Isten nagyvonalúságra hív bennünket – Jubileumi búcsú a Rózsák terén

A Rózsák tere fölé emelkedő karcsú tornyok, a főbejárat rózsaablaka és a kapu fölött álló Szent Erzsébet-szobor már az érkezőt a templom névadójára emlékeztetik. A Steindl Imre tervei alapján épült neogótikus templomot 1901. május 16-án szentelték fel. Csúcsívei alatt azóta nemzedékek gyűltek össze imádkozni; idén felszentelésének százhuszonötödik évfordulóját ünnepli az erzsébetvárosi közösség.

A jubileumi év búcsúi szentmiséjének kezdetén Kampfmüller Sándor plébániai kormányzó a hívek nevében köszöntötte Erdő Péter bíborost. Megköszönte a főpásztornak, hogy együtt ünnepel a plébánia közösségével.

Faragó András homíliájában az ünnepi olvasmányok közös gondolataként a nagyvonalúságot állította a középpontba. Ebben az ember túllép önmagán, saját akaratán, és Isten szeretetéhez igazodik. Isten ugyanis nem csupán annyit ad, amennyi feltétlenül szükséges: önmagát ajándékozza az embernek.

Nagyvonalúság, amikor nem kiszámolom a minimumot, hanem a legtöbbet akarom adni, bőséggel akarok adni magamból”

– fogalmazott.

Szent Erzsébet életében ez a lelkület az Isten, a családja és a szegények iránti szeretetben mutatkozott meg. Szerette a szép ruhákat, mégis képes volt a legszebbeket elajándékozni. A betegek szenvedésén személyes szolgálatával enyhített, felülemelkedve a betegségtől való félelmen. Férje elvesztése után pedig egész életét Istennek adta. Bár sok mindent elvettek tőle, a szónok arra irányította a figyelmet, hogy Erzsébet maga is meghozhatta az önkéntes odaadás döntését.

Isten bőkezűségét idézi fel a zsidó szédervacsora hálaadása is: a szabadítás történetében újra és újra felismerhető, hogy Isten többet tett népéért annál, mint amennyi szeretetének megmutatásához elegendő lett volna. Ez a saját életünkre is igaz. Már bűneink megbocsátása is végtelen irgalmáról tanúskodik, Ő azonban ennél is tovább megy: isteni életének részesévé akar tenni bennünket. „Az Isten egy olyan életre hív bennünket, amiről álmodni sem merünk” – emelte ki Faragó András.

Az evangélium ugyanerre a nagyvonalúságra hív az emberi kapcsolatainkban. Jézus szeretetparancsa az üldözőkre és a gyűlölködőkre is kiterjed. A másik arc odatartásáról szóló tanítást a szónok a személyes döntés felől közelítette meg:

a másik ember tettét nem mi határozzuk meg, saját válaszunkról azonban dönthetünk.

„Már nem csupán elszenvedője vagy az életnek, hanem tudatos vállalója valaminek” – fogalmazott a szónok, majd felidézte nagyapja tanácsát: a mogorva emberhez is érdemes kedvesen fordulni, hogy kapcsolatunkat ne egyedül a másik viselkedése alakítsa.

Faragó András lelkiatyja példáján keresztül arról is beszélt, hogy a nagyvonalúság az anyagi javak megosztásán túl a megértő figyelemben is megmutatkozik. Ennek forrása a hála: „És a nagyvonalúság kulcsa a hála, hogy tudom, mindent ajándékba kaptam” – mondta.

A homília végén Ferenc pápa Gaudete et exsultate kezdetű apostoli buzdításából idézett: „Minden szent egy külön küldetés.” Szent Erzsébet a saját korában jelenítette meg az evangéliumot, erre azonban mindannyian meghívást kaptunk. „És éppen ezért behelyettesíthetjük a szent helyére a saját nevünket” – hangsúlyozta. Végül arra buzdított, hogy Isten szeretetét megtapasztalva mi magunk is nagyvonalúan forduljunk embertársaink felé.

A szentmise zenei szolgálatát a Belvárosi Ferences Kántorátus végezte Kecskés Mónika vezetésével. Orgonán közreműködött Melis Mihály és Tüzes Marcell.

Erdő Péter bíboros az ünnepi liturgia keretében megáldotta a Szent Erzsébet-kenyereket. A kétszázötven cipót a Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet-plébánia karitászcsoportjának önkéntesei a szertartás végén osztották szét a híveknek.

A kenyérosztás a helyi búcsú visszatérő hagyománya: a karitászcsoport évről évre cipókat készíttet, amelyeket a szentmiséken megáldanak, majd átadnak a résztvevőknek. Az otthonokba hazavitt kenyér Szent Erzsébet példáját idézi fel: a másik ember szükségét észrevenni, és megosztani vele azt, amink van.

Szöveg és fotó: Zsuffa Tünde/Esztergom-Budapesti Egyházmegye

Magyar Kurír