Az ünnepséget az időjárás viszontagságai miatt idén nem az 56-os emlékkeresztnél, hanem a Szent István király székesegyház altemplomában tartották. A megjelenteket Ugrits Tamás mb. püspöki titkár köszöntötte. Az eseményen a város papsága mellett részt vettek a megye és a város vezetői, intézményvezetői, a fegyveres erők és a rendvédelmi szervek képviselői, a Vitézi Rend tagjai, a Szent Imre-iskola diákjai, a Papi Otthon lakói és számos emlékező.
A himnusz eléneklése után Jankovich Ferenc Forradalom című versét Kovács Péter Álmos, a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda 9. osztályos tanulója szavalta el.

A történelem szövete se nem fekete, se nem fehér, megannyi elemi tarka és gyakran kifakult szál textúrája. Számtalan emberi sors, családi, rokoni, vidéki és városi történet, magasztos és tragikus esemény, olyanok, amelyek élnek mindannyiunk közösségi emlékezetében” – kezdte ünnepi beszédét Györök György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Karának dékánja. A szónok arra hívott, gondoljunk szüleink, nagyszüleink korosztályára. „Azon magyar emberekre, akik üzemekből, az iskolák, egyetemek padjaiból, jövőjüket nem latolgatva fegyvert fogtak. Fiatalok ültek össze Szegeden, Budapesten és szerte az országban. Még nem tudhatták, hogy történelmet írnak. Egyetemisták voltak, akik előbb szavaikkal, majd az életükkel kockáztattak. Nekünk, akik Székesfehérváron emlékezünk, különösen fontos tudnunk, hogy néhány saroknyi távolságra e helytől fiatalok szólaltak meg elsőként. 1956. október 23-án a Hunyadi Technikumban, ahol néhány tucat középiskolás gyűlt össze. Követeléseiket pontokba fogalmazták, önálló diákszövetséget akartak. Néhány óra múlva már százak álltak mögöttük és mellettük. A történelem nagy pillanatai gyakran úgy kezdődnek, hogy valaki először meri világosan kimondani azt, amiről addig mindenki csak hallgatott.”

Györök György arra is felhívta a figyelmet, hálával kell emlékezünk az 1956 őszén történtekre, a szolidaritásra, a mártírokra, a Szabó palota áldozataira, hiszen mindannyiunknak tartást adtak, példát mutattak, és mint mondta: többes számban fogalmazhatjuk meg: legalább megpróbáltuk. „A forradalmaknak, még ha elbuktak is, eredménye az utókor emlékezete. Büszkék vagyunk azon elődjeinkre, akik bátrak voltak, fiatalos hevülettel mertek szembeszállni a hatalmas túlerővel úgy, hogy a kimenet eleve elrendelt volt, mert csak az lehetett. A világ egyik fele ellen harcoltunk, a világ másik felének beletörődő hallgatása vagy elvtelen biztatása mellett. Hetven évvel a hátunk mögött, a kereszt mellől visszanézünk a hit, a lelkiismeret, a szabadság elválaszthatatlan kötelékével, és büszkék lehetünk. Ez erőt és méltóságot ad a mindennapokra egyénenként és a kisebb, nagyobb közösségekben egyaránt. Az önfeláldozás, az áldozatvállalás nem volt hiábavaló. Jobb emberek lettünk.”
„Nemcsak emlékezni jöttünk, hanem fejet hajtani és példát venni” – hangsúlyozta Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök a megemlékezésen. „Fejet hajtunk, mert a hősök emléke ezt követeli. Fejet hajtunk, mert amit tettek, azt mindannyiunkért tették, annak gyümölcse mindannyiunk életét emelte, jobbá és szebbé tette. Fejet hajtunk, mert az ő áldozatuk nem volt hiábavaló, de példát is kell vennünk. Nem várhatjuk mindig, hogy valaki majd helyettünk cselekszik, valaki majd helyettünk kiáll, valakiben majd lesz elegendő bátorság ahhoz, hogy lépjen, hogy szóljon, hogy merjen tenni. Az erőszakosság, a zsarnokság bármilyen köntösbe is öltözik, előbb vagy utóbb utoléri a végzete. De akkor csak azok lesznek méltók a szabadságra, az új életre, akik ezért mertek és tudtak kiállni, szót emelni, mertek és tudtak áldozatot hozni.”
Az ökumenikus imádságon a katolikus megyéspüspök imáját Berze János református lelkész fohásza követte. „Mennyei Atyánk, tekints irgalommal nemzeti gyászunkra és családjaink fájdalmára. Enyhítsd a kínt, ami testünket, lelkünket átjárja, erősítsd meg a szeretet kötelékét közöttünk, amely egybefogja minden gyermekedet. Jézus evangéliuma jusson el hozzánk a halálnak, a gyásznak, az emlékezésnek az idején. Jézus Krisztus által kérünk, aki meghalt, eltemették, feltámadott, felment a mennybe, ahol él és uralkodik.”
Bencze András evangélikus lelkész is imádságosan emlékezett meg a 70 évvel ezelőtt történtekről, ezeket a gondolatokat is megosztva: „Uram, te közénk jöttél. Nem külföldről, nem felülről szóltál. Közénk jöttél. Felelős döntésre hívtál. Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket! Ma is sokan vannak az utcákon, Párizsban és Milánóban fiatalok és felnőttek. Nem tudom, mi ég a szemükben, távolról nézve a képeket valami félelmetes tűz. Hetven éve nem erről álmodunk, nem félelmetes tűzről, hanem ami köré oda lehet ülni melegedni. Engedd, hogy az emlékezés, ahogy akkori fiataljainkra gondolunk, ilyen tűz legyen. Közös, szívet melengető, barátságos, reményt sugárzó tűz.”

Kovács Dániel baptista lelkipásztor imádságában az Úr kegyelmét kérte a nemzet jelenére és jövőjére. „Ami rajtunk áll, azt tudjuk munkálni baráti körben, munkatársi körben, vagy éppen embertársaink felé, akiket nem ismerünk, de összesodor minket az élet. Adj, Uram, bölcsességet népünk vezetőinek, a kormánynak, hozzanak jó döntéseket, vigyázzanak arra a békére, ami van, és adj nekünk is, átlagembereknek bölcsességet, hogy ami rajtunk áll, ezt tegyük meg. … Adj abban is bölcsességet mindenkinek a maga szintjén, hogy tanuljunk a történelemből, ne pedig újra egymásnak essünk. Ne engedd, hogy a történelem megismételje magát, adj józanságot, bölcsességet és emberszeretetet a szívünkben.”
Az ünnepség végén a történelmi egyházak képviselői közös koszorút helyeztek el az altemplom oltáránál, az ’56-os áldozatokra emlékezve. Fejér megye és Székesfehérvár városa képviseletében Molnár Krisztián, a megyei közgyűlés elnöke és Cser-Palkovics András polgármester koszorúzott.
Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye
Szöveg: Berta Kata
Fotó: Kovács Marcell
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria













