Isten a kommunizmus idején is írta a szeretettörténetét – Sasváron avatták boldoggá Ján Havlíkot

Augusztus 31-én mintegy tizenháromezer ember érkezett a sasvári Hétfájdalmú Szűzanya nemzeti kegyhelyre, hogy a kegytemplom előtt felállított szabadtéri oltárnál részese lehessen az Eucharisztia ünneplésének. „Meghatódtam, hogy több ezer embert látok” – nyilatkozta az ünnepi szentmise után Nicola Girasoli szlovákiai apostoli nuncius, aki méltatta az új boldog életét, példaadó bátorságát. Bernard Bober kassai érsek, a Szlovák Püspöki Konferencia elnöke szerint Szlovákia harmincéves történetében már hét boldogot és három szentet adott a Katolikus Egyháznak. A világ különböző országaiból mintegy három tucat püspök koncelebrált, jelen volt továbbá 370 pap és több száz szerzetes.

Semeraro bíboros homíliájában elmondta, hogy Boldog Ján Havlík kezdettől fogva a remény embere volt. „A remény erénye volt az, ami hivatásának elmélyülését jelentette.

A remény volt az, ami táplálta hivatását. Valójában a remény jele volt már az a döntése is, hogy Páli Szent Vince követője lesz. Ez a szent valójában a remény jele a szegények, a szenvedők, az elhagyottak számára.”

Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek, a boldoggáavatási eljárást lefolytató egyházmegye főpásztora köszöntőszavaiban rámutatott: a boldoggá avatott a támadásokra kreatívan, a rosszra jóval válaszolt. „Ján Havlík számunkra is

rendkívül fontos, hogy legyőzzük a bosszúállás szellemét, és megpróbáljunk kreatívan, mondhatnánk vallásos módon, jóval válaszolni az esetleges támadásokra”

– hangsúlyozta a pozsonyi főpásztor.

Az új boldogról Ferenc pápa szeptember 1-jén, vasárnap emlékezett meg. Az Angelus elimádkozása után a következő szavakkal fordult a Szent Péter téren összegyűlt hívekhez:

„Tegnap a szlovákiai Šaštínban (Sasváron) boldoggá avatták Ján Havlíkot, a Páli Szent Vince által alapított Misszióstársaság papnövendékét. Ezt a fiatalembert 1965-ben, a rezsim egyházüldözése során ölték meg az akkori Csehszlovákiában.

Állhatatos tanúságtétele a Krisztusba vetett hitről legyen bátorítás mindazok számára, akik napjainkban is ilyen megpróbáltatásoknak vannak kitéve! Tapsoljuk meg az új boldogot!”

*

Ján Havlík 1928. február 12-én született a nyugat-szlovákiai záhoriei (erdőháti) Dubovce (Farkashelyvidovány) faluban. Iskolába Holíčban (Holics) járt, 1941-től pedig a skálicai (szakolcai) gimnáziumba. Ekkor kezdett el gondolkodni a papi és szerzetesi hivatáson. A Páli Szent Vince Misszióstársaságot (lazaristákat) választotta.

1943-ban belépett a besztercebányai Szent Vince Apostoli Iskolába. A politikai változások miatt csak 1949 májusában tudott érettségizni. Augusztus végén lépett be a lazarista noviciátusba. 1950-ben a kommunista politikai hatalom úgy döntött, hogy bezárja a megszentelt élet összes intézményét. Ján Havlíkot és testvértársait egy Púchov (Puhó) melletti gát építési területére deportálták. Három hónap után szabadon engedték. Mivel a pozsonyi teológiai fakultást a kommunista rezsim ellenőrzése alatt tartotta, Ján úgy döntött, hogy nyitrai munkája mellett titokban tanul teológiát és a lazaristáknál folytatja szemináriumi képzését.

1951. október 29-én az ŠtB (csehszlovák állambiztonság) a többi novíciussal együtt letartóztatta. Tizenöt hónapot töltött előzetes letartóztatásban, ahol gyakori kínzásokkal próbáltak „beismerő vallomást” kicsikarni belőle államellenes tevékenységről. 1953 februárjában a bíróság hazaárulásért 10 év börtönre ítélte (eredetileg 14 évre, de a büntetést fellebbezéssel 10 évre csökkentették).

A történtek ellenére megőrizte békességét, önfeláldozását és hősies szeretetét ellenségeivel szemben.

A politikai rendszer kiadta rá a – büntetés-végrehajtásban ismert kifejezéssel – „megsemmisítésére” szóló utasítást. Először a csehországi jáchymovi uránbányában dolgozott, majd 1958-tól Ruzynéban raboskodott, ahol „fehér kesztyűs” (pszichológiai) eszközökkel kínozták. Az ok egy újabb per volt, melynek indoka a fogolytársai között végzett missziós szolgálata volt, és melynek eredményeként egy évvel meghosszabbították a börtönbüntetését.

1960-ban egészségi állapota miatt át kellett szállítani az ilavai börtönkórházba. 1962. október 29-én szabadult, miután a teljes 11 éves büntetését letöltötte.

Utolsó három évét súlyosan megromlott egészségi állapotban, a szellemi és fizikai kínzások következményeivel élte le.

1965. karácsony estéjén a kórházból hazaküldték szüleihez az ünnepekre. December 27-én reggel, Szent János apostol ünnepén elhatározta, hogy orvoshoz megy. Édesanyja megkérte, hogy útközben vigye magával a rádiójukat javításra. Ahogy Ján Havlík Skalica (Szakolca) utcáit járta, a járás egyre nehezebbé vált számára. Megállt egy háztartási hulladékgyűjtő mellett, mely épp egy helyi orvosé volt. A doktor amikor rátalált és megszólította Jánt, nem érkezett válasz. Egy járókelő segítségével bevitték a házába. Ekkor már nem élt.

Ján egy város közepén, a nyílt utcán, mégis teljes magányban haldoklott és halt meg. Halálának egyetlen tanúja Isten volt.

A boldoggá avatás ügyének egyházmegyei szakasza 2013. június 9-én indult a pozsonyi főegyházmegyében, a boldoggá avatás pedig alig több mint tíz évvel később megtörtént, olyan gyorsasággal, ami még magát Emil Hoffmann CM viceposztulátort is meglepte. „Vannak olyan események és hosszú időszakok a történelemben – jegyezte meg a lazarista szerzetes –, amikor úgy tűnik, hogy Isten elvesztette az irányítást a valóság felett, és elhagyja az embereket.

Hol van tehát Isten? A hit segít elismerni, hogy Ő itt van, és írja szeretettörténetét.

Hitből fakadó magatartás hinni abban, hogy még a kommunista rendszer ideje sem kerülte el Isten figyelmét: ebben az időszakban is megtisztított és megnemesített sok embert, hogy igazabb legyen.”

*

A boldoggáavatási szertartást követően az ünnepre érkező zarándokok lerótták tiszteletüket Boldog Ján Havlík földi maradványai előtt, melyeket egy díszes ereklyetartóban helyeztek el a sasvári kegytemplom oltára előtt.

Forrás: Fides, Janhavlik.sk

Fotó: Jaromír Mikulec/Člověk a Víra; Katolickenoviny.sk; Janhavlik.sk

Kuzmányi István/Magyar Kurír