Isten benne van a másik szemében – Látogatás a Szentjánosbogár lelkinapokon Berkenyén

Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, aki akkor tért haza Kanadából, és A Szív újság főszerkesztője volt, meghívta ebből a közösségből Teresa Worowskát, hogy legyen az újság munkatársa és a gyerekrovat vezető szerkesztője. Ebből az együttműködésből született meg a Szentjánosbogár közösség, amit felkarolt a jezsuita rend.  

Az eltelt harminc év alatt Magyarország minden zugában volt már Szentjánosbogár gyermek- vagy ifjúsági tábor. Programjait egyetemista korú fiatalok dolgozzák ki. A vezetők hídszerepet töltenek be: a gyerekekhez korban közelebb álló generáció tagjaiként érthetővé teszik a fiatalabbak számára hitet, és komoly témákról beszélgetnek velük. Hogy a „bogárélmény” év közben is megmaradjon, Budapesten a Párbeszéd Házában és különböző más településeken is létrejöttek a Szentjánosbogár klubok, amelyek ugyanúgy, mint a táborok, önkéntes munkán alapulnak.  

Az idei gyerektáborok helyszínei Berkenye, Veresegyház, Karancsság, Paks, Üröm és Pilisborosjenő, a 16 és 21 éves kor közöttiek számára szervezett, egy héttel később kezdődő ifjúsági táboroké pedig Bóly és Kóka. A gyerektáborokban országszerte 425-en vesznek részt 125 vezetővel. A nyár folyamán lesz még közösségerősítő tábor a vezetőknek, a családok pedig két turnusban találkozhatnak öt-öt napra Miskolcon, a jezsuita kollégiumban.

Berkenye gyönyörű fekvésű nógrádi falu. Amikor kedd délután odalátogatunk, már gyülekeznek a fiatalok az esti missziós szentmisére. Szombat este érkeztek a csoportvezetők Budapestről, Békéscsabáról, Sopronból, Dunaharasztiból, Kiskunfélegyházáról és Nőtincsről, vasárnap délután pedig megjöttek a gyerekek is, szintén az ország több különböző pontjáról: a legtöbben Budapestről, mások Sopronból, Pannonhalmáról, Ürömről, Törökbálintról. Az öt gyerekcsoportba és a négy kamaszcsoportba 9–10 éves kortól jelentkezhettek a gyerekek, a legidősebbek 16 évesek.

A tábor vezetője Gintner Kinga, s mint minden Szentjánosbogár táborban, itt is van egy táborvezető pap és egy „hátteres”, aki a mindennapi betevőről gondoskodik. Berkenyén összesen száznégyen táboroznak. Nyolcvannyolc szálláshelyet ajánlottak fel számukra a faluban, ugyanis a gyerekek helyi családoknál szállnak meg. Az évről évre visszatérő táborozókhoz mindig csatlakoznak újabb meghívottak és a befogadó családok gyermekei is.

Huszár Domonkos, a Szentjánosbogár Közhasznú Egyesület elnöke 2004 óta „bogarazik”. Tizenháromévesen kezdte a táborozást, egy jóbarátja hívta meg. „Óriási élmény belecsöppenni a falusi hangulatba és egy család életébe. Hihetetlen, milyen vendégszeretettel fordulnak hozzánk a szállásadók!” – mondja. A családoknál való elszállásolás mellett gyerekként az is megérintette Domonkost, hogy a csoportvezetők által teremtett légkörben mély beszélgetések és kötődések jöttek létre. „A játékpedagógia nagy élmény a gyerekeknek. Ha például a bizalom a téma, azt egy vakvezetős játék előzi meg, ami után már biztosan könnyű a bizalomról beszélgetni” – magyarázza a módszer lényegét.

Nagy-Kapás Rita éppen a templom kertjében van az Agárkosbor nevű tízfős kamaszcsoportjával, hiszen nemsokára kezdődik a missziós mise. „Én 2006-ban kezdtem »bogarazni« a hittantanárom javaslatára. A ciszterci gimnáziumba jártam Székesfehérváron. Édesanyámnak megtetszett a tábor neve, így kerültem ide – mondja Rita. – Csoportvezető 2016-tól vagyok, elvégeztem a vezetőképzőt, és most hat vezetőt mentorálok. 2006 óta minden táborra emlékszem, ez a közösség jelenti a baráti közegemet, itt találkoztam a férjemmel. Engem a Szentjánosbogár tart meg.”

Rita elmondja, hogy minden egyes tábornak más-más témája van. „A kamaszokkal most »Nyisd meg a szívem« címmel a felelősségvállalás, a hétköznapokban megélt kereszténység, az istenkapcsolat és a személyes kapcsolatok kérdéseit helyezzük a középpontba. A gyerekek tábora pedig idén a teremtésről és az értékvédelemről szól, a címe: »Minden jó, amit alkotott.«”

A játékok nagy szerepet töltenek be a vasárnapi ismerkedésben, s élmény- és játékpedagógiai módszerekkel dolgozzák fel a tábor témájához tartozó kérdéseket is. „A reggeli ima után mindennap kivonulunk a szabadba, ahol a mozgásos vagy »jégtörő« játékok segítik a feloldódást. A szituációs és tükörjátékok hasznosak a beszélgetések előtt, hiszen a kommunikáció alapja, hogy tudjunk egymásra figyelni, éreztetni a másikkal, hogy biztonságban van – folytatja Rita. – Mi, vezetők is megosztjuk a gondolatainkat a fiatalokkal, és egyfajta példát is tudunk nyújtani nekik. A Szentjánosbogár azért nagyon jó közösség, mert a katolikus értékrend és a Szent Ignác-i lelkiség az alapja, amelynek lényege: szeretettel figyelni, Krisztus barátaiként hozzá tartozni.

Isten benne van az ölelésben, a humorban, a másik szemében, ott van egy beszélgetésben.

A legfantasztikusabb élmény a családoknál való elszállásolás. Mindig vasárnap este derül ki, hogy ki kihez kerül, kezet fogunk a vendéglátóinkkal, hiszen egy hétig ők szinte olyanok nekünk, mint a szüleink. Idegen emberek legbelsőbb szociális közegébe kerülünk, mégis mind megkapjuk tőlük a szeretetet, a befogadást, a feltétel nélküliséget. Minden gyereknek nagyon jó tapasztalat ez, még azoknak is, akik otthon szeretnek begubózkodni.”

A missziós misére közben megérkeznek a szállásadók, sőt más falubeliek is. Minden településen a plébános szokta meghirdetni a tábort, ő kéri a híveket, hogy adjanak lakhelyet, reggelit és vacsorát a gyerekeknek. Koronkai Zoltán jezsuita szerzetes lesz a szentmise főcelebránsa, ő most a tábori pap Berkenyén.

„Itt hamar jelentkeztek az emberek szállásadónak, ami nagyon jó érzés – mondja Zoltán atya. – A járvány alatt egy év kimaradt a táborozásból, 2021-ben pedig iskolában kaptunk szállást, így tavaly tértünk vissza ahhoz a hagyományhoz, hogy családok szállásolják el a táborozókat. A szülők részéről nagy bátorság, hogy elengedik a gyereküket az ország más részébe egy idegen családhoz, és a szállásadók részéről is nagy bátorság, hogy az otthonukba fogadnak idegen gyerekeket.”

A táboroknak missziós céljuk is van. „Ahová megyünk, ott felpezsdítjük a település mindennapjait, bevonzzuk az Egyház életébe az ott élőket

– folytatja Zoltán atya. – Szép ebben a kezdeményezésben, ahogy együttműködünk a helyiekkel. Minden táborunk programjának része, hogy megnézzük az ottani nevezetességeket. Itt most elvittek minket a falumúzeumba, a babamúzeumba, bemutatót tartott egy vadász, és azt is megtanították nekünk, hogyan lehet kukoricahéjból csuhébabát készíteni. A falubeliek megmutathatják a kincseiket, a sajátosságaikat, és számukra is hasznos az ittlétünk: a gyerekeik velünk táboroznak, megismerkednek a vendég gyerekekkel, és a misék, amikor tele van a templom fiatalokkal, nekik is lelki felfrissülést nyújtanak.”

A templomból kihallatszik, ahogy a táborozók gyakorolják a „bogaras” liturgikus énekeket. Egy gitáros énekvezető szembefordul a padsorokkal, rátermetten irányítja az éneklést, szinte olvasni lehet a szájáról a szöveget. A táborozók többsége fehér szentjánosbogaras pólót visel, és mindegyiküknél ott a dalosfüzet.

Koronkai Zoltán és a helyi plébános, Laczkó Mihály vidám énekszóra vonulnak be. Zoltán atya köszöntőjében elmondja: „Gyönyörű helyen vagyunk, de az emberek szíve még szebb: még soha nem sikerült ilyen gyorsan megszervezni a szállást.” Megköszöni a helyieknek a sok programot, amit a táborozóknak szerveztek, és azt is, hogy otthon érezhetik magukat közöttük.

Szentbeszédében Zoltán atya időutazásra hívja a gyerekeket abba a korba, amikor szinte minden második templom védőszentje Szent László volt, s amelyiké pedig nem, abban is lehetett róla szóló falfestményt találni. A fiatalok egymás után sorolják a szent királyról szóló legendákat, majd Zoltán atya hangsúlyozza: László király olyan vezető volt, aki nem bitorolta a hatalmat, hanem képességeit és gazdagságát közössége, népe, országa javára fordította. Egyszerre volt a régi magyar dicsőség hűséges katonája és segítő, igazságos, jó keresztény. Mivel az evangéliumban a főparancs hangzott el, a jezsuita szerzetes figyelmeztetett arra, hogy Isten szeretete és az embertársaink iránti szeretet összekapcsolódik.

Az emberek hány százalékát szereted? – kérdezi. – A Jóistent is ennyire szereted.”

A prédikáció elhangzása után három nagyobb táborozó tesz tanúságot arról, mit jelent nekik a „bogarazás”. A két nagylány közül az egyik 2010 óta vesz részt táborokban, most már csoportot is vezet. Felnőtté válását végigkísérte a „Bogár”, ami a családján kívül az egyetlen biztos pont az életében. Itt megtanult szeretetet adni és kapni, biztonságra lelt. Hasonló tapasztalatokról számolt be egy másik lány is, aki a szüleivel már babakorában látogatta a táborokat. A harmadik tanúságtevő, egy fiú tizenhét évesen csöppent egy olyan bogárcsoportba, ahol a többiek már jól ismerték egymást. Először meg volt rettenve, de a társai addig kérték, hogy jöjjön el a táborba, míg végül kötélnek állt. Csodálkozott, hogy itt mindennap van szentmise, ám amikor látta, hogy gitároznak, énekelnek, mosolyognak, tapsolnak, nevetnek a templomban, teljesen megváltozott a miséhez való hozzáállása. A csoportokban minden kérdésére választ kapott, a legjobb barátait ebben a közösségben találta meg, és maga is nagy gitáros lett. Mint mondja, „beszippantott a Bogár”.

Hatalmas taps követi a tanúságtételeket, majd a könyörgésekben a fiatalok imádkoznak a szenvedélybetegekért, a befogadó családokért, a berkenyeiekért, a papokért, a teremtett világért, sőt a kihalóban lévő állatokért és növényekért is, s az otthon maradottakért, más táborok csoportjaiért és a békéért.

A szentmisén elénekelik Szent Ignác felajánló imáját, a szentáldozás végén pedig olyan hangerővel zengik a dicsőítő éneket, hogy majd szétrepednek a templom falai. Ugyanilyen lelkesek a szentmise végén is, amikor a „Bízz benne, veled az Úr” refrénnél igazi koncerthangulat alakul ki tapssal, énekléssel, mozgással – csakhogy mindezzel Jézust ünneplik.

A másnapi program hírét tapsorkánnal fogadják a gyerekek. Meg fogják látogatni a nógrádi kálváriát, majd a szentmise és az ebéd után akadályversenyen vesznek részt. A táborvezető, Gintner Kinga arra is felhívja a figyelmet, alaposan nézzék meg, nincs-e bennük kullancs, és mindenképpen hozzanak magukkal naptejet a kirándulásra.

Miközben a ministránsok kiosztják a gyerekeknek a berkenyeiek ajándékát, egy képeslapot a faluról, a helyiek pedig egy jezsuita imakártyát kapnak, Nusi néni, az egyik szállásadó szívesen mesél nekem arról, mekkora élmény számára gyerekeket befogadni. „Tavaly a lányom Szendehelyen fogadott be táborozókat, ő ajánlott engem a szállás megszervezésére. Hatvan gyereknek szereztem szállást. Tele van a szívem a gyerekekkel. Nálam két kislány lakik most. Napközben nincsenek otthon, reggel hétkor én ébresztem őket, este pedig együtt vacsorázunk. Tizenegy unokám van és kilenc dédunokám. Mondtam is a lányoknak, fogadjanak engem úgy, mint egy nagymamát.

A gyerekek tartják bennem az erőt, ők az akkumulátoraim. Még soha nem volt olyan, hogy idegen gyerekek lakjanak a házamban, de úgy érzem, ők is az enyémek lettek.

Délután voltam múzeumban a táborozókkal, ott vannak kiállítva a babáim népviseletbe öltöztetve. A rengeteg fiatal néma csendben, tátott szájjal hallgatta, amit a berkenyei svábok viseletéről meséltem nekik.”

A fiatalok csoportokba verődve ünnepelnek tovább, én pedig ifjabb Hódsági-Molnár Jánossal, egy „ősi” táborozóval beszélek; a szülei is ott voltak az első bogártáborban. János 2009-ben született, Pannonhalmáról érkezett a lelkinapokra. „A szüleim kiskoromban családos táborokba vittek, később aztán magam is mehettem gyerektáborokba. A zenék nagyon megérintenek, a társaság, a barátok feltöltenek. Két barátommal vagyok elszállásolva egy családnál. Először mindig izgulunk kicsit, hogy kikhez kerülünk, de sokat jelent, hogy nem vadidegen emberek, hanem katolikusok fogadnak be minket. A táborban Istennel vagyok a közösségben, és mindenki vele van, nem úgy, mint más társaságokban. A legjobban a miséket szeretem az énekekkel, imákkal, és hogy el lehet csendesedni.”

Koronkai Zoltán még novíciusként ismerkedett meg a Szentjánosbogár közösséggel. „Jezsuita sajátosság az inkulturáció, ami azt jelenti: alkalmazkodni kell azokhoz az emberekhez, akiknek a misszió szól, jelen esetben a gyerekekhez – mondja nekem a templom bejáratánál, a kereszt tövében, jó nagy gyerekzsivajban. – Sokat játszunk, s a reggeli ima és a mise is az ő nyelvükön szól, hogy befogadható legyen számukra.

 

A másik jezsuita sajátosság az, hogy mindig a szeretet áll a középpontban: Jézus Szíve tisztelőiként az irgalmas és szerető, jóságos istenarcot szeretnénk közvetíteni fiatalok felé.

A befogadást is megéljük, hozzánk olyan gyerekek is el tudnak jönni, akik nem jártak még közösségbe.”

Erő, vidámság, figyelem, hála, nyitottság Istenre és egymásra, önismeret, befogadás határozza meg a tábor légkörét, és a fiatalok szinte szárnyalnak mindettől. S közben világítanak, mint a szentjánosbogarak, akiket egy számukra fontos Sík Sándor-vers szerint „az Isten küldött szentjánosbogárnak”.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. július  9-i számában jelent meg.