Húsvéti szekvencia

Húsvét vasárnapján és nyolcadában az evangélium meghirdetése előtt számos templomban nemcsak a nagyböjtben mellőzött alleluját ízlelgetjük, hanem szekvenciát is éneklünk. A Trentói Zsinat liturgikus reformját követően csak négy szekvencia kapott helyet a misekönyvben, amelyek közül ma a húsvéti és a pünkösdi éneklése előírás.

Sajátosan középkori műfaj ez, amelynek a svájci Notker Balbulus (840–912) az első nagy mestere. Minden vasárnapra és ünnepnapra született ilyen alkotás. A szekvencia végül a párizsi Szentviktori Ádám (1068–1146) életművében nyert rendszerezett formát.

A liturgia kötött énekrendje nem hagyott más kibontakozási lehetőséget a kor liturgikus költészete számára, mint hogy az alleluja hosszú dallammal (jubilus) megénekelt zárlatának hangjaihoz egy-egy szótagnyi szöveget rendelve az ünnephez illő költeményt írjanak. Ezek a szillabikus alkotások megőrizték a jubilus melizmáinak lendületességét. Az érett középkorban pedig a szólista és a kórus között alteráló, párbeszédes jelleget öltöttek.

A Victimae paschali laudes kezdetű húsvéti szekvencia feltételezhetően a burgundiai Wipo (995–1050) alkotása. Magyarul Babits Mihály fordításban énekelhetjük (Húsvét tiszta áldozatját, ÉE 547), de hatása a Dicsőség, szent áldás (SZVU 86) és a Föltámadt Krisztus e napon (SZVU 87) kezdetű énekünk szövegén is tetten érhető.

Az eredeti szöveg két keretmondat közé foglalt páros sorai a latin rímes költészetre adnak példát. Miről énekelnek? Előbb a húsvéti misztérium teológiai mélységeit fogalmazzák meg paradoxonok formájában: a Bárány megváltja nyáját, az ártatlan kiengeszteli értünk az Atyát; az élet és a halál párbajában az élet Hercege meghal, mégis örök diadalt ülve uralkodik. Ezt követően Mária Magdolnát kérdezzük, aki beszámol arról, amit az üres sírnál látott és hallott. Ez a rövid párbeszéd a húsvéti misztériumjátékok egyik ihletője lehetett.

Mindezt pedig keretbe foglalja két megszólítás. A szekvencia első mondata bennünket hív a húsvétkor önmagát tiszta áldozatként átadó Bárány dicséretére. A zárómondatban pedig győztes Királyunkhoz fordulva kérjük őt, hogy legyen irgalmas hozzánk.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír