Isten és a világ – Ökumenikus konferenciát rendeztek a Pannonhalmi Főapátságban

A tanácskozáson jelen volt többek között Udvardy György veszprémi érsek, Kocsis Fülöp hajdúdorogi-érsek metropolita, Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök és Várszegi Asztrik püspök, emeritus pannonhalmi főapát.

„A Bibliát olvasó ember előtt újra és újra felvillan a fohász, legyenek mindnyájan egy” – kezdte köszöntőjét Hortobágyi T. Cirill OSB pannonhalmi főapát. Magyarországon Guzmics Izidor bencés szerzetes volt az első, aki 1822-ben megfogalmazta a katolikusok és a protestánsok közötti uniót. A magyar bencések és a reformátusok elsősorban az oktató és nevelő munkában látták meg az együttműködés lehetőségét. Egy találkozó alkalmával Bódis Jusztin pannonhalmi bencés tanárnak válaszolva beszélt Balogh Ferenc debreceni református teológiai tanár „a műveltség hatalmas szivárványáról, mely összeköti Pannonhalmát és Debrecent”.

Pannonhalma mindig is igyekezett példát mutatni az ökumenikus párbeszéd területén. Járt itt III. Senuda kopt pápa, Bartholomaiosz konstantinápolyi és II. Alekszij moszkvai pátriárka, valamint Simeon bolgár metropolita is.

Amikor 1996-ban Szent II. János Pál pápa meglátogatta a bencés közösséget, ezt mondta: „Mozdítsátok elő a keresztények egységét, párbeszédbe lépve mindenkivel”. Egymás meghallgatása teszi ugyanis lehetővé, hogy Isten Szent Lelkére is figyeljünk – zárta köszöntőjét Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát.

Reuss András evangélikus lelkész a megjelenteket köszöntve arra mutatott rá, hogy a katolikus, valamint az evangélikus egyház együttműködésében már számtalan ökumenikus dokumentum látott napvilágot. Nagyszerű látni, „milyen nagy mértékben igaz, hogy különbözőségeink ellenére egy test tagjai vagyunk, egy a Lélek, aki elhív és vezet, és egy a reménységünk is”.

Michael August Blume SVD apostoli nuncius köszöntőbeszédét követően Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egység Előmozdítása Pápai Tanácsának elnöke Hogyan viszonyul a világhoz a keresztény hit? – Megfontolások az ökumené szemszögéből címmel tartott előadást.

Rámutatott: a keresztény ünnepek is arra világítanak rá, hogy a kereszténység alapvetően pozitív módon viszonyul a világhoz. A világ Isten műve, és „ez a mű jó”. Az embert sem a véletlen hozta létre, ő is Isten alkotása, ugyanakkor bűnös is. „Szembeötlő és elgondolkodtató ugyanakkor, hogy az ember bűnösségéről való gondolkodás felekezeti nézetkülönbségekhez vezetett mind a keresztény hit és a világ, mind pedig a keresztény hit és az ember viszonyát illetően” – emelte ki a bíboros.

A katolikus hagyomány szerint az „ember istenképmás mivolta a bűn következtében megsérült ugyan, de nem ment veszendőbe”, míg a protestáns teológusok úgy látták, hogy „a bűnbeesés szükségképpen az ember istenképmás mivoltának elvesztését is jelentette”. Közelebbről: az ember képtelen a valódi isten- és emberszeretetre.

„A felekezeti különbségek mögött alighanem a transzcendencia és az immanencia viszonyának, következésképp az eszkatológia és a történelem összefüggésének eltérő megítélésre rejlik.” A protestáns hagyomány ebben a tekintetben a különbségre helyezi a hangsúlyt, s e két oldal közötti falat „csak Isten Fia képes áttörni”. Ghisbert Greshake katolikus teológus szerint viszont „egy olyan világgal szemben, amelyet nem érzékelünk többé az isteni kinyilatkoztatás médiumának, amely tehát a szó valódi értelmében isten-telen, az ellenpólust egy világ-talan Isten alkotja”. Aquinói Szent Tamás fejti ki azt a központi jelentőségű keresztény meggyőződést, hogy Isten „minden teremtményben” benne van és közvetlenül hat. Isten immanenciája ellenére megmarad transzcendensnek, és végtelenül felülmúlja a teremtést.

Az ökumenikus teológia feladata, hogy túllépjen mindkét szélsőséges felfogáson: az egészen Más emberré válásának köszönhetően jelen van a Logoszban és Lelke által jelen van minden egyes teremtményében, ugyanakkor nem oldódik fel a világban.

„Az immanencia és transzcendencia kategóriái csupán azt a tényt rögzíthetik, hogy Isten nem a világ, és a világ nem Isten. Szükségünk van tehát egy harmadik fogalomra is: a transzparencia – áttetszőség – fogalmára” – emelte ki Kurt Koch bíboros.

Amikor a szentség kifejezésre juttatja, hogy a transzcendens valóság jelen van az immanenciában, akkor egyúttal át is változtatja az immanenciát: áttetszővé teszi a transzcendens felé.

Ugyanakkor a keresztény embernek szolidárisnak kell lennie a világgal – erre utal a föld sója kifejezés, míg a világ világossága azt jelzi, hogy jól látható kontrasztot alkotva kell viszonyulnunk a világhoz. „Ez a keresztény hit útja, amiként azt a II. vatikáni zsinat az eredethez való evangéliumi hűséget a korszerűséggel összebékítve kijelölte számunkra, abban a reményben, hogy ez az út ökumenikus kölcsönösségben is járhatónak bizonyul” – zárta előadását Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egység Előmozdítása Pápai Tanácsának elnöke.

Fekete Károly, a tiszántúli református egyházkerület püspöke előadásában a soli Deo gloria kifejezés jelentését elemezve rámutatott: Isten helyére nem kerülhet az ember. Isten az Isten, akit nem lehet tárgyi és gondolati keretekbe beszorítani. Aki Istent ismeri el maga felett egyedüli Úrnak, az válik igazán szabad emberré.

Karl Barth megfogalmazása szerint Isten az „egészen más”. A világ ugyanakkor Isten dicsőségének a színtere.

A német református teológus szerint a világ Krisztus munkája nélkül elveszett volna, emellett azt is kijelenti, hogy a világ nem lenne okvetlenül elveszett az egyház nélkül. Az egyház viszont, ha elszigetelné magát a világtól, elveszne.

Georg Picht német filozófus, teológus úgy látja, hogy az egyháznak – éppen a világban való küldetése és felelősségvállalása érdekében – távolságot kell tartania a világtól. A Barmeni teológiai nyilatkozat (1934) szerint az állam nem töltheti be az egyház rendeltetését, de az egyház sem élvezhet állami tekintélyt és nem válhat az állam „orgánumává”. A vallás ugyanakkor nem magánügy. Ahogyan azt Gyökössy Endre megfogalmazta: „A világnak nem másodrendű világiasságra, hanem elsőrendű keresztényekre van szüksége.”

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek A saeculum fogalma és jelentésének alakulása napjainkig – Adalékok a szekularizáció témájához című előadásában elmondta, a latin saeculum szó a görög aión megfelelője. Jelentése hosszú korszak, örökkévalóság, világ.

Lukács evangéliumában például ez áll: „E világ fiai a maguk nemében okosabbak, mint a világosság fiai” (Lk 16,8). A középkor fordulójára azonban a latin nyugaton a saecularis és a saeculum kifejezés már a profán, civil világot fejezi ki. Így a saecularia iudicia a világ bíróság elnevezése, szemben a püspöki bírósággal.

„A hatályos egyházi jogszabályokban a saecularis kifejezés a religiosusnak, vagyis a szerzetesinek az ellentéte.” – emelte ki Erdő Péter bíboros. „Ugyanakkor a klerikusnak már nem a saecularis szóval megjelölt világi az ellentéte, hanem a laicus.” A Kódex a világi papokat sacerdos saecularis néven említi. XII. Piusz pápa hozta létre a világi intézmény (institutum saeculare) kategóriáját, Szent VI. Pál pápa pedig az Egyház szekuláris dimenziójáról beszélt,

a Krisztus küldetését folytató Egyház ugyanis a világban és a világ megszentelése végett működik.

A francia enciklopédisták szerint a szekularizáció az Egyház javainak elvételét jelentette. A történelemfilozófiában és a teológiában a szekularizmus olyan ideológiára utal, mely tagadja Isten és a világ kettősségét, és a világ idejét immanens módon fogja fel.

Karl Löwith szerint korunkra „az isteni gondviselés fogalma átalakult a haladás eszméjévé, amelynek azonban már nincsenek transzcendens vonásai”. A szekularizáció a szociológiában a vallás hanyatlását, az egyházi struktúra elvilágiasodását, a világ deszakralizálását és a hit formáinak világi szférába kerülését is jelenti. Peter Berger szerint „elkerülhetetlen, hogy a nyugati kultúrvilág a modern ipari társadalom fejlődésével ne szekularizálódjon fokozódó mértékben. A német szociológus, teológus ugyanakkor felfigyelt arra is, hogy ennek az úgynevezett társadalmi modernizációnak a folyamata egyre inkább áthághatatlan határokba ütközik” – zárta előadását Erdő Péter bíboros.

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke szerint manapság azt tapasztaljuk, hogy a „szekulárist szakralizálni akarják, a szakrálist pedig szekularizálni”. Pál apostol írja, hogy „tőlem azonban távol legyen másban dicsekedni, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjében, aki által a világ meg van feszítve számomra, és én a világnak” (Gal 6,14). Ez arra utal, hogy a keresztény ember ne uralkodni akarjon, hanem vállalja a keresztet. Ha a keresztény elveszíti is a világot, vissza is kapja, ráadásul a maga teljességében.

A Golgota Jeruzsálem falain kívül volt – Isten ugyanis hagyja magát kiszorítani a világból, mert Isten ezen a világon hatalom nélküli és gyenge. Hol van az egyház helye a világban? – tette fel a kérdést a püspök. A járvány által korlátozott húsvéti időben „az üres templomokban kellett beszélni az üres sírról”. A koronavírus krízise felgyorsította a szekularizációs folyamatokat. Az egyháznak azonban el kell hagynia a szent helyeket, ugyanúgy, ahogyan azt Jézus is tette egykoron.

Ahogy Ferenc pápa mondta, Jézus ma is kopogtat az egyház ajtaján, ám azért, hogy kilépjen onnan, a világba.

A hagyományokba és ünnepeibe menekülő egyház, mely csak „túl akar élni”, elzárja magát a világtól. Ha Isten a kitaszítottakban van jelen, ha Jézus Krisztus szegény, és lemond a hatalomról, akkor az egyház sem tehet másként. A keresztény bizonyságtétel ugyanakkor a szekuláris világban csakis ökumenikus lehet.

A Szent Márton-bazilikában megtartott napközi imaóra után mutatták be Kurt Koch Megfontolások az ökumenéről című tanulmánygyűjteményét (Pannonhalmi Főapátság – Bencés Kiadó), valamint az Úton az egység felé – A római katolikus–evangélikus párbeszéd dokumentumai 1972–2013 című kötetet (Luther Kiadó – Vigilia Kiadó).

Dejcsics Konrád OSB, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója Kurt Koch könyvét ismertetve elmondta, ez a kötet a bibliai alapoktól elindulva a misszió és az új evangelizáció kérdéskörén keresztül a keleti egyházakkal való kapcsolaton át a vértanúságig tárgyalja az ökumené témáját. Orosz Gábor Viktor evangélikus teológus az Úton az egység felé című kötetről szólva hangsúlyozta, hogy a dokumentumok fordításánál az eltérő nyelvi hagyományokat is igyekeztek egységesíteni.

Csiszár Klára pasztorálteológus, a linzi katolikus egyetem pasztorális tanszékének professzora előadásában a misszió kérdéseiről beszélt. Mint elmondta, az ember itt-létének motivációja az értelmes élet, az Egyház fennállásának alapja pedig a misszió. A misszió a megtestesülés logikájából következik, mert „aki elmerül Isten szeretetében, az felbukkan a felebaráti szeretetben”, és „aki a Teremtőt szereti, az szereti a teremtményét is”. A misszió célja, hogy az ember kezébe vegye életét, és azt egyre inkább értelemmel teli életté formálja.

Béres Tamás evangélikus lelkész, tanszékvezető egyetemi tanár a dogmatika ökumenikus szempontjait ismertetve kifejtette, hogy Ferenc pápa Áldott légy! kezdetű enciklikája új megvilágításba helyezte Isten és a világ viszonyát. Vladár Gábor református lelkipásztor, egyetemi tanár az egység újszövetségi perspektíváiról szólt Ernst Käsemann német teológus meglátásai alapján.

Ezt követően kerekasztal-beszélgetésre került sor Kurt Koch bíboros, Orosz Atanáz püspök, Fabiny Tamás püspök és Vladár Gábor lelkipásztor részvételével. A diskurzust Görföl Tibor, a Vigilia folyóirat főszerkesztője, egyetemi docens vezette.

A tanácskozás ökumenikus vesperással zárult.

Szerző: Baranyai Béla

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír