Idősek karácsonya – Ünnepség a marosvásárhelyi Caritas Házban

Külhoni – 2024. december 16., hétfő | 11:02

Több mint száz idős ember vett részt december 10-én a Gyulafehérvári Caritas Teréz anya idősek nappali foglalkoztató-központjának munkatársai által szervezett karácsonyi ünnepségen, a marosvásárhelyi Caritas Házban.

Mindannyian a központ látogatói, akik érdeklődési körüktől függően járnak tornaórákra, szenior örömtáncra, Alzheimer Caféra, agytornára, szenior bridzspartikra és segítő beszélgetésekre a különféle támogatócsoportok egyikébe. Gyakran találkoznak; nyáron, kora ősszel kirándulnak is együtt. Mégsem ismerik mindannyian egymást, és ünnepi pillanatokban sincs mindennap részük.

Vannak, akik párban élnek, szeretetben, de másoktól elszigetelten. És vannak, akik teljesen magányosak. A karácsonyi ünnepség minden évben alkalmat ad számukra a tartalmas közösségi együttlétre és az ünneplésre. Ezért fontos és különleges esemény ez a Gyulafehérvári Caritas számára is. 

December 10-én kettős ünnepet ültek. Egyrészt gyönyörködtek a szépkorúak örömében, amint elgondolkodva hallgatták a Szeretethimnusz sorait, megcsodálták a társaik által horgolt alkotásokat, és gyermeki lelkesedéssel készítettek karácsonyi díszeket, miközben sokan közülük a témához illő angol szavakat is tanultak.

Másrészt az életöröm és életerő felett elmélkedtek, amikor felköszöntötték az elmúlt három hónapban születésnapjukat ünneplő személyeket. A köszöntés ízletes muffinnal, égő gyertyával és az önkénteseik által készített virágokkal történt, amelyeket a Boldog születésnapot című dalt énekelve adtak át. A különböző programpontok közötti szünetekben süteményeket és finom innivalót fogyaszthattak az idősek.

Forrás és fotó: Gyulafehérvári Caritas; Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria