A tapasztalatok szerint a kihelyezett véradásokra szívesen jönnek a donorok; sokakat az önzetlen segítségnyújtás lehetősége sarkall arra, hogy vállalják a tűszúrással járó apró kellemetlenséget.
Resch Tamás erdőtelki plébániai kormányzó a Szent István Televízió kérdésére válaszolva elmondta: 18 éves kora óta véradó, s jó érzés, hogy tud segíteni. Hozzátette:
ahhoz nem kell kereszténynek lenni, hogy az ember szeressen segítséget nyújtani, de a kereszténység egy plusz sürgetés arra, hogy tegyük meg, amit tudunk másokért.
A Szent István Rádió és Televízió szerkesztősége valamennyi véradás alkalmával egy kis ajándékcsomaggal köszöni meg a véradóknak a részvételt.
Idén is a tervezetten felüli létszámban, összesen 48-an jelentkeztek véradásra.
Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria


