„Isten országa mindenki számára nyitva áll, mert Isten minden embert meghívott” – kezdte szentbeszédét Veres András püspök, utalva az aznapi evangéliumban hallott példabeszédre (Mt 22,1–14).
Amikor Jézus Isten országáról beszélt, nagyon gyakran a menyegzős példabeszédet használta. Isten országából senki nincs kizárva. Nincs számszerűen meghatározva, hogy kik juthatnak oda, sőt Isten bőséges lakomát rendez minden helyzetben, mert mindenhol üdvözíteni akar – hangsúlyozta a főpásztor.
A szentmise első könyörgése fontos üzenetet hordoz mindnyájunk számára, de különösen a Karitász munkatársainak: „Urunk, Istenünk, kegyelmed mindenkor indítson és kísérjen minket, hogy figyelmünk szüntelenül a jótettekre irányuljon!”
Minden keresztény ember feladata, hogy megismerje a jót és meg is valósítsa azt. Minden ajándék, amiben életünk során részesülünk, Isten ajándéka, aki embereken keresztül szólít és ajándékoz meg bennünket. Amikor tesszük a jót, Isten munkatársai vagyunk. A mennyei lakomára Isten mindnyájunkat meghívott – mondta a győri megyéspüspök.
A szentmise után a Győri Egyházmegye minden részéből érkező karitászönkéntesek a Brenner János Hittudományi Főiskola dísztermében gyűltek össze.
Elsőként Lőrincz Attila egyházmegyei karitászigazgató köszöntötte a jelenlévőket, külön üdvözölve az egyházmegye idei Caritas Hungarica-díjazottját: Kiss Ritát, a csornai Jézus Szíve karitászcsoport vezetőjét.
Ezt követően Besenczi Zsolt, a Pécsi Egyházmegyei Karitász igazgatója tartott előadást a Karitász lelkiségéről, valamint az önkéntesség kihívásairól és örömeiről. Inspiráló gondolatai megerősítették a résztvevőket abban, hogy a karitászszolgálat nemcsak segítségnyújtás, hanem a krisztusi szeretet mindennapi, kézzelfogható megélése is.
Az előadást követően Veres András püspök köszönetét fejezte ki az előadónak és a jelen lévő önkénteseknek az áldozatos szolgálatukért.
Ezután többen is megosztották tapasztalataikat, személyes élményeiket és az önkéntesség során megélt örömeiket, nehézségeiket.
A találkozón a résztvevők megújították karitászfogadalmukat.
A program közös ebéddel és kötetlen beszélgetéssel zárult, lehetőséget teremtve a személyes találkozásokra, a tapasztalatcserére és az egyházmegyei karitászközösség további erősítésére.
Forrás: Győri Egyházmegye/Paksa Balázs
Fotó: Ábrahám Kitti
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria

















