Így éltek egykor a szatmárnémeti Zárdatemplom nővérei

A szatmárnémeti Zárdatemplom és az ahhoz kapcsolódó intézmények története nem pusztán épületek vagy évszámok krónikája, hanem egy olyan női közösségé is, amely évtizedeken át csendes, mégis meghatározó szerepet játszott a város vallási, oktatási és szociális életében.

A Zárdatemplom nővéreinek mindennapjait az imádság és a kétkezi munka határozta meg.

A Páli Szent Vincéről elnevezett Szatmári Irgalmas Nővérek Kongregációt Hám János szatmári püspök alapította 1842-ben, felismerve a szatmári egyházmegye súlyos hiányosságait a leánynevelés, a betegápolás és az idős- és szegénygondozás területén. A cél egy olyan női közösség létrehozása volt, amely egyszerre vállal lelki és gyakorlati feladatokat.

A szatmárnémeti zárda egyik leghangsúlyosabb tevékenysége a fiatal lányok nevelése volt. A templom folytatásában idővel felépült a leányiskola, amely korszerű oktatást biztosított a város és a környék lányai számára. (Az épület a mai Ioan Slavici-líceum helyén volt.)

A rend létrehozta a tanítóképzőt, amely Erdélyben az első ilyen intézmény volt. Az intézet szakképzett, hivatásukat elkötelezetten végző tanítónőket adott az országnak.

A szezetesnővérek napjai a közös imádság köré szerveződtek, ám az imát mindig munka követte. Saját erejükre támaszkodva vezették a zárda mindennapi életét: elvégezték a háztartási munkákat, főztek – akár hatszáz főre is napi szinten –, gondozták a kertet és az ott tartott állatokat, valamint ellátták az épületek fenntartásával járó feladatokat is.

Kiemelkedő szerepet kapott a betegápolás is. A nővérek már a kezdetektől fogva foglalkoztak betegek gondozásával, később pedig intézményes keretek között is részt vettek az egészségügyi ellátásban és az idősek ápolásában.

A Szatmári Irgalmas Nővérek önállóságát és kreativitását jól mutatja, hogy saját egyházi varrodát működtettek, ahol oltárterítők, mise- és ministránsruhák, valamint ünnepi antipendiumok készültek, amelyek közül néhány ma is használatban van. A termékek nem csupán liturgikus tárgyak voltak, hanem a rend kézműves hagyományainak hordozói is. 

A zárdában ostyasütőde is működött, amely a templomi liturgia ellátását szolgálta. A nővérek mindezt saját munkájukkal biztosították, külső segítség nélkül.

A templom fejlődése szorosan összefonódott a szerzetesrend növekvő közösségével. A kezdetben csak vasárnapi szentmisékre nyitott templomot a hívek számának növekedése miatt bővíteni kellett. A nővérek lakó- és nevelőépületei a templom két szárnyában kaptak helyet, így az imádság és a munka találkozott a mindennapi élettel.

Szöveg: a Zárdatemplom őrei

Forrás: Romkat.ro

Fotó: a Zárdatemplom őrei; Szatmári Irgalmas Nővérek

Magyar Kurír