Isten közösségében – Beszélgetés Németh Gáborral, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárával

– A soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban érettségizett. Teológiai tanulmányait a Győri Hittudományi Főiskolán, majd a Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként Rómában, a Pápai Gergely Egyetemen, illetve az Accademia Alfonsianán végezte. Pappá szentelését követően gazdag kápláni, plébánosi évek következtek. Hogyan tudná meghatározni papi szolgálatának lényegét, „ars poeticáját”?

A papi hivatásra egy másik pap szolgálatát látva mondtam igent.

Amikor gimnazista voltam, előttem élte meg hitelesen a hivatását Bindes Ferenc atya. Példájának akkora volt a vonzása, hogy a hittanos közösségéből tizenketten lettünk papok és szerzetesek. Az életére tekintve megfogalmazódott bennem, hogy ezt én is el tudnám képzelni magamnak. Ezen a vonzáson keresztül hívott meg a szolgálatára Isten. Nagy, Szent Pál-i meghívástörténetem nem volt. A döntésemet nem bántam meg, azon a helyen vagyok, ahol értékesnek érezhetem magam. Jó látni, ha a szolgálatom révén – akár a jelenlegi helyzetemben – megkönnyíthetem mások életét, segíthetem az Egyházamat.

– Papi jelmondata János evangéliumából való: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte.” Miért éppen erre esett a választása?

 – A húsvéti idő második hetében olvassuk ezt az evangéliumi szakaszt. Amikor először hallottam, szíven ütött ez a rész, és azóta is minden alkalommal így van ez.

Sokszor gondolkodunk azon, kit mennyire szeretünk, vagy minket mennyire szeretnek, mit teszünk meg a másik emberért. Isten így szeret minket: mindent odaad értünk.

– Erkölcsteológiából és egyházjogból is a legmagasabb szintű tanulmányokat végezte, doktori fokozatott szerzett Rómában, illetve Budapesten. Hogyan hatott az életére és a szolgálatára ez a két tudományterület?

– Ha eldönthettem volna, mit tanulok, akkor az egyháztörténelmet választottam volna. Pápai Lajos megyéspüspök azonban a Győri Hittudományi Főiskola oktatói szükségleteire való tekintettel arra kért, hogy az erkölcsteológiában mélyüljek el. Sosem bántam meg, hogy erre indultam. Véletlennek tűnhet, de a gimnáziumban is a biológia volt az egyik legkedvesebb tantárgyam. Amikor az egyetemen bioetikával kezdtünk foglalkozni, hamar közel került a szívemhez a teológia e szakága.

Kánonjoggal jóval később, az egyházi adminisztratív munkám miatt kezdtem foglalkozni. Sokat segít benne. Habár elsőre furcsának hathat, hogy a morális mellett kánonjogot tanultam, legutóbb egy konferencián, a bemutatkozásomat követően egy előadótársam rávilágított, hogy ez a két ág jelenti az egyházi tanítás alapját, gyökerét. A két tárgy szemléletmódja különböző, hiszen az erkölcsteológia értékek mentén fogalmaz meg irányokat, a kánonjog pedig normatív módon ragadja meg a dolgokat. Lényeges viszont, hogy bár más-más úton, de mindkettő ugyanahhoz a célhoz jut el. Amikor erkölcsteológiát tanultam, a húszas éveimben jártam, és minden tudás mozaikdarabkánként szerveződött egésszé bennem. A negyvenes éveimben kezdtem el kánonjogot tanulni, és jó szemléletet kaptam, mert már az egész felől tudtam rálátni a részekre, azaz rendszerezve láttam a teológiát: ezért csak ajánlani tudom mindenkinek, akinek lehetősége van erre, hogy ragadja meg az alkalmat a tanulásra. 

– 2018-tól titkári kinevezésig a püspöki konferencia irodaigazgatója volt. Mi határozta meg a munkáját?

– Az MKPK titkárának helyettese voltam, lényegében a titkár titkára. Az idegen nyelvű levelezés, a pápai üzenetek magyar nyelvre fordítása és a püspöki konferenciának helyet adó irodaház ügyvitele, üzemeltetése volt a feladatom.

– Titkársági szolgálatára hogyan tekint? Miben segíti a püspökök, ordináriusok munkáját, milyen területeken kell helytállnia?

– Leginkább egy miniszter melletti kabinetfőnöki, illetve ügyvezető igazgatói feladatkörként tudnám meghatározni a munkámat. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a konferencia ülései közötti ügyvitel, az operatív feladatok elvégzése a feladatom. Ez sok esetben az állami hivatalokkal, a kormányzati szervekkel és szereplőkkel való kapcsolattartást is jelenti. Az MKPK elnökének és a bizottságok munkájának segítése, ülések, tárgyalások és döntések előkészítése, információk beszerzése tartozik még a feladatkörömbe. Mindez szerteágazó tevékenységet jelent, de van segítségem: a titkárságon és az MKPK központi intézményeiben is kiváló munkatársak dolgoznak.

– Az Egyház és az állam közötti viszonynak mi a zsinórmértéke? Mi könnyíti vagy nehezíti ezt a viszonyt?

– Mindig vannak olyan feladatok, amelyekben az állam az Egyház együttműködését kéri, egyes esetekben akár át is adja a feladatot, például oktatási és szociális területeken. De a viszony kapcsán lényeges figyelembe vennünk egy szempontot, és ennek megértésben segítséget nyújtottak a kánonjogi tanulmányaim.

Megtanultam különbséget tenni két fontos fogalom között. Ezek az autonómia és a szuverenitás. A kettőt sokszor összekeverjük.

Az autonómia azt jelenti, hogy egy nagyobb rendszeren belül van egy kisebb rendszer, amely bizonyos önállósággal bír. A szuverenitás esetében pedig két egymástól független és egymás függetlenségét tiszteletben tartó entitásról beszélhetünk. Az Egyház és az állam viszonyát ez utóbbinak kell meghatároznia.

– 2025-től a Brenner János Hittudományi Főiskola rektora, ahol jelenleg szünetel a papképzés. Milyen kihívások és célok határozzák meg a főiskola életét?

– Győrött, amíg működött a papképzés, ugyanazon személy volt a papnevelő intézet és a Hittudományi Főiskola elöljárója. Helyben lakott, a papnevelő intézet falai között. Miután Győrben jelenleg sajnos szünetel a papképzés, így nem indokolt a helyben lakás. Ezért is döntött úgy Veres András győri megyéspüspök, hogy megbíz a feladattal. Hetente egy napot töltök Győrben, egyébként „home office-ból” látom el a rektori teendőimet.

A főiskolán most alapvetően hitoktatói feladatkörrel kapcsolatos képzéseink vannak, két helyszínen, Győrött és Szombathelyen. Több szakirányban oktatunk: hittanár, katekéta, lelkipásztori munkatárs, kántor. Vannak, akik azért tanulnak nálunk, mert az adott képzésnek megfelelő munkahelyen szeretnének majd dolgozni, szolgálatot teljesíteni.

Sokan pedig – és nagyon jó ezt megtapasztalni – azért jelentkeznek hozzánk, mert szeretnék felfedezni, elmélyíteni a hitüket.

– Régóta foglalkozik oktatással is. Mit jelent Önnek ez a tevékenység?

– Jelenleg erkölcstant és az egyház szociális tanítását oktatom a levelező tagozaton. Még gimnazista lehettem, amikor a pedagógus nagynéném egyszer rám nézett és azt mondta: „pedagógus típus vagy”. Jó visszagondolnom erre. Akkor még nem értettem, mire gondol pontosan. Titkon van bennem egy jó érzés a tanítással kapcsolatban. Küldetésemnek tekintem, hogy a tudást továbbadjam, és segítsem a másik embert, hogy megszeresse, befogadja azt. Ez boldoggá tesz. A frontális oktatást nem igazán szeretem,

jó bevonni a hallgatókat a munkába, mert mindenkiben van egyfajta nyitottság, készség a jóra, a szépre. Csak segíteni kell a felszínre hozni azt.

És bátorítani kell a kérdésfeltevést, a kritikus gondolkodást is, ettől sem szabad félnünk.

– Idén a Könnyező Szűzanya búcsúünnepén a győri székeskáptalan tagja lett. Mit jelent ez a tisztség, és milyen szolgálattal jár együtt?

– A világ különböző helyein más és más szolgálatokat látnak el a székeskáptalanok tagjai, például konventmiséket mutatnak be, egyházmegyei hivatalokban végeznek munkát és így tovább. A mi egyházmegyénkben a kanonoki cím szimbolikus jelentőségű, tulajdonképpen egy gesztus a főpásztor részéről. Nem jár javadalmakkal, különleges jogokkal, sem kötelezettségekkel. Az egyházmegye közösségének és vezetőjének figyelmét, elismerését tükrözi. 

– Alapvetően hivatali, adminisztratív munkája mellett hogyan tudja gyakorolni a papi hivatását?

– A lelkipásztori élet azon oldalát, amely a szentségek kiszolgáltatásáról szól, jelenleg kevésbé tudom megélni. Ritkán esketek, keresztelek vagy temetek. De

amikor a hivatali feladataimat látom el, azok mögött is mindig ott van a Jóisten, az Egyházam és az emberek.

Hiszen őket szolgálom a napi munkámmal. Igyekszem mindig emberközpontú hozzáállással dolgozni, odafigyelni a másik emberre, a munkatársaimra.

A napi szentmise, a zsolozsma, az imádság segít élővé tenni az istenkapcsolatomat és az emberekhez fűződő viszonyomat. Jólesik, amikor a nagyobb egyházi ünnepeken elmerülhetek a lelkipásztori feladatokban, például kisegítek egy-egy plébánián, vagy adventkor, nagyböjtben akár három-négy órán át gyóntatok a pesti ferences templomban.

– Vasárnap, május 31-én ünnepeltük a Szentháromság ünnepét. Ez a titok hogyan van jelen az életében, és mire irányíthatja rá mindannyiunk figyelmét?

– A Szentháromság mint hittitok azt jelenti, hogy Isten közösség, és úgy gondolom, ennek különösen is üzenetértéke lehet a mai ember számára. Hiszen sokfajta közösségre vágyunk, csoportokba szerveződünk az élet különböző területein vagy a közösségi médiafelületeken. Sokszor mégsem találjuk azt a közösséget, amely igazán emberré, teljessé tenne bennünket.  Vasárnap azt ünnepeljük, hogy a Szentháromság egy tökéletes háromszemélyű közösség, ugyanakkor egyetlen Isten, aki a megtestesülés révén nyit felénk, és ebbe a közösségbe hív bennünket.

Fotó: Merényi Zita

Kuzmányi István/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2026. május 24-i számában jelent meg.