Nyolcvannyolc esztendő telt el azóta, hogy 1936. december 17-én Buenos Airesben, a távoli Argentínában világra jött Jorge Mario Bergoglio. Piemontból kivándorolt szülők fia, aki gyerekkorában hentesnek készült – ahogyan azt 2015. december 31-én egy kisgyerek kérdésére elárulta. Az éneklés szeretetét egy operazenei műsor ültette el benne, melyet hétről hétre meghallgatott családjával a rádióban. Édesapja korán megtanította a munka fontosságára; különböző mesterségeket folytatott, vegyipari technikumban érettségizett.
Hite, melyet nagymamája, Rosa Margherita Vassallo csiszolt benne, hivatássá érlelődött. 1958-ban belépett a szemináriumba és megkezdte a jezsuitáknál noviciátusát. Ebben az időszakban mentette meg Jorge Mario Bergoglio életét egy bátor szerzetesnővér, Cornelia Carnaglio, aki merészen tanácsot adott kezelőorvosának, hogy milyen dózisú antibiotikummal gyógyítsa ki a tüdőgyulladásból. 2018. március 8-án ápolók egy küldöttségével találkozva Ferenc pápa köszönetet mondott a domonkos nővérnek.
1969-ben szentelték pappá. Aznap nagymamája átadott neki egy levelet, mely valamennyi unokájának szólt. Az ifjú Jorge Mario zsolozsmáskönyvében őrizte az üzenetet, mely így szól: „Legyen hosszú és boldog életetek. De ha egy napon a fájdalom, a betegség vagy egy szeretett személy elvesztése vigasztalansággal töltene el, akkor jusson eszetekbe, hogy egy sóhaj a tabernákulum előtt, ahol a legnagyobb és legnemesebb vértanú van, és egy pillantás Máriára, aki a kereszt lábánál áll, egy csepp balzsamot hinthet a legmélyebb és legfájdalmasabb sebekre.”
1973-ban kinevezték az argentin jezsuita provincia élére. 1992-ben püspökké szentelték, majd 1998. február 28-án kinevezték Buenos Aires érsekévé, Argentína prímásává. A 2001. február 21-án tartott konzisztóriumon Szent II. János Pál bíborossá kreálta, a következő szavakkal: „Ma délelőtt a katolikus Róma szerető öleléssel veszi körül az új bíborosokat, tudatában annak, hogy egy jelentős új lapot ír kétezer éves történetében.” Ezek már egy másik történelmi fejezet előhangjai, amely fejezet 2013-ban kezdődött az első latin-amerikai és egyben az első jezsuita pápa megválasztásával.
XVI. Benedek pápa lemondása után Bergoglio bíboros Rómába utazott. 2013. március 13-án a konklávéra összegyűlt bíborosok megválasztották Péter 265. utódának. Négy évvel később, 2017. február 19-én egy római plébániára látogatva egy kisgyerek megkérdezte tőle, miért lett pápa. „Az, akit megválasztanak, nem feltétlenül a legokosabb. Hanem az, akit az Isten szán az Egyháznak abban a pillanatban” – hangzott a válasz. Pápaként a Ferenc nevet vette föl. Megválasztása után pár nappal a sajtó munkatársainak kifejtette, hogy Assisi Szent Ferencre gondolt, amikor nevet választott magának: „A szegénység, a béke emberére, aki szereti és óvja a teremtett világot”.
*
Kedves Olvasóink! A Szentatya találkozóin – a 2023-as magyarországi apostoli látogatásán is így tett – nem fárad bele, hogy azt kérje:
„Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem!”
Ajándékozzuk neki ezt, a legtöbbet, imádkozzunk Ferenc pápáért! Isten éltesse a Szentatyát!
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
(ki)
Kapcsolódó fotógaléria