Az előadás az idei évben másodszor indított, tizenegy alkalmas irodavezető, egyházi adminisztrátor képzés része volt.
Az őszi évfolyam hallgatói mellett meghívást kaptak az alkalomra a tavaly végzett irodavezetők, valamint az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye valamennyi plébánosa és intézményvezetője, illetve rajtuk keresztül informatikai szakembereik is. Az előadást Szabó Gábor, az Averisk Információbiztonság Mérnök Iroda ügyvezetője tartotta, aki komoly tudással rendelkezik a területen, lévén, hogy banki információbiztonsággal foglalkozik évek óta, mely az egyik legérzékenyebb terület az információk biztonságos kezelését illetően.
Az egész délelőttös képzés két részre tagolódott. Az első másfél órában a mindennapi számítógép-felhasználók számára hasznos információk kerültek bemutatásra a következő kérdéseken keresztül: Miért és hogyan kell a számítógépen tárolt információkat védeni? Milyen veszélyek fenyegetnek, amikor az internet világában e-mailek, reklámok, megkeresések érkeznek nap mint nap? Hogyan kerüljük el a nem kívánt következményeket, mint például a vírusok, kémprogramok, adatok ellopása, nem kívánt tartalmak terjesztése a saját számítógépünkön keresztül? Mikor forduljunk szakemberhez?
A helyes információbiztonsági gyakorlat Szabó Gábor szerint: óvjuk a szervezet vagy egyén számára kritikus és fontos információkat. Előzzük meg a jogosulatlan hozzáférést, biztosítsuk az adatok pontosságát, valamint az üzlet folytonosságát. Ennek eléréséhez használjunk vírusirtó programot, tűzfalat, telepítsük a frissítéseket és dolgozzunk jogtiszta szoftverekkel. Mindezen technikai megoldások mellett legyen bennünk mindig egy egészséges gyanakvás, azaz ne hagyjuk megtéveszteni magunkat.
A délelőtt második felében az IT-szakemberek saját intézményük informatikai rendszeréről, az azzal kapcsolatos biztonságtechnikai szempontokról beszélhettek a meghívott előadóval.
Forrás és fotó: Kanter Károly Felnőttképzési Intézet
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria


