A nagyszabású rendezvénynek a pannonhalmi bencés apátság adott otthont július 6. és 8. között. A találkozóra az ország minden részéből és határon túlról is érkeztek a MÉCS-közösségekhez tartozó vagy a MÉCS Napok szolgálatában aktív részt vállaló papok, házaspárok, családok. A bencés rend nagylelkű támogatása számos többgyermekes család számára is lehetővé tette a részvételt.
Bíró László püspök a múlt–jelen–jövő ívére építette elmélkedéseit, mindhárom alkalommal egy-egy pap és két-két házaspár tanúságtételével. „A remény a múltban gyökerezik, a jövőre irányul és a jelenre hat. Nem a tényektől függ, hanem attól, hogy a horizont fölé emeljük-e tekintetünket. Megőrizni úgy lehet, ha Krisztus áll életünk középpontjában” – fogalmazott.
Csütörtökön Mészáros Domonkos OP az Eucharisztiáról és a Szűzanyáról tartott előadást, amelyet családok tanúságtétele követett. A tizen- és huszonéves fiatalok párhuzamos lelki programon vettek részt Béri Renátó OCD vezetésével. A 236 kisebb gyerekkel korcsoportonként 37 önkéntes foglalkozott.
A programot első este zenés dicsőítés, második este táncos mulatság egészítette ki. Ennek során érkezett a helyszínre a közösséghez tartozó Csuta Zsolt csákvári cukrászmester által felajánlott hatszáz szeletes meglepetéstorta.
A családias légkörű együttlét hangulatát élethűen adja vissza az alábbi ötperces zenés slideshow:
Forrás: Ménesi Krisztina/MÉCS Családközösségek
Fotó, slideshow: Ménesi Ágoston, Orbán Gellért
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria