Ferenc pápa: Az ima segíthet az élet sötét időszakaiban

Jób könyvének (Jób 3,1–3, 11–17, 20–23) soraiból kiindulva a Szentatya emlékeztetett azokra a valóban nagy tragédiákra, amelyeket a hitük miatt otthonukból elűzött keresztények élnek át napjainkban.

Jób elátkozta születése napját, és imája szitkozódásnak tűnt. Nagy megpróbáltatáson ment keresztül: elveszítette egész családját, minden vagyonát, egészségét. Teste visszataszítóan sebessé vált. Ekkor elveszítette türelmét, ezért mondott ilyen csúnya dolgokat – hangsúlyozta Ferenc pápa. – Jób ahhoz volt hozzászokva, hogy mindig az igazságot mondja, és ekkor ezt érezte igazságnak. Jeremiás is szinte ugyanezeket a szavakat használja: Vesszen a nap, amelyen születtem. Káromkodik ez az ember? Ez az ember, aki egyedül van, ilyen állapotban, káromkodik? – ez az én kérdésem.

Jézus, amikor panaszkodik – Atyám, miért hagytál el? – káromkodik? Ez misztérium – folytatta a pápa. – Hányszor hallottam embereket, akik nehéz, fájdalmas helyzetben élnek, sok mindent elveszítettek, egyedül érzik magukat, sorsukra hagyták őket és panaszkodnak, hogy felteszik a kérdést: miért? Miért? Fellázadnak Isten ellen. És én ezt mondom: „Továbbra is imádkozz így, mert ez is ima!” Ima volt az is, amikor Jézus mondta az Atyának: „Miért hagytál el?”

Amit Jób mond, ima. Mert imádkozni annyit jelent, hogy igazságban állunk Isten előtt. És Jób nem tudott másképpen imádkozni. Az igazi ima szívből jön, abból a pillanatból fakad, amelyikben éppen élünk. Az élet sötét pillanataiban is létezik ima, amikor nincs remény, nincs kilátás – mondta Ferenc pápa.

Sok ember van ma Jób helyzetében. Sok jó ember, mint Jób, nem érti, hogy mi történt vele, miért van a rossz. Annyi testvérünknek nincs reménye! Gondoljunk a tragédiákra, a nagy tragédiákra, például azokra a testvéreinkre, akiket azért üldöztek el otthonukból, mert keresztények: mindenüket elveszítették. „De Uram, én hittem benned. Miért? Hinni benned átok, Uram?” – tette fel a kérdést a pápa.

Gondoljunk a sorsukra hagyott idősekre, a betegekre, a magányosokra, akik a kórházakban vannak. Az egyház imádkozik ezekért az emberekért, és értünk is, amikor sötétben bukdácsolunk. Az egyház imádkozik! Magára vállalja ezt a fájdalmat, és imádkozik. És mi, akik nem vagyunk betegek, nem éhezünk, nincsenek különösebb szükségleteink, amikor egy kicsit sötétségben élünk, azt hisszük, hogy vértanúk vagyunk, és abbahagyjuk az imádkozást. Van, aki ezt mondja: „Megharagudtam Istenre, nem járok többé misére!” Miért? Egy kis semmiségért – adta meg a Szentatya a választ.

Majd emlékeztetett rá, hogy Kis Szent Teréz életének utolsó hónapjaiban, amikor a mennyországra gondolt, belső hangot hallott: „Ne butáskodj, ne képzelődj! Tudod, mi vár rád? A semmi!”

Hányszor gondolunk erre a helyzetre, hányszor megéljük ezt a helyzetet! Hányan vannak, akik azt hiszik, hogy a semmi vár rájuk! – hangsúlyozta a pápa. – Szent Teréz imádkozott, és erőteljesen kérte, hogy haladhasson előre a sötétségben. Ezt úgy hívjuk, hogy türelmessé válunk. A mi életünk túlságosan könnyű, a mi panaszaink színjátékok. Annyi testvérünk panaszával szemben, akik sötétségben élnek és csaknem elveszítették emlékezetüket, a reményt, akiket saját magukból is kiűztek, a mi panaszaink semmit sem jelentenek. Jézus ezen az úton járt, az Olajfák hegyének éjszakájától egészen a kereszten mondott utolsó szaváig: „Atyám, miért hagytál el engem?”

Ferenc pápa ezután két dologra mutatott rá: először is fel kell készülni a sötétség érkezésére, ami talán nem lesz olyan kemény, mint Jób számára, de mindenképpen lesz sötét időszak életünkben. Készítsük fel szívünket erre a pillanatra. A második: imádkozni kell, mint ahogy az egyház imádkozik annyi testvérünkért, akik szenvednek, mert kiűzték őket saját magukból, sötétségben, szenvedésben élnek, remény nélkül. Az egyház imádkozik ezekért a szenvedő Jézusokért, akik világszerte mindenütt jelen vannak.

Fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír