Idén nagycsütörtökön ismét római paptársakkal ebédelt Ferenc pápa

Kitekintő – 2015. április 3., péntek | 18:19

Amint az elmúlt három évben, Ferenc pápa idén nagycsütörtökön is paptársaival ebédelt a Szent Péter-bazilikában bemutatott krizmaszentelési szentmise után – adja hírül a Vatikáni Rádió angol oldala.


Az egyházmegye kilenc plébánosa és egy rendház elöljárója vett részt a különleges ebéden Róma püspökével Angelo Becciu érsek, helyettes államtitkár otthonában.

„Hogy álltok a fáradtsággal?” – kérdezte Ferenc pápa paptársait, a krizmaszentelési misén nem sokkal azelőtt elhangzott beszédére utalva.

A római Szent Aquila és Priszcilla-templom plébánosa, Antonio Fois azt nyilatkozta, a Szentatya arra kérte őt és a többi jelen lévő papot, meséljenek a jó kezdeményezésekről pasztorális munkájukban. Különösen érdekelte a pápát az, hogyan készítik fel a fiatalokat a bérmálkozásra és a házasságra, illetve hogy hogyan foglalkoznak az idősekkel és a fiatalokkal.

„Ismét elmondta, hogy a pasztoráció bizony fárasztó, ez természetes – tette hozzá Antonio Fois plébános. – Pásztornak lenni fárasztó, de a fáradtság kifizetődik; az öröm, hogy az evangéliumot szolgáljuk, megjutalmaz.”

Mint Antonio Fois említette, Ferenc pápa beszélt a papképzés és a hivatástisztázás jelentőségéről is, arról, mennyire fontos, hogy jól válasszák ki a jövendő papokat.

A római plébános kiemelte, a pápával való együttlétük „nagyon nyugalmas volt, pihentető; testvérekként voltunk együtt, testvérek a lelkipásztorságban. A közösségeinkről beszéltünk, ő pedig odafigyelt ránk, és láttuk, hogy befogadja a tapasztalatainkat. Olyan volt, mintha egy apa beszélgetne a fiaival, és ez nagyon megható volt.”

„Csodálatos volt – fogalmazott Antonio atya – azt érezni, hogy szeret a püspököd, ez is megjutalmaz minden fáradtságért.”

Fotó: ANSA

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria