Isten meghosszabbított keze: a karitászos – Hálaadó szentmise a karitászönkéntesek szolgálatáért

Szentbeszédében Bárány Béla emlékeztetett: a mai nap Loyolai Szent Ignác liturgikus emléknapja. Ignác baszk nemesi család szülötte volt, ifjúkorában dicsőséges katonai jövőről álmodott. Ám nem az történt, amit ő szeretett volna, hanem az, amit Isten elgondolt róla. Részt vett Franciaország és a Habsburg-ház háborújában, és 1521 pünkösdvasárnapján egy ágyúgolyó súlyosan megsebesítette. Bár az orvosok mindent megtettek gyógyulása érdekében, az egyik lába rövidebb lett. Hosszú időre ágyba kényszerült. Olvasnivalót kért, de csak Jézus élete volt kéznél egy karthauzi szerzőtől, Szász Rudolftól, és egy, a szentek életéről szóló könyv. Ignác először kedvetlenül lapozgatta őket, de végül egészen e művek hatása alá került. Amikor félig-meddig felépült, először egy karthauzi kolostor magányába akart vonulni. Aztán elzarándokolt Miasszonyunkhoz, Aranzazúba és Montserratba. Ez utóbbi közelében fekszik Manréza, ahol Ignác először csak rövid ideig akart maradni, de aztán majdnem egy egész esztendőt eltöltött. Ez a már-már kétségekig fokozódó lelki gyötrődés és a misztikus átalakulás ideje volt számára. Itt élte át élete legnagyobb kegyelmét: ekkor kezdett a szeme megnyílni, értelmében nagy világosság támadt. Itt, Manrézában született meg a Lelkigyakorlatok, amelynek egészen különleges jelentőségét bizonyítja, hogy ma is használjuk. Ezt követően Ignác, felnőtt fejjel tanulni kezdett, és a Szentföldre akart menni. A Gondviselés azonban megint közbeszólt, és Rómába vezette. Itt 1534-ben hat társával együtt megalapította a jezsuita rendet. Tanításának újszerűsége miatt az inkvizíció kétszer is bebörtönözte, Ignác azonban hihetetlen alázattal túlélte a megpróbáltatásokat, az isteni Gondviselés mindig mellette volt. Amikor Ignác 1566. július 31-én visszaadta lelkét a Teremtőnek, már ezer tagja volt az általa alapított Jézus Társaságának.

A plébános kiemelte: hogy Loyolai Szent Ignácot egész életében Isten vezette; a látszólag rossz dolgokat jóra fordította. Így van ez a mi életünkben is, de sokszor nem vesszük észre, hogy kudarcaink, saját terveink dugába dőlése révén Isten valami nagyobbat akar tenni velünk. Szent Ignácra semmi sem lehet jellemzőbb, mint életének, a Lelkigyakorlatok egész szellemének és a rendi szabályok fő irányvonalának rövid, de találó foglalata: „Omnia ad maiorem Dei gloriam – Mindent Isten nagyobb dicsőségére!” Ezt könnyű kimondani, de Ignác meg is valósította a saját életében: mind a nyereségben, mind a veszteségben felismerte Isten akaratát.

Adja az Úr, hogy így legyen ez a mi életünkben is – hangzott el a homília végén.

A szertartáson Márton Andrea, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitászközpontjának szakmai irodavezetője ismertette: a koronavírus-járvány idején a főegyházmegye területén tíz karitászos kiosztási pontot hoztak létre, melyek azt szolgálták, hogy a rászorulókhoz közelebb legyen a tartósélelmiszer-depó, gyorsan és könnyen tudják az önkéntesek kiszállítani a csomagokat. A kiszállított csomag kapcsán részletesebb képet kaptak a rászorulók lakhatási körülményeiről. Az önkéntesek 500 család részére vittek ki tartós élelmiszert, cukorbetegek részére is, 40 ember kapott diabetikus élelmiszerekből összeállított csomagot. Harmincnégy családnak jutott félévnyi pelenkatámogatás. Lakhatásmegtartó támogatás keretében 1,5 millió forint támogatást osztottak ki rászoruló családoknak, krízistámogatásra pedig ugyancsak ekkora összeget. Gyógyszertámogatási program keretében, valamint védőeszközök megvásárlására közel 4 millió forintot osztottak szét. A rendszeres gyógyszertámogatásokon felül hetente több alkalommal érkeztek egyedi gyógyszertámogatási kérelmek. Az egyéb támogatások között szerepelt a vitamin- és a vetőmag-támogatás. Ezeken felül a Szent Erzsébet Karitászközpont látta el a főegyházmegye plébániáit, karitászcsoportjait, érsekségi hivatalát kézfertőtlenítővel, felületfertőtlenítővel, szájmaszkkal, gumikesztyűvel.

A szentmise keretében 35 önkéntes vett át köszönő oklevelet Csorba Gábor diakónustól, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye karitászigazgatójától és Márton Andreától. Elhangzott, hogy a vészhelyzetben a Bosnyák téri plébánia önkéntesei látták el az egyik legnagyobb területet.

Csorba Gábor lapunknak elmondta, hogy a főegyházmegye karitászigazgatósága és a Katolikus Karitász vezetői, Spányi Antal püspök és Écsy Gábor országos igazgató úgy gondolták, hogy méltó és igazságos, ha valamiképpen kifejezik a köszönetet a rászorulók és szegények nevében mindazért, amit a karitászos önkéntesek tettek, fiatalok és idősek együtt. Bár az idősebb korosztályra fokozottabban vonatkozott a „Maradj otthon!” felhívás, csodálatos módon szervezték a plébánia életét, mozgatták a fiatalokat, használták a kapcsolatrendszerüket, biztosították az imahátteret, hogy a gyorssegélyekkel együtt a remény, a szeretet és a vigasz is eljusson a rászorulókhoz, amit csak Krisztus és az ő Egyháza tud adni az embereknek.

Csorba Gábor is idézte Loyolai Szent Ignác jelmondatát: „Mindent Isten nagyobb dicsőségére!” Hozzátette: a Karitász önkéntesei ezt valósították meg a járvány idején, tanúságot tettek a tevékeny szeretetről. Nem azért, hogy sütkérezzenek a dicsőségben, hanem, hogy szolgálhassák az embereket az anyaszentegyház keretein belül. Ennek révén a Karitász vezetői is pontosabb képet kaphattak arról, hogy milyen a szociális helyzet a főegyházmegye területén, valamint személyesen is kapcsolatba kerültek azokkal, akik egzisztenciálisan különösen nehéz helyzetbe kerültek. Összesen kétszázötven önkéntes vett részt a segélyakcióban, ötszáz családot és harminc intézményt – beleértve a plébániákat is – értek el.

A főegyházmegye karitászigazgatója a személyes találkozások lényeges tapasztalataként említette, hogy az egzisztenciális nehézségek mögött általában súlyos lelki gondok húzódnak. Aki lélekben nincs rendben, annak az anyagi helyzete is nehéz, és fordítva. Ezért a jövőben jobban odafigyelnek majd a közösségépítésre, és az olyan programokra, melyek elősegítik az öngondoskodást.

A megjelent karitászosok között meglepően sokan voltak a hatvanöt évnél idősebbek, akik a hivatalos verdikt szerint a különösen veszélyeztetett korosztályhoz tartoznak. Néhány mondatot váltva velük, kiderült, hogy a veszélyhelyzet idején egyáltalán nem féltek, hogy megkapják a vírust, miközben másoknak segítenek. Az egyik szépkorú hölgy megfogalmazása szerint az Istenbe vetett bizalmuk és a tudat, hogy jót tesznek másokkal, kiűzte lelkükből a félelmet. Ugyanő idézte Bárány Béla plébánost: „a karitászos Isten meghosszabbított keze”. Hozzátette: a kéz a szívszeretet bőségéből hosszabbodik meg.

Fotó: Erdős Dénes

Bodnár Dániel/Magyar Kurír