A nemzetközi Kolping-zarándokút a békéért az Európai Kolping Szövetség legrégebbi rendszeresen megrendezett eseménye; „sokéves hagyományra tekint vissza, és mély elkötelezettséget jelent a béke, a szolidaritás és a kulturális sokszínűség globális előmozdítása iránt” – szerepel az egyesület sajtóközleményében.
Idén tizenegy európai országból kétszázötvenen vettek részt a békéért meghirdetett gyalogos zarándoklaton, amelyet a Millenium, a Sfânta Maria Timișoara ’89 és a Dumbrăvița Kolping-családok szerveztek, a Romániai Kolping Szövetség együttműködésével.
Az eseményen részt vett Christoph Huber, a Kolping International általános prézese is.
A zarándoklat május 9-én a temesvári Szent György római katolikus székesegyházban, az Úr mennybemenetele ünnepének alkalmából tartott német, angol, magyar és román nyelvű szentmisével kezdődött, amelyet Pál József Csaba megyéspüspök celebrált.
A mai ünnepnek kettős jelentése van: Jézus felment a mennybe, és mégis velünk maradt. Ő a mi közösségünk és egységünk alapja – emelte ki homíliájában a főpásztor. – Jézus azért jött közénk, hogy megmutassa, elhozza nekünk a Szentháromság szeretetét.
A szentmise zenei szolgálatát Bajkai-Fábián Róbert, a székesegyház orgonistája látta el.
Május 10-én a buziásfürdői római katolikus templomból indult a zarándoklat.
A résztvevőket Vodila Szilárd helyi plébános üdvözölte, majd Kapor János kisjenői plébános, a Kolping Banat római katolikus prézese tartott elmélkedést.
A zarándokút résztvevői mintegy 11 kilométert gyalogoltak a Szilasi-dombon lévő szőlőültetvényeken keresztül az Aramic-pincészethez.
Útjuk során megálltak a dombon emelt Szent Orbán-kápolnánál is.
A zarándoklaton részt vett George Rădulescu szentandrási görögkatolikus plébános, Kolping Banat görögkatolikus elöljáró és Máthé Lajos újszentesi plébános is.
Pénteken 18 órakor Christoph Huber, a Kolping International általános prézese a temesvár-gyárvárosi Millenniumi templomban celebrált szentmisét. A zarándoklat résztvevőit Dumitru Daniel helyi plébános üdvözölte.
A liturgia zenei szolgálatát Emil Dumitresc kántor látta el.
Május 11-én, szombaton a zarándokút Temesváron folytatódott. A résztvevők reggel a Kolping-háztól indultak, majd elmélkedésre és lelki feltöltődésre megálltak az Új Ezredév Református Központban. Az útvonal a Bega-csatorna mentén húzódó gyalogos sétányon folytatódott az ortodox érseki székesegyházig, majd a Győzelem téren keresztül a görögkatolikus templomig, ahol a zarándokok szentmisén vettek részt.
A kétnapos gyaloglás során a résztvevőket a Máltai Szeretetszolgálat temesvári filiájának önkénteseiből álló csapat kísérte, és nyújtott segítséget szükség esetén.
19 órakor kezdődött a Corneliu Miklosi Tömegközlekedési Múzeumban az 55. Nemzetközi Kolping Zarándokút a békéért záróünnepsége, amelynek során átadták a zászlót az 56. rendezvény szervezőinek: a Kolping Südtirol (Dél-Tirol) képviselőinek.
Május 12-én, vasárnap a szervezők két fakultatív programot javasoltak: zarándoklat a máriaradnai kegytemplomhoz, vagy indulás Brassóba. A Máriaradnát választó csoport szentmisén vett részt a bazilikában, amelyet Kapor János kisjenői plébános mutatott be; koncelebrált Josef Stampfl plébános, a dél-tiroli Kolping Meran elöljárója.
*
A zarándokút hivatalos honlapja szerint az első nemzetközi Kolping-zarándokutat a békéért 1968-ban szervezték meg. Számos svájci, németországi és luxemburgi Kolping-tag találkozott Sarnenben, ahol liturgiákon vettek részt, imádkoztak, és aktuális európai kérdéseket vitattak meg. A fő cél a demokrácia, az igazságosság és a béke iránti elkötelezettség volt. Az 1968. május 26-i esemény végén a résztvevők úgy döntöttek, hogy ez a találkozó nem maradhat egyszeri alkalom, ezért egy évvel később újabb zarándoklatot hirdettek a békéért, ezúttal Luxemburgba. Az ötödik alkalom óta nők is, a vasfüggöny leomlása után pedig a közép- és kelet-európai Kolping-tagok is részt vesznek benne.
Forrás és fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria