Ifjúsággal foglalkozó nemzetközi szakmai találkozót szervezett a Szeged-Csanádi Egyházmegye

Hazai – 2018. július 6., péntek | 15:54

„Fiatalokkal a keresztény Európáért” címmel közép-európai szakmai és tanulmányi találkozót szervezett a Szeged-Csanádi Egyházmegye június 25. és 29. között.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Öt ország – Lengyelország, Szlovákia, Románia, Szerbia és Magyarország – ifjúsággal foglalkozó szakemberei vizsgálták workshopok és előadások során a fiatalok mai helyzetét, szociológiai, pszichológiai és vallási szempontból. A résztvevők a közép-európai régió országainak partnerszervezeteivel együttműködve, a helyzetértékelés során feltárt akadályok feloldására keresték a gyakorlatokat és a módszereket.

A hét programjai között szerepelt Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató előadása, melynek segítségével képet kaphattak a résztvevők az érzelmi intelligencia lényegéről és fontosságáról, valamint megismerhették a kora ifjúkor életkori sajátosságait, a virtuális világ veszélyeit és a személyes hitélet megszilárdulásának folyamatát. A program egy másik fontos része volt Gábor Miklós, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Ifjúsági Bizottsága irodavezetőjének előadása, aki A magyar ifjúság vallásgyakorlata országos felmérés eredményeit ismertette.

Az résztvevők az elhangzottakat és saját tapasztalataikat Gaga Zsuzsa vezetésével dolgozták fel a műhelymunkák során. A közös munka segítségével közelebb kerülhettek ahhoz, hogy megértsék a fiatalokat, és így hatékonyabbá váljanak az ifjúságnevelés különböző területein.

A szakmai programok mellett a találkozó résztvevői betekinthettek Szeged életébe, megismerhették a város nevezetességeit, többek között az Alsóvárosi Ferences Látogatóközpontot.

A szakmai találkozó egy nemzetközi projekt keretében valósult meg, melynek célja a keresztény és kulturális értékek megszilárdításának módszertani vizsgálata a fiatalok körében, valamint a jó módszerek népszerűsítése. A projekt részcélja: megvizsgálni a Kárpát-medencei együttműködő partnerek módszertanát, az intézmények, szervezetek ifjúságügyben végzett tevékenységét, valamint a nemzetközi jó gyakorlatok gyűjtése és adaptálása az egyházmegye módszertanába az ifjúságügyi szakemberek és közösségvezetők képzésével. A programot az EFOP - 5.2.2. -17 - 00126 nemzetközi projekt első programjaként szervezték.

Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria