ICOMOS-díjat adtak át a székesfehérvári Szent István-székesegyház belső felújításáért Budapesten

Hazai – 2023. április 20., csütörtök | 14:03

A műemlékvédelem legnagyobb nemzetközi civil szervezete, a Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa (ICOMOS) díját adták át a székesfehérvári bazilika belső felújításáért április 18-án Budapesten. A díjat Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök és Smohay András művészettörténész, múzeumigazgató, illetve a restaurálási munkálatokat irányító szakemberek vehették át.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület együtt szervezett ünnepi eseményt Budapesten, az Új városháza tanácstermében. A műemléki világnapon az egész napos rendezvény során osztották ki a 2023-as ICOMOS-díjakat, többek között a székesfehérvári Szent István-székesegyház belső restaurálásáért, a gondos belsőépítészeti kialakításért, az alapos kutatási eredmények figyelembevételéért, a munkákról szóló folyamatos tájékoztatásért.

A díjat Spányi Antal székesfehérvári püspök és Smohay András művészettörténész, múzeumigazgató, illetve a restaurálási munkálatokat irányító szakemberek vehették át, többek között Jeszeniczky Ildikó restaurátor művész, Bodnár Gyula farestaurátor művész és Vági Péter építész, a munkák koordinátora.

Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára a konferencián bejelentette, jelentős mérföldkőhöz érkezett a hazai műemlékvédelem ügye, az épített örökségünket kiemelten kezelő új építészeti törvény és az új műemlékvédelmi szervezeti struktúra megnyugtatóan rendezi a műemlékvédelem ügyét. Az államtitkár kiemelte, hogy a törvény az állam kiemelt feladataként rögzíti a műemlékek és a műemléki területek védelmét és fenntartható használatának elősegítését, valamint az ehhez szükséges pénzügyi támogatások biztosítását.

A Műemlékek – megújulásunk energiahordozói című konferencián Vukoszávlyev Zorán helyettes államtitkár a törvény bemutatásán túl arról beszélt, hogy a műemlékek képviselik leginkább a nemzeti kultúrát, ennélfogva épített örökségünk védelme a magyar építészet képviseletének legmagasabb szintje. A helyettes államtitkár követendő példaként említette a székesfehérvári egyházmegyében folyó értéknyilvántartási munkát, mely minden műemléki beavatkozás előfeltétele.

A rendezvényen köszöntőt mondott Nagy Gergely, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület elnöke. Kiemelte: az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság célja, hogy a magyar műemlékvédelem is elfoglalhassa a hazai kultúrában az őt megillető helyet. Az egész világon megfigyelhető változások miatt itthon is egyre fontosabbá vált értékeink szakszerű védelme; nemzetközi fórumokon pedig megfelelő súllyal kell felvonultatni eredményeinket. Számos épített környezeti, kulturális örökségi értékünk még ma is kihasználatlan, feltáratlan, más esetekben az átgondolatlan fejlesztések miatt kerülhet különös veszélybe. Az elnök beszédében azt is hangsúlyozta, hogy a műemlékvédelem terén, ami valójában a harmónia művészete, minden érintett fél összefogására és lényegesen nagyobb szerepvállalására van szükség. Reményét fejezte ki, hogy ezek a szempontok a törvényben is érvényre jutnak majd.

Az eseményen az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság 2023-as díjait Lánszki Regő államtitkár és Nagy Gergely adták át.

Az ICOMOS „Példaadó műemlékgondozásért” elismerésében részesült a györkönyi pincehegy örökségének megőrzése és fejlesztése, a sopronbánfalvi Kárpáti-vízimalom helyreállítása, valamint Szmodits Júlia, az Ybl Egyesület elnöke Ybl Miklós emlékezetének ápolásáért. ICOMOS-díjjal ismerték el a bonyhádi Ermel–Vojnits-mauzóleum helyreállítását és a székesfehérvári székesegyház belső restaurálását.

Arnóth Ádám, a díjbizottság elnöke laudációjában kiemelte a székesfehérvári Szent István-bazilika megújítását megalapozó kiterjedt történeti kutatás és az értékleltár elkészítése mellett azt az interneten elérhető applikációt is, amely a teljes helyreállítási folyamatot rögzítve az elkövetkezendő beavatkozások számára alapvető információforrást biztosít. Hangsúlyozta az egyházmegye nyitottságát és segítségét, amelyet a kutatásokhoz biztosított. Külön értékelte, hogy a Jeszeninczky Idikó művész restaurátor vezetésével folyó munkálatok során a műalkotások leghitelesebb megjelenését adták vissza.

A konferencia szakmai előadásokkal zárult, amelyek a műemlékvédelem, a gazdasági és kulturális értékek összehangolásáról és az energiafelhasználásról szóltak.

Szöveg: Berta Kata

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Körtvélyes Tivadar

Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria