Isten barátként és Atyaként kísér – Veni Sanctét ünnepeltek a Pápai Magyar Intézetben

Külhoni – 2022. október 7., péntek | 18:53

A Pápai Magyar Intézet közössége október 6-án Rómában Veni Sancte szentmisével ünnepelte az új tanév kezdetét és kérte a Szentlélek erejét és vezetését a közösség életére, az ösztöndíjas atyák tanulmányaira és a munkatársak feladataira.

A szentmisét Németh Norbert, az intézet rektora mutatta be, koncelebráltak a Pápai Magyar Intézetet felügyelő Vigilancia Bizottság tagjai közül Szentmártoni Mihály, Melo Lajos, Harsányi Ottó, valamint az intézet ösztöndíjas papjai.

Németh Norbert prédikációjában kiemelte, hogy Lukács evangéliumát az imádság evangéliumának is szoktuk nevezni, benne sokszor megjelenik az imádság témája. Az adott napra vonatkozó evangéliumi szakaszból három kulcsszót emelt ki (Lk 11,5–13): barát, Atya és ajándék.

Jézus megmutatja tanítványainak, hogy mi is az ima: mint amikor egy férfi éjfélkor felkeresi egy barátját, hogy kérjen tőle valamit. Az őszinte baráti kötelék mindig segítséget is jelent, akkor is, ha olykor alkalmatlan az időpont vagy a helyzet. Bármikor fordulhatunk Isten felé imádságainkban, biztosak lehetünk benne, hogy figyel ránk, és megadja mindazt, ami az üdvösség útján segít minket.

Isten nemcsak mint barát, hanem mint Atya is kísér minket. Az ima nem más, mint kérés és kopogtatás Isten szívének ajtaján. És az Atya a Szentlelket adja azoknak, akik kérik tőle. Ez Isten legnagyobb ajándéka. Isten soha nem adja csak úgy az ajándékot, anélkül, hogy ne csomagolná szépen be, ne tenne hozzá még valamit, ami még szebbé teszi.

Az Úr imádságára utalva Németh Norbert kiemelte, hogy a Miatyánkban nem csak megszólítjuk Istent, hanem megtanuljuk, hogyan is kell igazán felé fordulni, mi az, amire igazán szükségünk van, amit újra és újra kérnünk kell; most, ebben az új tanévben, a mindennapi szolgálatunkban és munkánkban is.

A 2022/23-as tanévben hét atya folytatja vagy kezdi meg posztgraduális teológiai tanulmányait a Pápai Magyar Intézetben: Resch András (Egri Főegyházmegye) Németh István (Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye), Bakos Tamás (Egri Főegyházmegye), Lőw Gergely (Esztergom-Budapesti Főegyházmegye), Kovács Zoltán (Szeged-Csanádi Egyházmegye), Szakács Péter (Székesfehérvári Egyházmegye) és Noel Benedict Antasoda Tajos (Egri Főegyházmegye).

Forrás és fotó: Pápai Magyar Intézet

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria