Isten igéje nincs megbilincselve

Mióta az ember civilizáltan él, szinte azóta létezik az adófizetés. A Jézus korabeli Palesztinában az adó- és vámszedés gyűlölt foglakozásnak számított. Az írástudók kifejtették: a Messiás eljövetelének első jele az lesz, hogy megszünteti az adót.

Kr. után 5–6-ban a rómaiak Júdeában is elrendelték a fejadó fizetését. Ez rettenetesen bántotta a zsidókat. Először is azért, mert a Törvény csak egy adót ismert: a templomadót, a szent sekelt. Másodszor azért, mert az adófizetés a római uralom elismerését jelentette. Harmadszor pedig azért, mert a pénzen a császár képe volt. Föliratként az egyik oldalán ez szerepelt: „Tibériusz császár, az isteni Augustus fia”, a másik oldalán pedig ez: „Főpap” (Pontifex Maximus). Pogány embert nevez tehát főpapnak az érme, és ráadásul istenként tisztelti. A vallásos zsidó szemében ez szentségtörés.

Az adózás kiváló ürügynek bizonyul ahhoz, hogy az írástudók végre megbuktassák a Názáretit. Hosszú bevezetés, nyájas szavak mögé rejtik kérdésüket, dicsérik őt. Mesternek nevezik, majd azt kérdezik tőle: „Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?” Rafinált a kérdés, nehéz jól megválaszolni. Amennyiben Jézus azt mondja, igen, akkor megtagadja a Törvényt, s nyilvánvalóan bevallja, hogy nincs itt a messiási idő, továbbá ráfogják, hogy a megszálló hatalmat szolgálja. Ha pedig azt mondja, nem, akkor a rómaiak mint lázadót kivégzik. J

ézus isteni bölcsességgel válaszol: „Kinek a képe és felirata ez? (…) Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.” (Mt 22,20–21) Zavarba ejtő a felelet, nem erre számítottak a farizeusok. Jézus tárgyilagosan állapítja meg: annak kell adni a pénzt, aki azt kiadta. A császárnak megadni, ami a császáré Jézus szemében azt jelenti: az államot mint földi hatalmat ebben a világban elismerni. Azonban korántsem jelent ez egyenrangúságot Isten és a császár személye között. Isten mindig a világi hatalom fölött áll. Ő a történelem Ura, még ha ez nem is mindig látszik. Ezért a szívünket mindig Istennek kell adnunk: önmagunkat, egész lényünket, akinek a képére vagyunk teremtve.

A császár képe a pénzen van, Isten képe rajtunk.

A pénzünket odaadhatjuk, sőt oda kell adnunk, hogy fönn lehessen tartani egy országot, de a szívünket, önmagunkat soha ne adjuk oda a mindenkori hatalomnak. Törekednünk kell arra, hogy normális, józan állampolgárok legyünk. A mindenkor fönnálló rendet támogatjuk pénzzel, jó szándékaiban, ha azok hitünkkel megegyeznek, mert közösségben élünk, amelynek javait mi is élvezzük. Hitünket, személyiségünket, szívünket azonban soha nem szabad a hatalom szolgálatába állítanunk. Istent kell szolgálnunk minden társadalmi rendszerben.

Néha könnyebb, máskor nehezebb, de mindig lehet tanúságot tenni, mert „Isten igéje nincs megbilincselve” (Szent Pál).

Mindig az örök, isteni törvényeket kell szolgálnunk.

Szerző: Marton Zsolt

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír