Isten a gazda, mi csak lakók vagyunk – Kő Pál emlékkiállítása a Műcsarnokban

Öröm volt újra látnom ezt a monumentális hatású kisplasztikát, amit sok évvel ezelőtt, 1972-ben egyszer megnézhettem már a Műcsarnok kiállításán. Már akkor is nagyon tetszett. A monumentális szó emlékművet jelent, és nagy méretet feltételez, hiszen az ilyen alkotás szinte mindig a szabadba kerül, és fontos, hogy messziről is jól lehessen látni. Ez a faszobor azonban kicsi. Azért nevezhető mégis monumentálisnak, mert kis mérete ellenére jók az arányai. Az ellentét már önmagában feszültséget kelt, például a nagy és a kicsi, a kerek és a szögletes, a fekete és a fehér, hogy csak ezt a három esztétikai kategóriát említsem.

Több mint ötven év elteltével most megint a Műcsarnokban láthatom Kő Pál munkáit, a Szárnykészítő című emlékkiállításán. A szobrász 2020-ban halt meg, hosszú alkotói évtizedek után. Ahhoz a 20. század második felében kibontakozó szobrásznemzedékhez tartozott, amelyhez Csíkszentmihályi Róbert, Borbás Tibor, Konyorcsik János, Czinder Antal és Melocco Miklós is. Olyan szerencsém volt, hogy mindegyiküket ismerhettem személyesen, hiszen a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola tanárai voltak, és Meloccót kivéve – aki főiskolai tanár volt – tanítottak is bennünket. Melocco figurális gipszszobraival és főleg a Petőfi Irodalmi Múzeumban ma is látható Ady-oltár című, nagyszabású, sokalakos kompozíciójával vált híressé annak idején. Muszáj megemlítenem még Varga Imrét is, aki 1971-ben, a Műcsarnok Új művek című szobrászati seregszemléjén szinte berobbant a szakmába korlátnak támaszkodó, életnagyságú Radnóti-szobrával. Ez a plasztikai megfogalmazás olyan szokatlan volt akkoriban, hogy a kritika is „felkapta rá a fejét”.  

Köztéri szobrok, főleg zsánerek, ma is vannak mindenfelé az országban, talán túl sok is. Nagy részük a giccs határát súrolja, kevés közöttük az igazán elmélyült, átgondolt alkotás. Naturalizmusuk sokszor bántó, elvesznek a részletekben, vagy éppen nagyzoló, túlzott méreteikkel válnak taszítóvá, mint például a budapesti Széll Kálmán tér mellett elhelyezett gigantikus szarvasszobor.

Kő Pál és a fent említett szobrászgeneráció tagjai mindenképpen egyéni hangot ütöttek meg, és ezt nem a nosztalgia mondatja velem. Borbás Tibor irodalmi ihletettségű alakjai megelevenítették a századforduló nagyjait. A gipszből készült Ady és Léda például majdnem életnagyságban kocsikáztak a Dorottya utcai kiállítóteremben, öltözékük remekül tükrözte a korabeli ízlést, hangulatot. Konyorcsik expresszív hatású portréi, kisplasztikái, mint a Vadász, amivel nemzetközi díjat is nyert, vagy bronzból készült érmei szintén nagyvonalú, míves alkotások voltak. Csíkszentmihályi nemcsak fát, hanem főleg követ faragott előszeretettel. Tájba illő, organikus, vörösmárvány, mészkő és bronzszobrai a humort sem nélkülözték.

De nézzük most tovább Kő Pál alkotásait, melyek a Hősök terén lévő modern művészetek múzeumában láthatók. Rendkívül gazdag életművet hagyott hátra a Képzőművészeti Egyetem egykori szobrász tanára. A kiállított műveken szemünkkel végigpásztázva azonnal feltűnik a rusztikusság, az alkotó erőteljes vonzódása a faluhoz és annak népéhez. Már a Bárányos címet viselő első szobor is ebbe a világba vezeti nézőjét: bájos, ahogyan a fiatal lány bal vállán kapaszkodik a kis állat.

A menyasszony öltöztetése azt az érzetet kelti, mintha csak ott lennénk a faluban, a várva várt eseményen. A fából faragott domborművön némileg stilizált fiatal nők készítik fel esküvőjére a házasulandó lányt. Kő Pál nemcsak diófát, hanem mindenféle nemes fát is használt faragásaihoz; például ébent, mint az Asszony fekete órával című művén. A Kossuth című, diófa és textil felhasználásával 1973-ban készült alkotása is figyelemre méltó. Van valami rendkívül komikus abban, ahogyan az egykori kormányzó sujtásos sárga mentében, tollas fekete kalapban ácsorog, talán a szebb jövőre várva.

Emblematikus műnek számít az Utcaseprő, amely sokszor szerepelt már kiállításon. Hosszú nyelű seprűvel, csíkos mellényben örökítette meg a szobrász ezt a kedves arcú embert. Kő Pál alkotásairól elmondhatjuk, hogy bármilyen anyagból formált, faragott figurái nagyon szerethetők, és ez mindennél fontosabb. Művei nem naturalisták, nem túlzottan részletezők, pedig a mester kiválóan értett a finomhangoláshoz, az arányok betartásához.

A Kislány arany fülbevalóval című diófafaragás egy kis kopasz falusi lánykát örökít meg, amint egy széken áll, és a támlába kapaszkodik.

Rendkívül szokatlan a kézen álló Delila figurája; szőke haja úgy hull alá, mintha valódi lenne. A Bibliából ismert nőalakot még senki nem ábrázolta így.

Kő Pál Perespusztán született 1941. június 2-án. 1959 és 1961 között a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban tanult. 1963-tól 1968-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végezte felsőfokú tanulmányait, mestere Somogyi József volt. 1978-tól a Magyar Képzőművészti Főiskola, majd 2000-től a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára volt, 1990-től a szobrász tanszék docense, 1991-től egyetemi tanár, 1992 és 1996 között rektorhelyettes, 2009-től professor emeritus. 1986-ban megalapította a Hevesi művésztelepet. 1996-tól a Lyukasóra című folyóirat képszerkesztője volt. Hevesen halt meg 2020. június 7-én.

Ahogyan haladok tovább a termekben, és ezeket a rendkívül változatos alkotásokat nézem, óhatatlanul eszembe jutnak a régi mesterek, hiszen idén, 2026-ban van Stróbl Alajos halálának 100. évfordulója, akiről egyébként az idei Új Ember Kalendáriumban is megemlékeztünk írásban és képben. Ez a fajta személyesség, a modellhez való mondhatni intim közelség, ami Kő Pál alkotásain átsugárzik, a századvégen vagy éppen az 1900-as évek első évtizedeiben még elképzelhetetlen lett volna. Mások voltak akkoriban az emberek. Stróbl Alajos, Zala György, Telcs Ede, Fadrusz János s egy kicsivel később Kisfaludi Strobl Zsigmond ünnepélyessége, eleganciája, az adott témához való viszonya egészen másmilyen volt. A náluk valamivel fiatalabb generáció tagjai, például Ferenczy Béni, Medgyessy Ferenc vagy Beck Ö. Fülöp már a mintázásban, a témaválasztásban is közvetlenebbül fogalmaztak.

De térjünk vissza Kő Pál kiállítására, hiszen azért vagyunk itt. A mester a portré műfajában is remekelt. Nagy Lászlóról, Szécsi Margitról és Jankovics Marcellről készített gipsz- és terrakotta szobrai különösen figyelemre méltók. Édesapám című festett terrakottája pop-artos jellegű, valódi sapka van a fejen, és az arc is festett.

A tárlat címét adó Szárnykészítő makettszerű kis szoborkompozíció. Madárkalitkában, sámlin ücsörög egy kis ember, és egy szárnyat és fest; talán egyszer el akar repülni vele. 1975-ben ennek még másfajta üzenetértéke is lehetett, mint napjainkban.

Jól emlékszem, „Kő Pali” hamar népszerű lett. Az 1970-es évek elején, a szocreál kelet-európai sematizmusában felüdülésszámba ment felfedezni szobrait a kiállításokon. Nemcsak a népművészet, hanem a középkori templomokban látható oltárképek, puttók és Madonnák is ihlető forrást jelentettek számára. 1965-ben készült Látomás című festett faszobra jó példa erre.

Köztéri alkotásait természetesen csak fényképen láthatjuk a tárlaton. A legnevezetesebb talán a Gellért-hegy oldalában felállított, kőből faragott Szent István-szobra. A királyt és lovát elég magas posztamensre helyezte a művész, az uralkodó alakját a királyi paláston lévő ábrázolás alapján mintázta. Úgy tűnik, mintha apródruhában lenne, nem a megszokott késő középkori királyi díszben, mint ahogyan Stróbl Alajos Szent István-szobrán, amely a Halászbástya melletti téren látható.

Kő Pál alkotásairól szólva nem feledkezhetünk meg a vatikáni Magyarok Nagyasszonya-kápolna domborműveiről sem. Ezek bronzból készített terveit is megnézhetjük most a Műcsarnokban. Szent Adalbert, Szent Gellért és Szent Özséb történetét követhetjük nyomon az ábrázolásokon.

A kiállítás utolsó részében, a harmadik teremben a Mohácsi Nemzeti Emlékhely szoborinstallációjának Kő Pál által készített darabjait láthatjuk: II. Lajos, Szulejmán és Tomori Pál alakjait, egy nagy számszeríjjal és egy török ló szobrával együtt.

Kő Pál epreskerti műtermének bejáratánál, amíg ott tanított, ez állt az ajtón: „Itt Isten a gazda, mi csak lakók vagyunk.”

A műcsarnokbeli emlékkiállítás kurátora Kondor-Szilágyi Mária, a szakmai tanácsadó Gálhidy Péter, a grafikai tervező Kludovácz András volt. Bátran állíthatjuk, hogy mindannyian remek munkát végeztek.

Kő Pál szobrászművész emlékkiállítása február 15-éig látogatható a városligeti Műcsarnokban.

Szöveg és fotó: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. január 18-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.