„Kedves barátaim, nagy bejelentést teszek: az Úr még most, a koronavírus-járvány idején is folyékonnyá tette Szent Januáriusz vérereklyéjét a szent közbenjárására!” Egy interneten élőben közvetített szentmisén jelentette be ezt a nápolyi érsek a Mária mennybemenetele-székesegyházban, majd megáldotta a várost az ereklyével.
„Hányszor járt közben értünk a mi szentünk, hogy megmentsen minket a pestistől, a kolerától. Szent Januáriusz Nápoly igazi lelke” – hangzott el a főpásztor homíliájában.
Szent Januáriusz, vagy ahogy az olaszok mondják: San Gennaro, Nápoly védőszentje a 3. században volt a város püspöke. A Diocletianus-féle keresztényüldözés során szenvedett mártírhalált. Csontját és vérét ereklyeként őrizték meg a székesegyházban.
A vérereklye cseppfolyóssá válása helyileg ismert és elfogadott csoda, bár az Egyház hivatalosan nem ismerte el. A vértanú relikviája a beszámolók szerint évente legalább háromszor cseppfolyóssá válik: szeptember 19-én, a szent emlékünnepén, a május első vasárnapja előtti szombaton és december 6-án, a Vezúv 1631-es kitörésének évfordulóján. A csoda idején a megszáradt, vörös színű vérrög cseppfolyós vérré változik és betölti az üveg tartóedényt. A helyi legenda szerint ha elmarad a vér cseppfolyóssá válása, az háborút, éhínséget, betegséget és más katasztrófát jelez.
„Nápoly soha nem adta meg magát azoknak a szerencsétlenségeknek, amelyek sújtották” – fogalmazott Sepe bíboros. A főpásztor egyúttal kiemelten dicsérte az egészségügyi dolgozókat, akik a város koronavírus-fertőzöttjeit ápolják. Nápoly Campania tartomány központja, ahol mintegy 4500 emberről mutatták ki hivatalosan, hogy COVID-19-fertőzött.
„Engem azonban egy másik, e város környékén jelen levő és még veszélyesebb járvány lehetősége aggaszt” – jelentette ki Sepe bíboros a Camorrára, a nápolyi maffiára célozva. „Még a járvány idején is vannak, akik a saját meggazdagodásukon törik a fejüket… Lépjünk közbe, mert az alvilág gyorsabban cselekszik, mint a mi bürokráciánk. A Camorra nem vár. Itt az idő, hogy megszabaduljunk minden bűnös szerveződéstől. Le kell győznünk őket és meg kell erősítenünk a reményt” – jelentette ki a nápolyi bíboros érsek. Miközben Olaszországot járványmegelőzési okokból lezárták, a maffiaellenes szakértők figyelmeztettek, hogy a bűnszövetkezetek előnyt próbálnak majd kovácsolni a helyzetből a maguk számára.
Immár nyolc hete tilos a nyilvános szentmise, így az idén elmaradt a szokásos körmenet a vérereklyével, amelyet még a második világháború alatt is megtartottak.
Gualtiero Bassetti bíboros, az Olasz Püspöki Konferencia elnöke május 2-án elmondta: megállapodásra jutottak a kormányzattal, és reméli, az elkövetkezendő hetekben ismét lehet majd a hívők részvételével szentmisét tartani, ha a megbetegedési görbe ellaposodik. „Az Egyház kétségtelenül megszenvedte a kötelező korlátozásokat, amelyeket mindannyiunk egészségének megőrzése érdekében hoztak” – tette hozzá Bassetti bíboros.
Fordította: Bodó Márta
Forrás: Catholic News Agency; Romkat.ro
Fotó: ANSA
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria