Interjú Veres Andrással, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia új elnökével

– Mit jelent, amikor az ember bent ül a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) rendes ülésén, és megválasztják a testület elnökévé?

– Mindenekelőtt azt kell elmondanom, hogy váratlanul, meglepetésszerűen ért a megválasztás, nem készültem rá, olyannyira nem, hogy a kétnapos ülésnek megfelelően csak két váltás ruhát hoztam magammal. De nyilvánvaló, ha belegondol bárki, azt megtiszteltetésként kell venni, ha a püspöktársai bizalmat szavaznak neki. Miután ezt a bizalmat éreztem a szavazásban, örömmel és készséggel mondtam igent. Egy pluszszolgálat, egy pluszfeladat, de igyekszem megfelelni a kihívásnak.

– Elnök úr nyolc évig volt az MKPK titkára, a Caritas in Veritate Bizottság elnöke, melynek kapcsán olyan jelentős feladatokat is ellátott, mint a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) program vezetése, amely a szombathelyi megyéspüspöki teendők mellett széles spektrumot nyújtott a Magyar Katolikus Egyházról és a magyar társadalomról. Milyen elképzelésekkel kezdi meg elnöki mandátumát?

– Azt gondolom, hogy ehhez a feladathoz, amihez most megbízást kaptam, legfőképpen a titkárságom ideje alatt szereztem tapasztalatot, akkor láttam át, mi a püspöki konferencia célja, rendeltetése, hogyan működik, milyen feladatai vannak. De kétségtelen, hogy más a helyzet, amikor az ember titkárként az elnök vagy a konferencia megbízásából jár el, vagy amikor már a döntéseket magának kell meghoznia. Természetesen egyházmegyés püspökként is már éreztem a döntéshozatal súlyát, biztos, hogy ez is fog segíteni abban, hogy a munkámat itt is megfelelően tudjam ellátni. Éppen a KATTÁRS kapcsán kell elmondanom, hogy megválasztásom okán ezt a szolgálatot átadtam a mai napon. Kértem a konferenciától felmentésemet a bizottság vezetése alól, illetve, hogy jelöljék ki annak új vezetőjét. Székely János püspök urat nevezték ki.

Nagyon szép élmények kötődnek ehhez a rendezvényhez, mert láttam, hogy rendkívül nagy szükség van rá, nagyon sokak felé új evangelizációt tudunk ezáltal végezni, de nem utolsósorban azért is, mert azt gondolom, senki számára nem kétséges, hogy a Katolikus Egyház társadalmi tanítását nem ismeri a magyar társadalom, még a hívőket is ide sorolnám. Bár egyéni érdeklődésből biztos vannak köztük olyanok is, akik teljes mélységében ismerik azt. Miután sikeres volt a rendezvény, a püspöki konferencia eldöntötte, hogy folytatni kívánjuk. Nagyon jó volt látni, hogy nagyon sok ember, hívők és nem hívők egyaránt eljönnek, és szívesen bekapcsolódnak abba a szellemi párbeszédbe, ami ott egy-egy sátorban zajlik. Örömmel látjuk együtt összegyűjtve azokat a tevékenységeket, szervezeteket, amelyek szétszórtan az ország különböző pontjain működnek, de sokan nem tudták, hogy ilyen sokszínű egyházunk élete a társadalmi kérdésekkel kapcsolatban. Erre a résztvevők örömmel, a nem hívők csodálkozással tekintenek, és megértik, hogy a Katolikus Egyház jelenléte nemcsak a hívőket, hanem őket is szolgálja.

– Az állam és az egyház viszonyát hogyan látja püspök úr eddigi tapasztalatai alapján?

– Ha visszagondolok nyolcéves titkárságom idejére, akkor azt kell mondanom, hogy volt meleg is meg hideg is, de összességében úgy látom, napjainkban sokkal kiegyensúlyozottabb, ugyanakkor nagyon formálódó helyzet van. Mindig is lesznek vitás kérdések, hiszen ahol két ember van, ott sem tudnak feltétlenül egyformán gondolkodni. Nem is hiszem, hogy kell, hiszen ez megtermékenyítő lehet a másik ember gondolkodására. És különösen akkor, ha intézményrendszereket kell fönntartania egy kormánynak, egy egész ország igazgatásában kell gondolkodni, ebből szükségszerűen támadnak esetleg nézeteltérések is, de a szándék, amit megtapasztaltam az elmúlt időszakban és az elmúlt öt évben, az nagyon pozitív. Bízom benne, hogy az elkövetkező években még inkább meg fogok tudni győződni erről.

– Titkárként egyik legfontosabb tevékenysége a kommunikáció volt. Hogyan látja a mai megváltozott világban – hiszen azóta webkettes tartalmak (Facebook, YouTube stb.) léptek színre – merre tart a Magyar Katolikus Egyház kommunikációjában?

– Az elmúlt tíz évben, ameddig országos szinten nem foglalkoztam az üggyel, minden megváltozott, lehetőségeink óriásira nyíltak, de természetesen az egyházmegyén belül ezt igyekeztem is valamilyen szinten megvalósítani. Nyilván nem áll rendelkezésünkre sem személyi állományban, sem anyagiakban olyan rendszer, amit tudnánk erre használni. Viszont föl kell építeni. Én is erre törekedtem az elmúlt években Szombathelyen. Olyan személyeket kerestem, olyan eszközöket szereztünk be, amelyekkel ez megvalósítható volt. S ezt, úgy gondolom, országos szinten is meg kell tennünk, hiszen az egyház akkor hibázna leginkább, ha nem kommunikálna. Nekünk kötelességünk az evangélium hirdetése, és ahogy Pál apostol mondta: „Állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan, sőt, ha alkalmatlan, akkor is tedd!” Ez a mi feladatunk.

Biztos vagyok benne, hogy azon a nyelven kell kommunikálnunk a ma emberével, amit ő beszél, amit ő használ, tehát hiába akarnánk mi elvont teológiai fejtegetésekkel eléjük állni, nem biztos, hogy célba érkeznénk. Ennek viszont a személyi, anyagi feltételeit biztosítani kell. S nem utolsósorban lelkes embereket, akik – hadd használjam most pozitív értelemben a megszállottság szót – megszállottan lelkes hívei, és ezt akarják tenni éjjel-nappal. Azt gondolom, hogy a médiumok, a kommunikációs eszközök önmagukban nem rosszak vagy jók, csak rajtunk múlik, hogy jóra és jól használjuk-e őket.


– Krisztus nyomán az egyházi élet gazdagsága folyamatosan megmutatkozik. A püspök úr Erdő Péter főrelátor mellett részt fog venni az idei családszinóduson. Hogyan tekint az újabb mandátum tükrében erre a szinódusi jelenlétre?

– Nyilván az, hogy most elnökké választottak, ebben kevésbé fog befolyásolni, hiszen korábbi döntés alapján amúgy is a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát kellett volna szinódusi küldöttként képviselnem. Tehát ebben változás nem lesz. Nagy érdeklődéssel tekintek eléje, és azt gondolom, hogy az egész világegyház életében meghatározó jelentőségű lehet ez a szinódus, még akkor is, amit esetleg nem mindenki tud, hogy ez csak egy tanácsadó testület, tehát ez a pápát semmire nem kötelezi. Csak azért hozták létre ezt az intézményt, a szinódus intézményét, mert nem lehet mindig zsinatot rendezni, tehát azért, hogy a köztes időben a pápának tanácsaival segítségére legyen a szinódus egy-egy fontos kérdésben.

Azt gondolom, senki számára nem kétséges, hogy a család témája ma a legsürgetőbb, legégetőbb kérdés. S azt is láthatjuk, hogy nemcsak Magyarországon, s nem is csak Európában, hanem szerte a világban. Talán a nagyfokú érdeklődés is ennek tulajdonítható, mert mindenki érzi, hogy ez egy olyan fontos ügy, amiben az egyháznak világos tanítást kell adnia, megismételnie, amikor szükséges megerősítenie, ahol kell, nyilván új gondolatokkal is lehet az egyház tanítását bővíteni, erősíteni, hogy Krisztus szándéka, aki szentségi rangra emelte a házasságot, megvalósulhasson minden ember életében, aki ezt az életformát, ezt az életutat járja.

– Püspök úr, hogyan írható le a megválasztásával kialakult helyzet? Megismétlődik az, ami megtörtént Paskai László bíboros idejében is, amikor Seregély István lett a püspöki konferencia elnöke…

– Talán az olvasók számára is evidens, hogy minden püspök az egyházmegyéjében önálló, teljes felelősséggel rendelkezik. Tehát a püspöki konferencia elnöke nem főnöke egyik püspöknek sem. Mindenki egyéni felelősséget hordoz, minden egyházmegye önálló. A püspöki konferencia azért lett kigondolva a II. vatikáni zsinaton – illetve a mi esetünkben már korábban is működött –, hogy egy adott területen működő püspökök munkáját segítse. Közös elhatározásokat, közös utakat jelöljenek meg maguk számára a főpásztorok, ami hatékonyabbá teszi az evangelizációt. Az mindenki számára evidens, számomra is, hogy Erdő Péter bíboros úr Magyarországon a legmagasabb rangú főpap, bíborosi mivoltánál fogva. Ő ugyanazzal a felelősséggel vezeti az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyét, mint bármely más püspök a saját egyházmegyéjét az országban. Ugyanakkor ez nem lehet akadálya annak, hogy együtt is tudjunk dolgozni, és közösen tudjunk küzdeni olyan célokért, amelyek a Magyar Katolikus Egyház életét erősítik, fejlesztik, még hitelesebbé teszik hazánkban a nem hívő világ előtt is.


– Elnöki mandátuma elején mit üzen a Magyar Kurír olvasóinak?

– Tevékenyen részt vettem a Magyar Kurír kőnyomatúból elektronikussá válásának folyamatában, mint a püspöki konferencia titkára és szóvivője. Örömmel láttam az elmúlt években a hírportál rohamos fejlődését. Azt kívánom, hogy ez a fejlődés ne torpanjon meg! Ahogy akkor is megfogalmaztam, hadd fogalmazzam meg most újra, hogy a Magyar Kurírnak egy mértékadó és hivatkozási alapul szolgáló hírügynökséggé kell válnia. Talán nem hiábavaló, ha felidézem itt, hogy amikor elindítottuk az internetes változatot, egy nyugdíjas evangélikus püspök, akivel összefutottam teljesen véletlenül, azt mondta, hadd köszönje meg a Magyar Kurírt, mert több hónapos külföldön tartózkodása idején a honlapról tájékozódott a magyarországi hírekről. Így fogalmazott: „Remek. Csak csináljátok tovább!” Én is ezt kívánom: csinálják tovább ezzel a lelkesedéssel és színvonallal.

– Köszönjük szépen! És mit üzen a katolikus híveknek?

– Nagy kihívás közepette vagyunk itt, 2015–2016-ban, hiszen a világ nagy változás előtt áll. Ma kereszténynek lenni állandó hitvalló életet igényel, és ennek csak akkor tudunk megfelelni, ha mindennap készek vagyunk a krisztusi hitben elmélyülni, és elkötelezettségünknek még inkább eleget tenni – úgy, hogy nemcsak mi haladunk ezen az úton, hanem másokat is hívunk.

Fotó: Lambert Attila

Kuzmányi István/Magyar Kurír