Interjú a Vatikáni Rádió éléről leköszönő Federico Lombardival

Lombardi elmondta, hogy a Vatikáni Rádió világméretű kommunikációs horizontja ragadta leginkább magával, továbbá munkaközösségének nemzetközi jellege: mintegy hatvan országból származó munkatársakkal, akik a legkülönfélébb nyelvekkel, kultúrával és írásmóddal rendelkeznek. Meg kellett tanulnia egy új kommunikációs nyelvet, a hosszabb cikkek után a rövid híradások, egy-két perces üzenetek nyelvén kellett szólni. Ehhez társultak a nagyon szoros és mély emberi kapcsolatok, a szerkesztőkkel és a technikusokkal egyaránt. Megvallotta, hogy az első tizenöt év volt a legboldogabb időszaka, amikor a hét minden napját, reggeltől estig, szinte megszakítás nélkül a rádiónak szentelhette.

Főigazgatóként több adminisztrációs feladata volt, és sajnos kevésbé maradhatott olyan közel a munkatársaihoz, mint korábban. Jól be kellett osztania az idejét, reggel és este a rádióban volt, napközben a szentszéki sajtóirodában, délután a tévéhez ment, este pedig vissza a rádióba. Sok tennivaló volt, de sohasem gondolt arra, hogy elhagyja a Vatikáni Rádiót. Mindig az első és legalapvetőbb küldetésének tartotta, amit a rendi elöljárói neki kijelöltek, hűségesen megmaradt azok szolgálatában, akiket először rá bíztak. Igyekezett a többi feladatát is a lehető legjobban betölteni, de otthona a Vatikánban mindig a Vatikáni Rádió maradt.

Lombardi elmondta, hogy a legnagyobb megpróbáltatás e hosszú idő alatt az úgynevezett „elektroszmog-ügy” volt számára, amikor a város határában álló antennatelepük károsnak ítélt sugárzó hatása miatt jártak el vele szemben az olasz hatóságok – biztosan kijelentheti, hogy jogtalanul, és állta a próbát felelősséggel, türelemmel.

A legnagyobb örömet számára a hallgatói visszajelzései adták. Boldog volt, amikor a világ olyan részeiről kapott üzeneteket, ahol nehéz helyzetben éltek az emberek, például Szomáliában egy ápolónő, aki önkéntesként dolgozott az afrikai országban, ahol ő volt az egyetlen rendszeres hallgatójuk. Visszaemlékezett arra, hogy Ukrajnából 40 ezer köszönőlevelet kaptak a szovjet rezsim összeomlása után. Ezzel szemben nagy szomorúsággal gondol vissza arra a meghiúsult tervére, hogy a nigériai hausza bennszülött nyelven is sugározzák az adást. Nigéria északi részén mintegy 20 millió embert érhetett volna el a műsor abban a térségben, amely most a Boko Haram kegyetlenkedései miatt szenved. Szinte ingyen sikerült volna létrehozni az adást, önkéntesek segítségével, végül mégis úgy döntöttek, hogy nem indítják el.

Ezt a szolgáltatást csak rövidhullámon tudták megvalósítani, ezért is védte és védi még ma is személyesen annyira ezt a rádiós lehetőséget. Különösen fontosnak tartotta, hogy az elnyomott egyházakban – főként a diktatúrák idején, azok közül is elsődlegesen a kommunista elnyomás alatt – siessenek az üldözött és szegény keresztények megsegítésére. Nem csak a hallgatók száma volt a fontos, hiszen a kisebbségek védelme is feladatuk volt, és ezt a jövőben is figyelembe kell majd venni, bármilyen is legyen az új technológia.

Lombardi elmondta, hogy a rádió reformja a nagymértékű kommunikációs fejlődésből következik, és magától értetődő az új kommunikációs kultúra és új technológia alkalmazása. Már az alapításkor a korabeli csúcstechnológiával élt XI. Piusz pápa, most is követik ezt az utat. A vatikáni médiaintézmények egymás után, külön-külön jöttek létre, most azonban a digitális technika mellett szükség van ezek egységesítésére, összehangolására. Lombardi megvallotta, hogy egyetért a tervezett változásokkal, és azzal is, hogy a fiatalabb generáció tagjai vegyék át az irányítást, akik nyitottabbak az új lehetőségekre.

Az elmúlt időszakban sokat beszéltek arról, hogy a rádió költséges, de a gazdaságosabb működtetés ezen a téren már régen elkezdődött. 2003 óta folyamatos ez a racionalizálás, de senkit nem bocsátottak el a munkájából, a költséghatékonyabb működés inkább technikai szinten valósult meg. A rövidhullámú sugárzást sok helyen fel kellett adni, illetve a további racionalizálás és a tevékenységek jobb összehangolása újabb költségcsökkenést eredményezhet, de a leköszönő főigazgató nem hiszi, hogy gyökeres megtakarítás lehetséges lenne anélkül, hogy lemondanának a legfontosabb tevékenységeikről. A pápai és vatikáni események hanganyagainak elkészítése, archiválása, dokumentálása a különféle nyelveken továbbra is feladat marad, erre tehát emberek és eszközök ugyanúgy kellenek, akkor is, ha nem a Vatikáni Rádiót terhelik a költségek. Lombardi hozzátette, nem szabad azzal áltatniuk magukat, hogy sokkal többet tehetnek sokkal kevesebb ráfordítással. A kommunikáció sokba kerül, a tájékoztatás költséges, tehát ebbe továbbra is be kell fektetni, ha csak nem akarja a reform túl szűk ketrecbe kényszeríteni magát.

Federico Lombardi kifejtette, hogy a Vatikáni Rádió és a Vatikáni Televíziós Központ (CTV) összevonásának tervével elégedett, természetesnek tartja, hogy elérkezett az ideje. Ő maga tizenegy éven keresztül volt a CTV igazgatója, akkor jó együttműködést szorgalmazott az egyes önálló egységek között, mely azok identitását nem változtatta meg, hiszen az egyesülés akkor még nem került szóba. A világhálón azonban már közösen hozták létre a Youtube-csatornákat és a Videonews szolgáltatást. A televízió és a rádió dolgozói ismerik egymást, hozzászoktak a közös munkához. Lombardi véleménye szerint az összevonáskor az lesz a nagy kihívás, hogyan integrálják és koordinálják a különböző vatikáni médiaegységeket anélkül, hogy megnehezítenék munkájukat.

A rádió legnagyobb öröksége az új, összevont rendszer számára az a kulturális és nyelvi gazdagság, mely a pápák és az egyház üzenetét negyven különböző nyelven és sokféle írásjellel próbálta az egymástól nagyon különböző helyi kultúrákba átültetni. A Vatikáni Rádió világában élni a katolikus egyetemesség iskolájának megtapasztalása. Úgy véli, ezt a gazdagságot meg kell őrizni, mert ennek gazdaságossági célzatú megnyirbálása jelentősen szegényebbé tenné a vatikáni kommunikációt. Fontosnak tartja a missziós tevékenységet, ennek részeként nemrég indult el a koreai nyelvű internetes oldal.

Ennél az örökségnél is értékesebb azonban a rádió közösségi, emberi öröksége – tette hozzá Lombardi. Munkatársaik hatalmas utat tettek meg a régi módszerektől az új technológia felé, nagy szakmai tapasztalattal és odaadással. Háromszáz képzett emberről van szó, akik továbbra is folytatni szeretnék a szolgálatukat, és ezt mindenképpen értékelni kell.

Ami a jezsuitákat illeti, 85 évvel ezelőtt a Jézus Társaságára bízták ezt a missziót, amit ők büszkén és valóban önzetlenül láttak el. A jezsuita Lombardi elmondta, hogy ugyan nem hangoztatták, de az az igazság, hogy a jezsuiták csoportja a rádióban a bérskála alsó szintjén, messze az átlag alatt áll, ami jelentős költségmegtakarítást eredményez. Egy olyan intézmény felelősségét hordozták, mely jelentős kiadásai mellett semmiféle önálló bevétellel nem rendelkezett, kényelmetlen volt örökké pénzt kérni és nem termelni bevételt. Nem sokan vállalták volna el ezt évtizedeken át, de ők mégis habozás nélkül vállalták, és hittek a küldetésükben.

A pápa kinyilvánította az óhaját, hogy a jezsuiták folytassák a szolgálatot a vatikáni kommunikáció terén, de minthogy nem létezik többé a Vatikáni Rádió, amelyet rájuk bíztak, meg kell vizsgálni, miben lehet meghatározni a jezsuiták felelősségének új területét. Ez nyitott kérdés, amivel a Kommunikációs Titkárság felelősei tisztában vannak, és amit nyilvánvalóan meg fognak beszélni a Jézus Társasága elöljáróival.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír