Isten éltesse a Szentatyát! – Nyolc éve választották meg Ferenc pápát

Ferenc pápa – 2021. március 13., szombat | 9:01

Ma nyolc éve, 2013. március 13-án választották pápává Jorge Mario Bergogliót.

1936. december 17-én Buenos Airesben, a távoli Argentínában világra jött Jorge Mario Bergoglio. Piemontból kivándorolt szülők fia, aki gyerekkorában hentesnek készült – ahogyan azt 2015. december 31-én egy kisgyerek kérdésére elárulta. Az éneklés szeretetét egy operazenei műsor ültette el benne, melyet hétről hétre meghallgatott családjával a rádióban. Édesapja korán megtanította a munka fontosságára; különböző mesterségeket folytatott, vegyipari technikumban érettségizett.

Hite, melyet nagymamája, Rosa Margherita Vassallo csiszolt benne, hivatássá érlelődött. 1958-ban belépett a szemináriumba és megkezdte a jezsuitáknál noviciátusát. Ebben az időszakban mentette meg Jorge Mario Bergoglio életét egy bátor szerzetesnővér, Cornelia Carnaglio, aki merészen tanácsot adott kezelőorvosának, hogy milyen dózisú antibiotikummal gyógyítsa ki a tüdőgyulladásból. 2018. március 8-án ápolók egy küldöttségével találkozva Ferenc pápa köszönetet mondott a domonkos nővérnek.

Két kiadványunk segít közelebbről megismerni Ferenc pápát, egyben nagyböjt alkalmából elmélyülésünket is szolgálja. Az irgalmasság arcai című kötet, Ferenc pápának az irgalmasság rendkívüli szentévében elmondott beszédeit tartalmazza, Az Őrzők vagyunk – Szerdai katekézisek 2013–2014 című könyv a Szentatya katekéziseit tartalmazza. 

1969-ben szentelték pappá. Aznap nagymamája átadott neki egy levelet, mely valamennyi unokájának szólt. Az ifjú Jorge Mario zsolozsmáskönyvében őrizte az üzenetet, mely így szól: „Legyen hosszú és boldog életetek. De ha egy napon a fájdalom, a betegség vagy egy szeretett személy elvesztése vigasztalansággal töltene el, akkor jusson eszetekbe, hogy

egy sóhaj a tabernákulum előtt, ahol a legnagyobb és legnemesebb vértanú van, és egy pillantás Máriára, aki a kereszt lábánál áll, egy csepp balzsamot hinthet a legmélyebb és legfájdalmasabb sebekre.”

1973-ban kinevezték az argentin jezsuita provincia élére. 1992-ben püspökké szentelték, majd 1998. február 28-án kinevezték Buenos Aires érsekévé, Argentína prímásává. A 2001. február 21-án tartott konzisztóriumon Szent II. János Pál bíborossá kreálta, a következő szavakkal: „Ma délelőtt a katolikus Róma szerető öleléssel veszi körül az új bíborosokat, tudatában annak, hogy egy jelentős új lapot ír kétezer éves történetében.” Ezek már egy másik történelmi fejezet előhangjai, amely fejezet 2013-ban kezdődött az első latin-amerikai és egyben az első jezsuita pápa megválasztásával.

XVI. Benedek pápa lemondása után Bergoglio bíboros Rómába utazott. 2013. március 13-án a konklávéra összegyűlt bíborosok megválasztották Péter 265. utódának. Négy évvel később, 2017. február 19-én egy római plébániára látogatva egy kisgyerek megkérdezte tőle, miért lett pápa.

„Az, akit megválasztanak, nem feltétlenül a legokosabb. Hanem az, akit az Isten szán az Egyháznak abban a pillanatban”

– hangzott a válasz. Pápaként a Ferenc nevet vette föl. Megválasztása után pár nappal a sajtó munkatársainak kifejtette, hogy Assisi Szent Ferencre gondolt, amikor nevet választott magának: „A szegénység, a béke emberére, aki szereti és óvja a teremtett világot”.

*

Kedves Olvasóink! A Szentatya találkozóin nem fárad bele, hogy azt kérje:

„Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem!”

Ajándékozzuk neki ezt, a legtöbbet, imádkozzunk Ferenc pápáért! Isten éltesse a Szentatyát!

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír
(ki)

Kapcsolódó fotógaléria