Túlcsorduló szeretettel akarunk válaszolni Istennek – Papszentelés Győrben

Megtelt a székesegyház a Győri Egyházmegye nagy ünnepére. Nagy számban megjelent paptestvérek foglalták el az első hajó jobb oldalát. Az első sorban ültek a szentelendők plébánosai. A szentmisén koncelebrálók között volt Pápai Lajos nyugalmazott győri püspök. A szertartás menetéről Császár István, a Brenner János Papnevelő Intézet spirituálisa tájékoztatta a híveket.

Veres András köszöntötte az egybegyűlteket: „Együtt ünnepeljük az egyházmegye örömét, mikor Isten meghívottjai részesülnek a szentelés kegyelmében.”

Az evangélium felolvasása után kezdődött a szentelési liturgia. Név szerint szólították a jelölteket, akik a szerpapság és áldozópapság rendjében kívántak részesülni. Ezt a homília követte.

Veres András szentbeszédében Izajás prófétát idézte: Az Úr hívott meg, mielőtt megszülettem volna, anyám méhétől fogva nevemen szólított. A próféta meghívástörténete alapján hisszük, hogy Isten kijelöli életutunkat, a papi szolgálatra is ő hív meg, egy olyan hivatásra, melynek célja az emberek üdvösségének szolgálata által az Istennek szóló dicséret. Feltehetjük a kérdést, miért nem hív több fiatalt Isten Egyháza szolgálatára? Ha belegondolunk ennek okaiba, látjuk, nem a hívás marad el, hanem az arra adott válaszban merülnek fel hiányosságok.

Lelki klímaváltozástól szenvedünk ugyanis: korunk az önmagáért, önmagának élő embert eszményíti, a másokért való életet értelmetlennek bélyegzi.

Ugyanakkor az nem változott, hogy az ember elementáris szükséglete, lételeme a szeretet, ami csak a másik felé bontakozva lehet eredményes. A keresztény ember pedig tudja, hogy a szeretet törékeny a természetfeletti segítsége nélkül. Isten mikor meghív a szeretetre, segítséget is ad gyakorlásához, így tud az ember önmaga fölé emelkedni.

A papság természetfeletti hivatás, és mint ilyen, a teremtő Isten szeretete felé fordít bennünket. Alapja Isten hívása és segítsége. „Isten iránti szerelemből születik.”

Ez a szeretet nem mérlegel, nem fél áldozatoktól, túlcsorduló mértékkel viszonozni akarja, ami viszonozhatatlan, Isten szeretetét. Ha az ember megismeri ezt a szeretetet, sürgető késztetést érez, hogy egész életét szolgálattá tegye. Életünk értéke ezen a szereteten múlik: Mennyire vagyok a szeretet embere?

A papi hivatás erről a szeretetkapcsolatról szól: Az Isten által megszólított ember fenntartás nélkül Isten szolgálata felé akarja fordítani életét, minden képességét.

Veres András a jelöltek által választott olvasmányból egy gondolatot emelt ki: Jó az Úr ahhoz, aki őt keresi. Valóban, Isten mindent felülmúló módon teljesíti az ember vágyait, ha az ember őt, az ő akaratát keresi.

A főpásztor így szólt a jelöltekhez: A mai napon a szentelés kegyelmében részesültök.

Ez a szentség másokért, mások üdvösségének szolgálatára adatik. Aki ebben a szolgálatban él, azt Isten mindennél boldogabbá teszi, mert Isten szereteténél nagyobb nem létezik. Ember ekkora boldogságot nem tud adni.

Ebben a szeretetben mindennap el kell mélyülnünk – fordult a szentelendők felé. A szolgálat segítséget tud adni ehhez. A napi szentmise egyre mélyebben bele tud vonni Isten szeretetébe, legyen ez életetek központi feladata, lelki eseménye.

Azzal a gondolattal indította úrnak a szentelendőket a főpásztor, amit Apor Vilmos szentelése előtt jegyzett fel: „A három magasabb rend, amelyet most felveszek, mintegy azok a szögek, amelyek Krisztus keresztjére erősítenek egész életemre. Óh, édes és szívlelendő szolgaság, amely által az ember igazzá, szabaddá és szentté lesz!”

A szentbeszéd után következett a szerpapjelöltek szentelése, majd a papszentelés. A szentelendők, miután kinyilvánították szándékukat, hogy Istennek tetsző módon élik meg szolgálatukat, megígérték tiszteletüket és engedelmességüket a főpásztornak.

A hívő közösség a szentek közbenjárását kérte a szentelendőkért. A Mindenszentek litániája alatt a jelöltek földre borulva fejezték ki Isten előtti teljes önátadásukat.

A közbenjáró imát a szentelés legfontosabb pillanata követte: elsőként a szerpapok felett mondta el Veres András a felszentelő imát, kézrátétellel kérve a Szentlélek segítségét, majd megkapták a diakónusok sajátos ruháját, a stólát és a dalmatikát. A megyéspüspök megbízta a diakónusokat Isten igéje hirdetésével, amit az evangéliumos könyv átadása fejezett ki.

A liturgia az áldozópapok szentelésével folytatódott. A főpásztor a felszentelő ima és kézrátétel által adta át a Krisztustól kapott áldozópapi hatalmat és küldetést.

Az egyházmegye papjai kézrátétellel fogadták be az új áldozópapokat az egyházmegye papi közösségébe, majd az újonnan felszentelteket beöltöztették a papi ruhába.

A liturgia jelképes szertartással fejezte ki, mire kap megbízatást a pap: A főpásztor megkente a kezüket a szent krizma olajával, majd átadta az Eucharisztia bemutatására szánt adományokat nekik.

A szentmise az Eucharisztia liturgiájával folytatódott, az új papok első alkalommal mutatták be a a főpásztorral és papstestvérekkel együtt a legszentebb áldozatot.

A szentmise végén az asszisztencia a Könnyező Szűzanya-kegyoltárhoz vonult. A főpásztor a felszentelt szerpapokat és papokat Égi Édesanyánk oltalmába ajánlotta.

Az újonnan szentelt papok először adtak áldást, melyben szentelő püspöküket részesítették. Végül a főpásztor elbocsátó áldása következett.

A papszentelés zenei szolgálatát a győri székesegyház valamint a Győr-Újvárosi Urunk Színeváltozása templom egyesített kórusa végezte. Orgonán közreműködött Ruppert István orgonaművész, a székesegyház kántora, vezényelt Kiss Gergő.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír