Négy településen immár hagyománya van annak, hogy a cigány testvéreket identitásuk és közösségük megerősítésében, a közösség tagjait a keresztény úton járás tekintetében támogassa, s szűkös anyagi mindennapjaiban segítse – adománnyal, odafigyeléssel, neveléssel – a cigánypasztoráció.

A négyrészes riportsorozatban Nyírkáta, Hodász, Kántorjánosi és Nyíregyháza-Huszártelep településeken pillanthatunk be a cigány közösségek húsvéti készületébe és ünneplésébe. De hagyományaik és ünnepi készületük mögött a beszélgetésekből a cigánypasztoráció általuk bejárt útja is tükröződik. 

Hodászon évtizedek óta – tulajdonképpen Sója Miklós parókus ideje óta – tartják a hagyományokat a cigány közösség tagjai. Korábban jóval az ünnep előtt igyekeztek összeszedni az ünnepi asztal hozzávalóit, a szegénység miatt nehezebb dolguk volt. Az oktatás és munka, amit a közösségben központi helyre állított Sója Miklós, valamint a pasztoráció azonban mára sokat változtatott ezen a helyzeten – mondja a helyi közösség egyik oszlopos tagja, a fiatal Rézműves István Zsolt, aki képzett romológus.

Vannak többen is diplomások a településen, s immár jobb az életszínvonaluk, de vannak olyanok is, akik szegényes körülmények között élnek; ám mindenki igyekszik megteremteni a pászkás kosárra valót.

A közösségben közös pászkakalácssütésre is sor került: a Hagyományok házának kemencéjébe fonással és keresztekkel díszített kalácsok kerültek.

A húsvét meghitt ünnep a hodászi cigány családoknál. A legkisebb gyereket is elviszik a feltámadási és pászkaszentelési szertartásra. Enélkül nem ünnep az ünnep. A szenteltet a szűk család fogyasztja el, miután a legidősebb férfi családtag az ételre keresztet vetve mindent megszegett; az étkezést követően a tágabb rokonság visz kóstolót egymás pászkás kosarából – régi szokás ez ezen a településen.

A felnőttek mellett pedig a kicsik is megtanulják, mi kerül ilyenkor a pászkás kosárba: a sárgatúrót a gyermekek akár már maguk is el tudják készíteni. A töltött tyúk is ott van, és Hodászon hagyomány rajta hagyni a fejet is, a csőrébe pedig fűszálat helyezni.

A görögkatolikus parókus, Csizma Balázs alig egy éve tartózkodik itt lelkipásztorként, így ő maga is tanulja a közösség szokásait, ám legfontosabb törekvésének az egységet fogalmazta meg: a sokféle szociális intézményt, amelyet itt az egyházközség vagy az egyházmegye működtet, a két önálló parókiát, a magyar és cigány egyházközséget nagyobb perspektívába igyekszik helyezni.

Sója Miklós szeme előtt is egy fő cél lebegett: hogy ezeknek az embereknek a „Koleráson” (a cigánytelep régi neve, mert ott volt a község dögkútja – a szerk.) 

értelmet, célt adjon, szeresse őket Krisztus szeretetével, hogy felemelje és krisztusi közösséggé formálja őket.

Ennek érdekében a tanulásra való kedvet ébresztgette. Erről a közösség egyik tagja mesélt, aki maga is találkozott Sója Miklóssal gyermekkorában.

Ma már nem kinevetett értéknek számít a munka, a tanulás, a diploma, és jó gyakorlattá vált, hogy a tanult, világlátott cigány fiatalok közül többen visszatérnek közösségükbe, hogy a felnövekvő generációknak példát mutassanak.

A fiatalok Hodászon már mernek nagyot álmodni.”

A riportban megszólalt Csizma Balázs görögkatolikus áldozópap, Rézműves István – Zsolti, Rézműves Jánosné – Gyöngyi, Rézműves Emese – Bubu, Balázs Ferenc – Akhi, Patály Iván Bertalanné – Biszerka.

A beszélgetést meghallgathatja az egyházmegye podcast-csatornáján.

Szöveg: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Hodászi Görögkatolikus Egyházközség

Magyar Kurír