Interjú Véghseő Péter kispappal, aki utoljára segített, hogy Ferenc pápa hangja eljusson a világhoz

– 2025. április 24., csütörtök | 12:48

Véghseő Péter nyíregyházi görögkatolikus papnövendék Rómában végzi teológiai tanulmányait. 2025 húsvétján úgy alakult, hogy személyesen szolgálhatott a Szentatya mellett, így egyike volt azon keveseknek, akik még utoljára látták őt, s közvetlen közelében lehettek húsvéthétfői halála előtt. P. Tóth Nóra telefonon kereste a Rómában tartózkodó szeminaristát.

„Nehéz szavakba önteni azokat az érzéseket, amelyek elfogtak, mikor a Szent Péter-bazilika erkélyén álltam, még a behúzott függöny mögött. A szentmise után felvezettek minket, a Szentatya – annak ellenére, hogy már nagyon gyenge volt – mindannyiunkat egyenként köszöntött, és egy-egy rózsafüzért ajándékozott nekünk. Aztán elkezdődött a várakozás. A szertartásmesterek egymás közt beszélgettek, intézkedtek, én pedig a függöny mögött meghatottan állva hallgattam a nép ujjongását, s mikor végre elhúzták a függönyöket, s elindult a keresztvivő, több ezer ünneplő zarándok tárulkozott elém. Ez egy olyan látvány volt, amit sohasem fogok elfelejteni” – mondta el Péter.

A teljes beszélgetés meghallgatható a Nyíregyházi Egyházmegye médiatárában és a különféle podcastoldalakon.

Interjú Véghseő Péter szeminaristával, Ferenc pápa utolsó minkrofontartójával

Nyíregyházi Egyházmegye – Podcast on Spotify

Nyíregyházi Egyházmegye – Apple Podcasts

Nyíregyházi Egyházmegye YouTube-csatornája

Szerző: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Vatican News

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria