Ideje a kő összeszedésének – Vallásturisztikai szakmai fórumot tartottak a pécsi Dóm Kőtárban

A pécsi székesegyház keleti oldala mentén, az ókeresztény sírkamra és a középkori egyetem maradványai közelségében elhelyezkedő, idén 20 éves Dóm Kőtár falai között megannyi román- és középkori kőfaragvány kapott helyet, melyek tanúi letűnt korok szakrális művészi alkotásainak. Az épület impozáns helyszíne keresztény ihletésű koncerteknek és kisebb konferenciáknak.

A rendezvény meghívott vendégei azok a szakemberek voltak, akik mintegy 20 év távlatában részt vettek a kiállítás létrehozásában, illetve kutatták a Dóm Kőtárban bemutatott emlékeket. A beszélgetés alkalmat kínált arra, hogy felelevenítsék a gyűjtemény történetét és rátekintsenek jelenkori állapotára, valamint megvitassák a tudományos, kulturális és turisztikai területen való továbblépés lehetőségeit is.

A beszélgetésen részt vett Felföldi László pécsi megyéspüspök, Havasi Krisztina, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézetének tudományos munkatársa, Osgyányi Vilmos kőszobrász, restaurátor művész, Raffay Endre művészettörténész és Takács Imre, az ELTE BTK Művészettörténeti Intézetének tanára, valamint Orbók Emőke, a Pécsi Egyházmegye turisztikai csoportvezetője.

Felföldi László pécsi megyéspüspök köszöntőjében kiemelte, nem egyszerűen kövek és művészi munka, amit a Dóm Kőtárban láthatunk, hanem minden korban az embert megszólító alkotásokról, az emberről van szó. Engedjük, hogy ezek a faragványok ma is megszólítsanak minket nekünk szóló üzenetükkel. Fontos, hogy akik ide betérnek, vigyék magukkal a múlt szépségét, a jelen valóságát és a jövő feladatát – hangsúlyozta a püspök.

A Dóm Kőtár és a falai között látható kiállítás történetét Havasi Krisztina, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézetének tudományos munkatársa ismertette.

Hazánkban kevés középkori és reneszánsz emlék maradt épségben. A pécsi Dóm Kőtár ennek az időszaknak a legjelentősebb hazai szobrászati együttesét mutatja be faragványain keresztül. Tárlatának anyaga a pécsi székesegyház különböző korszakait tükrözi, elsősorban a román kori időszakát, amikor az épület mai formája kialakult. A kiállítás átfogó képet nyújt a székesegyház átalakított épületének szépségéről, egykori gazdagságáról, és segít megérteni a 19. századi újjáépítés szempontjait, a korszak esztétikai és teológiai elveit.

A pécsi középkori székesegyházból fennmaradt, több száz ornamentális és szobrászati töredéket, köztük 12. századi maradványokat is magába foglaló régészeti anyag hazánk egyik legjelentősebb gyűjteményének számít, de Európában is figyelemre méltó. A lelet gazdagsága a székesegyház és annak építtetőinek, Pécs püspökeinek kvalitására és magas igényszínvonalára is utal.

A Szent István király által alapított és a 12. században teljesen átépített pécsi székesegyház a 19. század végéig állt eredeti kontextusában. Klimo György püspök (1710–1777) korára nyúlik vissza, amikor először számba vették a román- és késő középkori faragványokat, melyek számos eredeti darabja ma múzeumi raktárakban, a nagyközönség elől elzárva található.

Az 1800-as évek közepén a tudományos érdeklődés a román és ókeresztény emlékek felé fordult, a kutatások visszatérő helyszíne lett a középkori pécsi székesegyház, melynek korábbi formáját a 19. század végi nagyszabású újjáépítés számolta fel. A neoromán stílusban megújult épület megőrizte középkori alaprajzának és felépítményének fő vonásait, azonban egyes kőfaragványait bontásra és pótlásra ítélték. A bontás során 800 tételt számláló, többségében román kori faragvány került napvilágra, melyről gazdag, ma is fellelhető dokumentáció készült.

A leletanyagot először a püspöki palota melletti magtárban helyezték el, majd a Szepesy utcában kőtárat alakítottak ki, később a székesegyház Szent Mór-kápolnája alatti szűkös helyiségbe kerültek, egymásra halmozva.

Az 1950-es években a székesegyház keleti homlokzata mögött kőtár épült, ahol kiállításra kerültek a faragványok. Itt volt elsőként lehetőség a főbb egységek rekonstruktív összeállítására. Nem sokkal később a falak vizesedése veszélyeztette a kövek épségét, ezért újra hosszú évtizedekre méltatlan körülmények között tartva zárták el a nagyközönség elől.

Tóth Melinda művészettörténész, a középkori művészet elismert kutatója kezdett el foglalkozni a kőtár anyagával, aki a most látható kiállítás létrehozásának is kezdeményezője volt. A Bachman Zoltán Kossuth-díjas építész által tervezett, üveg tetejű kőtári épület különleges fényt enged a térbe, melynek földszintjén a román kori székesegyház legfontosabb faragványai, a Szent Kereszt-oltár, az altemplom lejáratai és a nyugati kapu installációi láthatók, de az Árpád-kori székesegyház külső- és belső architektúrájának faragványcsoportjai is helyet kaptak benne.

Az emeleti részen a bontásokat megörökítő archív dokumentumokat tervezték elhelyezni, mely azonban nem valósult meg, noha egységben a kőfaragványokat bemutató tárlattal, nagy eséllyel nemzetközi érdeklődésre tarthatna számot.

A vallásturisztikai terveket, a jövőbeli lehetőségeket a különböző területek szakemberei tovább vizsgálják.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír