Ifjúsági találkozót szervezett Máriagyűdön a PécsiKatifi

Hazai – 2018. július 5., csütörtök | 10:26

Idén június 29. és július 1. között harminchatodik alkalommal szervezett ifjúsági találkozót Máriagyűdön a Pécsi Egyházmegye ifjúsági referatúrája, a PécsiKatifi. A szombati főelőadáson mintegy százhetvenen vettek részt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Pénteken délután szentmisével és ismerkedéssel kezdődött a 36. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó, a MIT. Számos résztvevő a Pécsi Egyházmegye határain túlról, az ország távoli pontjáról érkezett.

Szombaton délelőtt a szexualitásról mint az Istenhez vezető útról tartott előadást a népszerű fővárosi lelkipásztor, egyetemi lelkész, Hodász András. A humorral fűszerezett interaktív beszélgetés sokakat vonzott a máriagyűdi kegytemplom melletti imaudvarra.

Az előadó a szerelem és a párkapcsolat lelki vonatkozásai mellett a testi intimitásról is nyíltan beszélt.

A tőle megszokott stílusban figyelmeztette a fiatalokat a világ tévedéseire a szerelemmel kapcsolatban, és azokról a szakaszokról is beszélt, amelyeken a pároknak még a házasságkötés előtt át kell menniük. Bátorította a résztvevőket, merjenek ismerkedni és közeledni, hiszen kapcsolatot csak így tudnak teremteni egymással. A már párkapcsolatban élőket arra buzdította, hogy ha szükséges, időben kérjenek segítséget szakemberektől, lelki vezetőjüktől, hiszen a válások jelentős része megelőzhető lenne.

A délutáni műhelyek is a párkapcsolatról szóltak. A kreatív műhelyben résztvevők szavak nélkül, kézműves alkotásokban jelenítették meg érzéseiket. Az Anyabárka a családdá válás folyamatáról beszélt; a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola hallgatói és tanárai két szent, Imre és Mária Magdolna alakját állították a középpontba; Nagy Péter és felesége szituációs gyakorlatokkal segítették a párkapcsolati kommunikációs problémákat feloldani; Kiss Brigitta Pure-műhelye a nőiességről adott hiteles információkat. A párválasztással kapcsolatban a pécsi Antióchia vezetői kínáltak megfontolandó gondolatokat, és a NaPro módszerrel is megismerkedhettek a fiatalok.

Szombat este Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrált szentmisét a kegytemplomban. Homíliájában Sarlós Boldogasszony ünnepének, Mária és Erzsébet találkozásának jelentőségéről beszélt: két vallásos ember találkozását látjuk ebben a jelenetben, akik Isten tervét kutatják saját életükben. Ebben a találkozásban az isteni méltóság emelkedik ki, hiszen Isten új módon mutatja meg magát.

Az egyéni jövőnkkel kapcsolatban is ezt a méltóságot kell felfedezni, ami Istentől, az ő erejéből származik. Kapcsolatunk Jézussal óriási ajándék. Nemcsak ismerjük őt, igaznak, életet mentőnek, szabadságot teremtőnek tartjuk személyét, tanítását, ami életre vezet, életet ad, hanem döntést hoztunk mellette: a beavató szentségekben döntöttünk, beléoltódtunk. Megkaptuk azt a méltóságot, hogy belőle élhetünk, olyanná válhatunk, mint Krisztus, aki nekünk adja az ő Szentlelkét – mondta a főpásztor.

A szentmise végén Nagy Norbert egyetemi lelkész, eddigi ifjúsági referens átadta a megbízatást Berecz Tibornak, aki augusztus elsejétől vezeti majd az ifjúsági referatúrát. Az új referens a jövőre vonatkozó tervei kapcsán elmondta, szeretné megőrizni, ami jó, és továbbfejleszteni azt. A jól működő belső csoportból szeretne majd nyitni mind Pécs városában, mind a Pécsi Egyházmegye területén az ifjúság felé.

A fiatalok este a kiengesztelődés útján jártak, majd zenés szentségimádáson vehettek részt.

Vasárnap ismét érdekes beszélgetés indította a napot, a Pécsi Egyházmegye papnövendékeit és idén felszentelt áldozópapjait kérdezhették a jelenlévők, majd az újmisés atyák szentmisét celebráltak.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Pécsi Katifi

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria