Ifjúsági rajzpályázatot hirdet a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Hazai – 2023. március 16., csütörtök | 15:21

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye immár harmadik alkalommal hirdet rajzpályázatot óvodásoknak és általános iskolásoknak – idén 30 éves az egyházmegyénk címmel. A pályaműveket május 13-ig lehet beküldeni.

A pályázat kiírói szeretnék, ha a gyerekek a saját római katolikus templomukat ábrázolnák; alkotásaikon keresztül akár kívülről, akár belülről bemutatnák, miért, hogyan látják szépnek templomukat; ezáltal megjelenítenék az Egyházban megtapasztalt közösségi élményeiket, Isten szeretetének megtapasztalását, élményét.

A kiírásban öt korcsoportot szólítanak meg, az óvodásoktól a felső tagozatosokig: óvodás korosztály; 1–2. osztályos tanulók; 3–4. osztályos tanulók; 5–6. osztályos tanulók; 7–8. osztályos tanulók.

A megadott témajavaslatok és technikák szerint várják a pályaműveket, melyek zsűrizését az előző évekhez hasonlóan Palánki Ferenc megyéspüspök vezetésével szakmai zsűri végzi.

Témajavaslatok:
– külső ábrázolásában a különböző évszakokban megörökített templom;
– egy képen belül: ilyen volt, ilyen lett;
– a templombelső ábrázolása;
– egy fontos emlék megjelenítése, ami a templomban történt (szentmise, ministrálás, felolvasás, a szentségekkel való találkozás, ünnepi alkalmak, pásztorjáték, stb.);
– freskórészletek, szobrok, templomablakok, amelyek a hitbeli élmények elmélyítésében segíthetnek.

Elfogadott méretek és technikák: szabadkézi rajz A4 vagy A3 méretben, tetszőleges technikával.

Egy pályázó maximum egy pályaművel pályázhat.

Beküldési határidő: május 13.

A pályázat eredményhirdetése május végén várható.

A pályaműveket lezárt borítékban személyesen lehet átadni vagy postai úton kell elküldeni a következő címre: Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet, 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 4. vagy Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, 4002 Debrecen Pf. 230.

A pályamű hátoldalán fel kell tüntetni a pályázó nevét, a korcsoportot, az ábrázolt templom megnevezését, a hitoktató nevét, valamint a pályázó/szülő címét, telefonszámát és e-mail-címét.

A borítékra rá kell írni: Rajzpályázat.

A beküldött alkotáshoz csatolni kell az aláírt hozzájáruló nyilatkozatot az adatkezeléshez.

További információ: Kardos György hitoktatási koordinátor, (+36) 30/527-36-21

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria