Húsvét Kazahsztánban – Mindenki felé nyitott, kicsiny egyház, amely a béke hídjait építi

„Kazahsztán földrajzi és történelmi szempontból egyaránt arra hivatott, hogy híd legyen Európa és Ázsia között. Olyan föld, ahol körülbelül 135 különböző etnikum él együtt. És tapasztalataim szerint a lakosság rendkívül vendégszerető, képes mindenkit nagy természetességgel befogadni. Példaértékű, ahogyan együtt léteznek az etnikai és vallási különbségek, a kölcsönös tisztelet és a sokféleség megbecsülése jegyében” – így jellemzi Kazahsztán népét a milánói származású Adelio Dell’Oro, aki 2015 óta a karagandi egyházmegye püspöke.

Ebben a többségében muszlimok lakta országban a kis létszámú katolikus közösség a nagyhét megünneplésére készül. Dell’Oro püspök úgy döntött, hogy 2026-os húsvéti üzenetét a béke témájának és Assisi Szent Ferenc alakjának szenteli, halálának nyolcszázadik évfordulója alkalmából.

„A béke – magyarázza a püspök – az emberiség sorsdöntő kérdése mindenkor, de különösen ezekben a nehéz, fájdalmas, s olykor érthetetlen időkben. Napjainkban számos – mintegy hatvan – konfliktus dúl a világban; némelyik kevésbé látható, mások viszont, mint a gázai, az ukrajnai vagy az iráni, nagyon is szem előtt vannak. A világpolitika szintjén keveset tehetünk, de elkezdhetjük építeni a békét ott, ahol éppen vagyunk, és abban az időben, amelybe Isten helyezett minket. Tudunk békés környezetet teremteni magunk körül.”

– Milyen helyzetben van a katolikus egyház Karagandiban?

– Kazahsztánban a katolikusok a lakosság körülbelül egy százalékát teszik ki. Az Úr mégis úgy akarta, hogy jelen legyenek az ortodoxok mellett egy olyan országban, ahol a lakosság 70 százaléka muszlim.

Én így látom a kazahsztáni egyházat: arra hivatott, hogy szabadon és nagy egyszerűséggel lépjen ki az emberek közé.

– Ez a kis egyház 2022-ben abban a kegyelemben részesült, hogy vendégül láthatta Ferenc pápát. Milyen örökséget hagyott Önökre?

– Mindenekelőtt azt a meghívást, hogy ne zárkózzunk be, ne csak a sekrestyékben vagy a templomfalak között őrizzük hitünket, hanem nyíljunk meg a találkozásra mindenkivel. Látni lehetett, ahogy az asztanai expó területén bemutatott szentmisén mennyi más vallású ember, köztük számos muszlim is részt vett.

Ferenc pápa az egyetemes nyitottság vágyát hozta el nekünk.

– Hogyan valósul meg ez az elköteleződés a gyakorlatban?

– Az elmúlt évek során két utat sikerült kijelölnünk. Az első a szépség útja. A szépség ugyanis nemzetiségtől és vallási hovatartozástól függetlenül megérinti minden ember szívét. Ezért minden évben áprilistól szeptemberig – mert a többi hónapban a székesegyházban túl hideg van – havonta kétszer orgonakoncerteket szervezünk. Meghívunk helyi és külföldi – orosz, német, lengyel, szlovák, olasz – orgonaművészeket, és vallási tematikájú műsort kérünk tőlük. Így a koncert valódi lelki élménnyé és az egység pillanatává válik. A katedrális minden alkalommal megtelik, nem csak katolikusok jönnek. Ez annak a jele, hogy

a művészet és a zene szépsége a találkozás alkalmává válhat.

– És mi a másik út?

– A segítő szeretet útja. A szeretet az az út, amelyen keresztül minden embert el tudunk érni. Karagandiban létrejött és folyamatosan fejlődik egy befogadóközpont fogyatékkal élő fiatalok számára. A Mayak nevet adtuk neki, ami világítótornyot jelent. Ez egy nappali ellátóközpont, amely vasárnap kivételével a hét hat napján tart nyitva. Jelenleg 22 fiatalt fogad, csoportos és egyéni foglalkozásokkal, melyek célja, hogy mindenki képességeit kibontakoztassák. A központ körül húsz-harminc ember tevékenykedik; közülük csak a vezető kap fizetést, mindenki más önkéntes. A növekvő igényekre való tekintettel két éve új épületet kezdtünk építeni a székesegyház mellett. Remélem, még idén felavathatjuk, és legalább ötven embert tudunk majd fogadni.

– Hogyan született ez a kezdeményezés?

– Ez is egy találkozásból fakadt, egy Galia Tindamaszova nevű lánnyal. Születésekor árvaházba adták, majd tizennyolc évesen az utcára került. Egész életében építkezéseken dolgozott a túlélésért. Egyszer csak ránk talált. Emlékszem egy esti látogatására: ettünk, hosszan beszélgettünk. Amikor távozni készült, így köszönt el: „Ma életemben először találtam otthonra, családra.” Később Galia daganatos beteg lett, és az orvosi beavatkozások ellenére állapota romlott. Szörnyű körülmények között élt, egy laktanyaszerű épületben, ahol mindenkinek csak egy kétszer három méteres szobája volt, közös fürdővel és konyhával. Kerestünk Galiának egy méltó helyet, ahol élete utolsó három hónapját töltötte, gondoskodással és szeretettel kísértük mindvégig. Halála után a Caritas igazgatója azt mondta a lány barátnőinek: „Folytassátok, tegyetek valami jót.” Ezek között az asszonyok között volt egy fiatal édesanya, aki autista fiút nevelt. Bevont más anyákat is, és innen indult el minden. Galia 2021. augusztus 31-én hunyt el, és szeptemberben már meg is alakult a Világítótorony központ. A legszebb az, hogy ezek az anyák, akik korábban csapásként élték meg gyermekeik állapotát, ma már úgy hívják őket: „az én kincsem”. Miért meséltem el mindezt? Mert az anyák közül csak egyetlen katolikus: a többiek muszlimok vagy ortodoxok.

A szeretet valóban az az út, amelyen mindenkihez eljuthatunk.

Forrás: AgenSIR

Fotó: AgenSIR (Dell'Oro püspök fotói)

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír