Isten csak szeretni tud – 15 nap imádság Roger testvérrel

A fizikai erőszak vagy épp az erkölcsi kínzás jelenléte az emberiség családjában gyötrő kérdést vet fel bennünk: ha Isten a szeretet, honnan származik a gonosz?

Isten nem passzívan szemléli az emberek fájdalmát: az ártatlanokkal, a felfoghatatlan megpróbáltatások áldozataival, sőt mindenkivel együtt szenved.

Van fájdalom, amelyet Isten is elszenved velünk, olyan fájdalom, amelyet Krisztus elszenved értünk. Az evangéliumban Jézus szolidaritást vállal a szenvedőkkel; megsiratja valakinek a halálát, akit szeret. Vajon nemde azért jött Krisztus a földre, hogy minden embernek elmondja, Isten szereti őt? És a szívünk képes ráébredni a szeretet csodájára.¹

Egyetlen tanú is elég ahhoz, hogy megérintse szívünk legmélyét. Mielőtt a közösségi életre kapott volna hivatást, Port-Royal apátnőjének Angelique Arnauld-nak története, amelyet már gyerekként megismert, tette világossá a fiatal Roger számára, hogy „Isten már azelőtt szeret minket, mielőtt mi szerettük őt” (DNP p. 37). Meghatározó élménnyé vált ez számára, amelyet felnőttként újra kamatoztatott, amikor fáradhatatlanul arra törekedett, hogy mindenki számára világossá tegye:

mindenkinek személyes útja van Istenhez az imádságon keresztül.

Ő maga, aki oly erősen buzdít bennünket arra, hogy kapcsolódjunk szívünk gyermeki tisztaságához, ritkán hivatkozott Istenre, mint apafigurára. Vajon a saját apja tekintélyelvűségének emléke, amelyet oly nyomasztónak talált, egy életre megbélyegezte volna? Azokban az imákban, amelyeket a közös templomi imádságokra írt és ott felolvasott, ritkán említette az Atyát, sokkal inkább Istent, Jézus Krisztust vagy a Szentlelket szólította meg. A gyermeki bizalmat, amelyet életével tanúsított, édesanyjától kapta. „Vannak anyák, akik gyermekeik életében kitörölhetetlen nyomot hagynak, és megingathatatlan támaszuk maradnak életük végéig” (DNP p. 45).

Életének utolsó pillanatáig Roger testvér fáradhatatlanul igyekezett visszavezetni minket ahhoz az alapvető valósághoz, hogy Isten maga a jóság. Valóban hisszük-e, hogy Isten mindannyiunkat „örök szeretettel” szeret? Mindig mélyen érintette, amikor olyan ijesztő gondolatok fogalmazódtak meg jelenlétében, amelyek kihatnak emberek érzékenységére, és összezavarhatják lelki életüket: az olyan eszmék, mint az önkényesen mindenható Isten képe, aki rákényszeríti akaratát az emberekre, vagy az erkölcsi tökéletességen alapuló ítélet kilátásba helyezése; a „lehetetlen küldetésként” értelmezett „életszentségre” való felhívás, amely – az emberi gyarlóságra való tekintettel – mindenképp ítéletet von maga után…

Ha ez a félelmet keltő Istenről szóló karikatúra – bizonyos keresztények köreiben is – állandósul, a gonoszság problémáját súlyosbítja a nemhívők számára is. Hogyan támaszkodhatna valaki egy távoli Istenre, aki megengedi, hogy az emberek annyi szerencsétlenséggel és érdemtelen szenvedéssel nézzenek szembe? Éppen ellenkezőleg, Roger testvér hangsúlyozta:

„Ami Istenhez vonz minket, az épp az ő az alázatos jelenléte. Soha nem sérti meg az emberi méltóságot. Minden tekintélyelvű cselekedet csak eltorzítja előttünk az Ő tekintetét. Annak hangoztatása, hogy Isten büntetni jön, a hit egyik legnagyobb ellensége.^”2

A teljes ajánló IDE kattintva olvasható.

¹ Dieu ne peut qu’aimer, 2001, 45.
² Les Sources de Taizé, 2001, 13.

Forrás és fotó: Új Város Online

Magyar Kurír