Idén is tízezrek vettek részt a nemzetközi ifjúsági imafesztiválon Međugorjéban

Kitekintő – 2018. augusztus 17., péntek | 12:28

Augusztus 1. és 6. között rendezték meg a bosznia-hercegovinai Mária-kegyhelyen a 29. Mladifest ifjúsági fesztivált, melyre 72 országból érkeztek résztvevők. A szombathely-szentkirályi egyházközségnek kezdeményezésére tizennegyedik alkalommal keltek útra zarándokok a međugorjei eseményre.

A zarándokok lelkivezetője idén is Haller László – jelenleg Pákán, korábban a szentkirályi plébánián szolgáló – plébános volt. A Szombathelyi Egyházmegye több településéről érkezett (szentpéterfai, vasvári, szombathelyi, répcelaki, ikervári, séi, gencsapáti, oszkói, csömödéri) hívek is csatlakoztak a csoporthoz.

A zarándoklat kezdetén – melynek jelmondata a következő volt: Isten igéjéből élni („Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat“, Lk 24,45) volt –, útközben megtekintették Horvátország egyik legnagyobb szabadtéri Mária-szobrát. Međugorjéba érkezve részt vettek az esti rózsafüzér-imádságon és a szentmisén.

Ottlétük első hajnalán keresztutat jártak a Križevac-hegyen, a keresztút titkait ábrázoló domborművek előtt elmélkedve. Este, a Mladifest ünnepélyes megnyitóján a jelenlévők országának tábláival és zászlóival vonultak be a fiatalok. A szentmisén részt vett Luigi Pezzuto pápai nuncius, Henryk Hoser érsek, Međugorje állandó apostoli vizitátora; Marinko Šakota, Međugorje plébánosa; Miljenko Šteko, a hercegovinai ferences rend tartományfőnöke, valamint Ante Vučković spliti plébános.

Az első esti szentmisén 472 pap, a következő napokon több mint 500, pénteken 570 pap koncelebrált; továbbá sokan a szentgyónásnál szolgáltak. A zenei szolgálatot huszonhárom országból – köztük Magyarországról – összegyűlt fiatalok végezték, Damira Bunoze vezetésével. Az imafesztiválon szinkrontolmácsolással tizenhét nyelvre fordították le az elhangzottakat; így a résztvevők magyar nyelven is hallhatták az oltárnál elhangzott előadásokat, tanúságtételeket, szentbeszédeket. Az interneten keresztül élő adásban naponta közel egymillióan kapcsolódtak be a rendezvénybe.

A međugorjei ifjúsági fesztiválon – a kialakult rend szerint – 9 órakor reggeli imádság kezdődik, majd fél tíztől katekézis hangzik el, melyet tanúságtételek követnek a déli harangszóig. Délután négy órakor folytatódnak a tanúságtételek. Hat órától két rózsafüzért imádkoznak, majd a loretói litániát éneklik el együtt a jelenlévők. Este hét órakor szentmise, majd a međugorjei rózsafüzér imádkozása, ezután a kegytárgyak megáldása következik. A késő esti órákban, a nap zárasaként imádságok, elmélkedések hangzanak el a szentségimádáson vagy a Megfeszített előtti kereszthódolaton.

Vasárnap, a fesztivál utolsó napján délelőtt a Szent II. János Pál teremben magyar szentmisén vettek részt a hazánkból érkezett zarándokok, melyen több mint húsz pap koncelebrált, és Kemenes Gábor atya mondott homíliát.

A nemzetközi imafesztivál utolsó esti szentmiséje szentségimádással zárult, melyet hálaadás követett. Hétfőn hajnalban, 5 órakor tartották a Mladifest záró szentmiséjét a Križevacon.

Hazafelé tartva hálaadó szentmisén vettek részt a szombathely-szentkirályi plébánia szervezte zarándoklat résztvevői Horvátország egyik leglátogatottabb kegyhelyén, Makarska közelében.

Međugorjéban nincs semmi látnivaló, nincsenek történelmi, kulturális emlékek, nincs más, csak a béke, az öröm, a kegyelem, amit csak szívvel lehet jól megtapasztalni – írta összefoglalójában Geosits Péter, aki arról is beszámolt, mily nagy élmény megélni az egységet a világ minden tájáról érkező, több tízezer fiatallal, részt venni a szentmiséken, szentségimádásokon, éjszaka felmenni a Jelenések hegyére, pirkadatkor jelen lenni a Križevacon, együtt imádkozva sok ezer zarándokkal, áhítatban.

Forrás: Szombathelyi Egyházmegye

Fotó: Bausz Imre

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria