„Pünkösd hagyományosan az első nagyobb búcsús időszakunk” – mondta Orosz Lóránt OFM, a kegyhely igazgatója.
„Már szombaton megérkeznek a gyalogos zarándokcsoportok, köztük a szécsényi férfizarándoklat résztvevői, valamint az abasári zarándokok, akik mintegy negyven kilométert tesznek meg a Mátrán keresztül – ismertette a ferences szerzetes. – Rajtuk kívül több más csoport is útnak indul, így a szombati napot elsősorban a gyalogos zarándokok jelenléte határozza meg.”
A program pünkösd szombatján, május 23-án szentmisével kezdődik. Délután fogadják a gyalogos zarándokokat; este pedig Mária-köszöntő, a Mária Rádióval közös imádság, virrasztás és keresztút is szerepel a programban. Éjfélkor Bezzegh Kelemen OFM szentmisét mutat be az elhunytakért.
Pünkösdvasárnap és pünkösdhétfőn ünnepi szentmisék, körmenetek, litániák és vesperások várják a híveket a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhelyen.
A vasárnapi főcelebráns Majnek Antal nyugalmazott munkácsi megyéspüspök lesz.
Május 25-én, pünkösdhétfőn Orosz Lóránt OFM és Orosz Atanáz miskolci görögkatolikus megyéspüspök vezeti az ünnepi szertartást. Végül a jubiláns házaspárok eskümegújítására és megáldására is sor kerül.
A hagyományos pünkösdi programok között idén is helyet kap a körmenet, a gyóntatás, a keresztút és a kegytárgyak megáldása.
A zarándokok buszokkal, autóval és gyalogosan is érkeznek a nemzeti kegyhelyre. Orosz Lóránt atya elmondta, hogy az utóbbi években, amióta „pünkösdhétfő munkaszüneti nap lett, előfordul, hogy a hétfői forgalom még a vasárnapit is meghaladja”.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a háromnapos ünnepre, amely a közös imádság, a lelki elmélyülés és a találkozás lehetőségét kínálja a zarándokok számára.
Forrás és fotó: Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



