Interjú Berta Tibor tábori püspökkel Rómában: Gyakoroljuk be, hogy valóban krisztusi módon éljünk!

– Kedves püspök atya, mindenekelőtt a sajátos püspöki hivatásodról kérdeznélek, hiszen az azt megelőző katonai lelkészi szolgálatodból mintegy „belenőttél” a tábori püspökségbe. A tábori püspök pedig bizonyos szempontból „kakukkfióka” a többi püspök között, hiszen nem megyéspüspök, nem is segédpüspök, hanem valami más, és talán izgalmasabb is bizonyos szempontból.

– Az azonosság abban van, hogy az evangéliumot hirdetjük, Jézusnak az örömhíréről beszélünk a katonáknak. Attól más – és ebben megerősít engem ez az új püspököknek szóló képzés –, hogy sok szó volt itt a struktúrákról. Ahogy kedvelt püspököm és elődöm, Bíró László püspök mondta: „Mi struktúrák nélkül létezünk a katonai ordinariátusban.” A tábori püspökségnek nincs struktúrája, nincs templomunk, nincs plébániánk. Úgy vagyunk, mint az apostolok, valójában minden nélkül vagyunk. Persze nagyon sok mindent ad a katonaság, a Magyar Honvédség, de valójában mi egyházi struktúrák nélkül létezünk. Ez abból következik, hogy mi személyekhez vagyunk delegálva, nem vagyunk egy területi egyházmegye. De ebben van egy óriási szabadság, és nagy öröm és reménység is, hogy nincs rajtunk az a teher, hogy most rendbe kell hozni a plébánia tetejét, a templomot, és így tovább.

Hadd tegyem azért hozzá nagyon gyorsan, hogy nemsokára – talán pár héten belül – a magyar honvédségben meglesz az első olyan templomformájú templom, hiszen eddig csak imatermeink voltak, amely azért mégiscsak egy struktúra, de hála Istennek, ez sem lesz a miénk, hanem a Magyar Honvédségé, tehát logisztikailag ők fogják ellátni. Azt gondolom, hogy mindenben azonosak vagyunk az egyházmegyékkel, de van egyfajta nagy szabadságunk abban – amiként talán a tizenkét apostolnak megvolt –, hogy miként fogjunk hozzá az örömhír hirdetéséhez.

– Tehát akkor szabad a pálya?

– Azt gondolom, hogy szabad a pálya a Magyar Honvédségben. 28 éve, lassan már 29 éve benne vagyok ebben a szolgálatban, és azt gondolom, hogy végtelen sok olyan örömünk, derűnk és tapasztalatunk van ebben az időszakban, ami miatt „érdemes” lesz tenni, vagyis a katonák lelkipásztori ellátásával foglalkozni.

– Szabad pályán működni kreativitást feltételez. Említetted, hogy 28 éve működsz ezen a területen, hogyan lehet megőrizni a teremtőképességet, az új iránti fogékonyságot, ami nem mindig könnyű?

– Azt gondolom, hogy Jézus Krisztus az örömhírt szinte mindig ugyanúgy mondta el, de valahogy mégis másképp. Ugyanazt az örömhírt és evangéliumot, az Atyjának a közelségét mondta el Péter apostolnak és Nikodémusnak és Mária Magdolnának. Mindenkinek ugyanazt mondta el, csak mindenkinek másképpen, testre szabottan. Pont az lenne a szabadság és pont az lenne a kreativitás nagy előnye, hogy mindig más és más katonával beszélgetünk, még akkor is, ha azzal a katonával többször találkoztunk már a külszolgálat alatt, lehet, hogy Koszovóban, és lehet, hogy Afganisztánban vagy Irakban, de más és más helyzetben van. Nekünk pedig újból és újból, mindig neki kell gyürkőznünk annak, hogy az evangéliumot hirdessük nekik. Azt gondolom, maguk a katonák tudják a legjobban, hogy mi a háború. Nagyon jól tudják a katonák, hogy a háborúban micsoda pusztítás van. Persze ezt tudják a civil és polgári emberek is. De a katonák ezt most is érzik, a Magyar Honvédség katonái érzik ezt még a békében is, hogy a háborúnak milyen pusztítása lehet. Ott van náluk a fegyver, és nagyon jól tudják, hogy a fegyvernek milyen hatalmas ereje van.

– Ha már háború, akkor hadd kérdezzek rá: amikor a szomszédunkban háború dúl, akkor egészen különleges a tábori püspök feladata, miben lett mássá most fél éve a te püspöki szolgálatod, a katonák között, akik csak figyelik a háborút, de sajnos nem lehet tudni, hogy merre fordul, olyan bizonytalan napról napra?

– Azt gondolom, ahogy ezt kommunikálták is már, mi a béke pártján vagyunk. Nagyon érdekes, hogy a magyar haderőt soha nem hívjuk hadseregnek, hanem honvédségnek hívjuk, tehát a haza védelmében létrejött véderőnek, nem támadó hadseregnek. A magyar honvédség mindig is arra rendezkedett be és mindig is az volt a feladata, hogy a népet, a családokat, a magyar embereket, Magyarországot megvédje. Azt gondolom, hogy olyan helyzetben vagyunk, amikor figyelnünk kell. Ha pedig mi odafigyelünk az Úristenre, ha mi odafigyelünk a mi Atyánkra és Jézus Krisztusra a Szentlélek által, akkor azt hiszem, hogy jó úton járunk.

Amikor (püspöki) jelmondatot kellett választani, akkor én azt választottam, hogy „Szolgatársak vagyunk az Úrban”. Mi, tábori lelkészek Isten és az ő szolgálatára vagyunk, és mi együtt vagyunk az ő szolgálatára. Azt gondolom, hogy a honvédségnek és a magyar katonáknak is ez az ereje, ahogy erről beszélgettünk is a püspöktársakkal, hogy a katonák arra készülnek valójában, hogy a békét megvédjék és erre is készülnek a kiképzés során. A rajban, a szakaszban, a században, a zászlóaljban, az ezredben mindenki begyakorolja azt a feladatát, amire szüksége van egy adott helyzetben.

Lehet, hogy az egyházunkban is jó lenne ez a kiképzés ilyen formán, különböző egyházközségekben, hogy öten-hatan, utána tízen-tizenöten, harmincan-negyvenen, hatvanan, nyolcvanan, százan begyakoroljuk azt, hogyan kell valójában krisztusi módon élnünk.

Ennek alapsejtje természetesen a család, és aztán épülünk tovább.

– A katonatiszt éppúgy a béke építője kíván lenni, mint egy tábori lelkész, vagy éppen a tábori püspök. Mi a sajátossága a tábori püspöknek és a tábori papnak a béke építésében, annak evangéliumi szerzésében?

– Azt gondolom, hogy amikor a katonákkal együtt vagyok, akkor mindnyájan nagyon jól tudjuk, hogy mi a feladata a katonának és a tábori lelkésznek. Mindig nagy a kísértés, hogy az ember reagáljon arra, hogy a papok azért vannak a katonák mellett, hogy megáldják a fegyvereiket. De ez soha nem történt meg valójában, nem a fegyvereket áldották meg, hanem az embert, aki az Isten képmása. Tény és való, hogy rengeteg háború volt már a világban. Az utóbbi idők pápái nagy erőfeszítéseket tettek, XXIII. János pápától II. János Pál pápán át egészen Ferenc pápáig azért dolgoztak, azért dolgoznak, azért írtak enciklikákat, azért tanították és tanítják ezt a világot, hogy béke legyen, hogy békesség legyen. Azt gondolom, hogy a katonák nagyon jól tudják, akár Németországban, vagy akár itt, Olaszországban, hogy a tábori lelkészek által mindenkinek a békére kell készülnie, a biztonságra, a rendre; az Isten által adott rendre kell készülni, mert erre adják az életüket.

– Püspök atya, további jó kreatív erőket kívánok Neked és munkatársaidnak ezen a különleges terepen, ami szintén „Úr szőlője”, a katonák körében. Köszönöm a beszélgetést.

– Én is köszönöm, és arra kérek mindenkit, aki hallgatja a Vatikáni Rádiót és a Mária Rádiót, hogy imádkozzon a katonákért és imádkozzon a tábori lelkészekért.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Merényi Zita (archív)

Magyar Kurír