Isten kerekesszékben? – A fogyatékosság teológiai megközelítéseiről a fogyatékkal élők világnapján

Fogyatékkal élő emberek számolnak be arról, hogy megesett már velük, hogy egy hívő ember imádkozni akart a teljes gyógyulásukért, jó szándékkal és kedvességgel, bár olykor nagy nyilvánosság előtt és csekély tapintattal. Nem csoda, hogy egy ilyesfajta tapasztalat elidegenítően hat a kereszténységgel szemben. Ámbár az, ha egy keresztény, találkozva egy fogyatékkal élővel, a gyógyulásáért való imádkozást kínálja fel, természetesnek tűnhet, hiszen Jézus maga számtalan gyógyítást végzett, és a tanítványait is hasonlóra biztatta.

Felvetődik hát a kérdés, hogy miként közelít ma az Egyház a fogyatékkal élőkhöz, és hogyan tekint a fogyatékosságra teológiai szempontból. Vajon a fogyatékos ember is Isten hasonlatosságára lett teremtve? Vagy netán hibás darab, amely javításra szorul? Jelen írás Helen Grady gondolatainak felhasználásával született (The Tablet, 2019. április 27., 6. o.).

James Martin amerikai jezsuita azt mondja, hogy ha az ember jobban meg akarja érteni Jézus gyógyító tevékenységét, figyelembe kell vennie azt a történeti helyzetet, amelyben az zajlott. Szerinte Jézus korában a fogyatékosság felért egy halálos ítélettel. A fogyatékkal élő embereket, akikkel Jézus találkozott, a családjuk kitaszította, nem volt rendes megélhetésük, gyakran állandó fájdalommal kellett együttélniük, és ezen felül még többségükben rituálisan tisztátalannak is számítottak, vagyis nem mehettek fel a templomba. Jézus gyógyításai ezért nem csupán orvosi-biológiai szempontból értendők, állítja Martin, hanem tágabb értelemben javítottak az illető helyzetén, ideértve a családjával és a közösséggel való kapcsolatát is.

Lyndall Bywater vak író szerint, ha Jézus ma találkozna szembe egy vakkal az utcán, és könyörülettel tekintene rá, ahogy az evangéliumok írják, ez nem jelentené feltétlenül azt, hogy épp úgy gyógyítaná meg, ahogy az a Bibliában olvasható. Ő, bár nagyon is hisz az ima gyógyító erejében, azt mondja:

sokkal nagyobb csoda az, hogy 45 éve vakként is megelégedett, teljes életet tud élni, mint hogyha Isten kigyógyította volna a vakságából, ahogy azt eleinte kérte tőle.

Az írónő elismeri, hogy mindez furcsának hangozhat a látók számára, de neki mint vaknak ténylegesen óriási csoda, hogy békét lelt saját magával, és szabadnak érezheti magát.

Az efféle személyes vallomások, valamint az úgynevezett fogyatékosságtudomány (disability studies) kibontakozása vezettek ahhoz, hogy az utóbbi időben egyre több teológus foglalkozik a fogyatékossággal új megközelítésben. Szeretnék ugyanis komolyan venni azt a fogyatékkal élőkben felbukkanó keserű érzést, hogy a Bibliában nincsenek hozzájuk hasonlók a tanítványi körben, esetleg úgy, ha átestek a gyógyuláson. 

Ezek a teológusok a szentírási helyeknek olyan új olvasatát keresik, hogy annak révén senki se érezhesse azt, hogy ki van zárva belőle.

E megközelítés egy ékes példája az, ahogyan a trónon ülő Isten ószövetségi képét értelmezik. Ezekiel könyvének első fejezete egyike annak a kevés bibliai helynek, ahol annak leírása található, hogy Isten hogy néz ki. A prófétai látomás szerint Isten egy olyan tüzes trónszéken foglal helyet, amelyhez négyfelől kerekek vannak rögzítve (Ez 1,4–28). Később a próféta azt is leírja, hogy Isten ezen a széken hagyja el Jeruzsálemet (Ez 10,18–22), majd hasonló módon tér oda vissza (Ez 43,1–7). Bár tudjuk, hogy az ókorban a szó mai értelmében vett kerekesszék nem létezett, itt mégis egy olyan kép szerepel, hogy Isten egy kerekesszékben ül.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy Isten ne volna képes kiszállni ebből a székből, ám, úgy tűnik, nem akar.

Az az Isten, aki egykor az Édenkertben a szellőben járkált (vö. Ter 3,8a), Ezekielnél és azután Dánielnél is (Dán 7,9) dicsősége teljében beül ebbe a trónszékbe, és többé nem kel fel belőle.

A gondolat, hogy Isten kerekesszékben ül, hogy Isten olyan, mint egy fogyatékkal élő, határozottan ellenkezik az isteni mindenhatóság és erő hagyományos elképzeléseivel. Ám ennek vagy más szentírási szakaszoknak újraolvasása segíthet végiggondolni azt, mennyire lényeges, hogy a keresztények miről hogyan gondolkodnak, és mit tartanak értéknek.

Amikor a feltámadása után Jézus megjelenik Tamás apostolnak, arra biztatja, hogy nézze és tapintsa a szögek helyét (vö. Jn 20,27–28).

Az a test tehát, amely a legfontosabb helyet foglalja el a keresztény hitben, a feltámadt Krisztus dicsőséges teste nem hibátlan, és felismerni is a behegedt sebekről lehet.

Vagyis úgy tűnik: a megdicsőülés állapotában is marad, ami fogyatékos. Ennek látása, ennek felismerése, ennek megértése vezet a hitre.

Forrás: Csigi Péter/Pécsi Egyházmegye

Fotó: Nyíregyházi Egyházmegye; Wikipédia

Magyar Kurír