Idén is sok Szűzanya-tisztelő gyűlt össze a zoboraljai magyar búcsúkban

Minden nyár folyamán elsőként a több mint három évszázadra visszanyúló Kármel-hegyi Boldogasszony búcsújárást tartják meg az itteni magyarok a Bars-vidéki Kistapolcsányban.

Rákóczi Erzsébet grófnő, a kistapolcsányi birtok tulajdonosa még 1683-ban fogadalmat tett a Szűzanyának, hogy ha megmenti a települést a török pusztítástól, akkor hálából elzarándokol a Szentföldre. A grófnő teljesítette ígéretét, miközben azzal a megbízatással érkezett haza, hogy birtokán alapítsa meg a Kármel-hegyi Boldogasszony társulatát, amelyet később boldog XI. Ince pápa is jóváhagyott. Így Kistapolcsány lett az egész történelmi Magyarország első pápai engedéllyel rendelkező búcsújáróhelye.

A magyar híveket július 13-án újra magyar ajkú lelkiatyák várták a templomkertben, hogy a többszáz éves hársfák árnyékában elvégezhessék a szentgyónást. Megható, ahogy sorokban várakozva élnek is a hívek ezzel a lehetőséggel. Aztán virágokkal díszített kereszttel az élen, énekszóval megérkeztek a felvidéki Mária-út gyalogos zarándokai is – idén immár kilencedik alkalommal, sokan közülük egészen a Csallóközről érkezve. Majd következett a szabadtéri keresztút imádsága és a litánia a kegytemplomban.

A délután csúcspontja az ünnepi szentmise volt, amelyet idén Fazakas Zoltán Márton csornai premontrei apát mutatott be, oltártestvéreivel együtt, a zarándokok által zsúfolásig megtelített kegytemplomban.

Szívhez szóló, tartalmas szentbeszédében az apát felidézte az erdélyi Mária-ének szavait: „Édesanyánk, hozzád jöttünk, lángadozva, mert szeretünk, ó Szűz Mária”, és kiemelte, milyen fontos a Szűzanyához való gyermeki ragaszkodás.

Külön hangsúllyal rávilágított, hogy aki hittel, reménnyel bízik a Szűzanya oltalmában, aki édesanyjaként szereti és tiszteli őt, az az ő jóságában soha nem csalatkozhat. A szónok így folytatta: „És mégis mennyit és mennyit kell sírnia ma értünk Mennyei Édesanyánknak, értünk, magyarokért is, az ő népéért! Mindezt azért, mert ami szent volt a magyarnak többszáz éven át, azt ma már csak idejemúlt dolognak tartjuk; ami nemes, értékes és szép volt, azt ma csúnyának és értéktelennek véljük; ami erény volt, azt ma nevetségesnek és feleslegesnek nézzük – de a bűnt erénnyé emeltük. Nagy kihívás ma hitünk szerint élni; nehéz igaznak, becsületesnek, erkölcsösnek, normálisnak lenni e romlott világban. De éppen ezért bátorítalak titeket, hogy

maradjatok hűek a Szűzanyához, édesanyátokként szeressétek őt, és akkor nem fogtok sötétségben járni.

És nagyon kérlek titeket, vigyázzatok keresztény és magyar nemzeti identitásotokra!”

Másnap reggel, július 14-én a vasárnapi magyar szentmisét Schrankó László atya mutatta be, Zoboralja szülöttje, aki már kis gyermekkorától évről évre Kistapolcsányba zarándokolt szüleivel.

Szentbeszédében részletesen elmagyarázta a kistapolcsányi kegyhely múltját, és hangsúlyozta, milyen nagy szerepe volt Máriának magyar nemzetünk ezeréves történelmében.

Prédikációját, XVI. Benedek pápának a keresztény reményről szóló körlevelében található gondolataival zárta le: „Az élet olyannak tűnik, mint egy utazás a történelem gyakran sötét és viharos tengerén, miközben a csillagokat fürkésszük, melyek utat mutatnak nekünk. Életünk igazi csillagai azok az emberek, akik helyesen tudtak élni. Ők a remény világító fényei. Kétségtelen,

Jézus Krisztus maga a Világosság, a Nap, aki fölkelt a történelem minden sötétsége fölé. De hogy őt megtaláljuk, szükségünk van a közeli fényekre – olyan emberekre, akik az ő fényéből világítanak, és elirányítanak utazásunk közben.

És ki lehetne inkább a remény csillaga, mint Mária – ő, aki igenjével ajtót nyitott Isten számára a mi világunkba?”

A következő hagyományos zoboraljai magyar zarándoklatnak a nyitrai Kálvária adott helyet, mégpedig a Nagyboldogasszony főünnepe alkalmából. Ezen a még Mátyás királyunk korára visszatekintő ősi zarándokhelyen a magyar híveket augusztus 17-én, szombaton újra szentgyónási lehetőséggel és ünnepi litániaájtatossággal várták.

Ezt követte a főpapi magyar szentmise, amelyet idén Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatott be a szabadtéri oltárnál, több száz magyar zarándok jelenlétében.

Szentbeszédében a főpásztor így fogalmazott: „Az ember célja a mennyország kell hogy legyen. Boldogasszonyunk mindannyiunkat a mennyországba akarja segíteni, azt akarja, hogy minden ember élete egy mennybemenetel lehessen. Máriának azért van kiváltságos helye Szent Fia mellett, mert mindig, minden helyzetben hűséges maradt Isten szavához, a szürke hétköznapokban is, de még a kereszt alatt állva is. Olyan jó lenne, ha ezt a hitet erősítené bennünk is. Bárcsak mi is, mint Mária, mindig Isten jelenlétében élnénk! (...) bármilyen nehézség, bármilyen kereszt és szenvedés is ér majd bennünket, akkor is maradjunk hűségesek Istenhez.

Sokszor pont az a legnagyobb probléma a mai ember életében, hogy nem figyelünk arra, hogy Isten itt van velünk, hogy mindennap életünk szerves része akar lenni.

A ma emberét túlságosan lekötik az e világi dolgai, eltérítik figyelmét arról, hogy az Isten ma is itt van, mindannyiunk szívét meg akarja érinteni. Mária boldogságának titka az, hogy mindig rendelkezésre állt az Istennek. Ezért számunkra is kapu, akinek segítségével átléphetünk a mennyországba. Édesanyánkként így szól hozzánk: »Fogadjátok be a mennyet, és a menny is befogad majd benneteket!«”

Másnap, augusztus 18-án a vasárnapi szentmisét Ďurčó Zoltán esperes, a nyitrai egyházmegye magyar hívekért felelős püspöki helynöke mutatta be.

Szentbeszédében rávilágított a Szűzanya talán legszebb tulajdonságára, az alázatra és annak mély gyümölcseire az ember életében. „Hogy állunk mi az alázat terén? Különösen a ma embere mindig csak a nagyot keresi, a mutatós dolgok kápráztatják el szemünket, Isten viszont nem a külsőt nézi, hanem az ember szívét.

Az alázatos szív az, amely elbűvöli Isten tekintetét. És éppen Szűz Mária alázata volt az az út, amely őt a mennybe vezette.

Ezt kell követnünk, Mária alázatát kell elsajátítanunk, mert Isten az alázatért lelkesedik, az önzetlen tekintetért, a tiszta lélekért, a másokat szolgáló szívért!”

A szentmisék után sor került a már hagyományos közös magyar keresztút elimádkozására is, melynek során a festői kilátású Kálvária-domb tetejére mentek fel a hívek, ezzel is teljessé téve a zarándoklatot.

Forrás és fotó: Zeman István, a zoboraljai magyar búcsúk főszervezője

Magyar Kurír