Igazságok zarándoka – Halmosi Sándor A költő útja című verséről

A költő útja

a nyílegyenes ösvény.
Minden labirintuson át.

A vers az életút toposzát veszi alapul, és szűkíti egy másféle tágasság jelentéstanára – amennyiben ars poeticaként mutat rá a poétikai misszió (avagy egy poeta sacer) lehetőségeire, melyekből számos van, de ugyanaz mind. A „nyílegyenes” jelző a kitérők és kompromisszumok nélküli irányultság attribútuma; a „Minden labirintuson át” az útvesztők mint illúziók képzetét nyilvánítja ki. Falakon is keresztülvándorol, aki igazságok zarándoka.

Itt a forma is beszél. Anakreóni sort négyes jambus követ, ereszkedés után emelkedést formáz a verstan. S nem csak az alaki jegyek: egy költészettörténeti visszautalás is szembetűnő. Pilinszky Egyenes labirintus című verse a „visszaröpülés”, „emelkedő zuhanás”, „nyílegyenes labirintus” szavakkal írja le utunkat „a fókusz lángoló / közös fészkébe”; a költő más írásai az „atyai ház” hívó békéjéről értekeznek. A megvilágosodás keleti és a megtérés nyugati fogalma is abba a tudati dimenzióba mutat, melyet legtisztábban a halál nyithat föl. Ide tart A költő útja és a költő útja is.

Elháríthatatlanul ötlik eszünkbe e ponton a krisztusi létminőség egyik legemlékezetesebb kifejeződése: „Monda néki [Tamásnak] Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.” (János 14,6) – „Mert a te életed a mi utunk”, fűzi ehhez Kempis Tamás (Krisztus követése, ford. Jelenits István). Amihez az európai metafizikus-gondolati költészetnek is van bővítő szava: „Mert gyümölcsöskertünk és utunk / örökké mi vagyunk!” (Rainer Maria Rilke: Gyümölcsöskertek, ford. Báthori Csaba.)

Halmosi Sándor kétsorosa ezt a beláthatatlan szöveghagyományt veszi szemügyre, és vonja le a maga következtetését.

*

Mint a logosz, a tao is sokrétegű, sokjelentésű fogalom. Ha az ’út’ jelentést vesszük alapul, máris közelebb kerültünk Halmosi Sándor út-verseihez (Az olvasó útja, A tanítvány útja stb.). Ezek a Lao-ce szenvedélye című kötetben (2018) elszórtan helyezkednek el, újra és újra a váratlanság evidenciájával világítva rá valami elemire, de legalábbis meggondolkodtatóra. Szellemük szellemességre is hajlik; az egyik például látszólagos paradoxonnal adja tudtul, hogy a töredékes („rövid”) kifullasztja, a teljes („hosszú”) célig gyámolítja a futót – a kreatúrát. (Miközben a futni akaróra mindkét változatban magasabb tanács hárul: „Annakokáért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” – Róm 9,16):

A hosszútávfutó útja

hosszú. Ha egy arasszal
rövidebb lenne, feladná.

Választhatjuk persze A tanítvány útját is – mely az azonos című vers szerint a mesteren túl kezdődik –; ez esetben végkifejletünk egy megállapodott nyugalom státuszával csábít, és láthatatlan zöldek örömét ígéri: „Kimegy a ligetbe és leül.”

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. március 31. – április 7-i ünnepi számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.