Isten sajátos segítő kegyelmeket ad – Lektor- és akolitusavatás a Katolikus Tábori Püspökségnél

Szentbeszédében a  püspök hangsúlyozta, hogy az avatással az Anyaszentegyház hivatalosan is felelősségteljes szolgálatot bízott az új lektorokra és akolitusokra, a szentelmény erejéből pedig Isten sajátos segítő kegyelmeket ad életállapotuk megszenteléséhez és szolgálatuk beteljesítéséhez.

* * *

VI. Pál pápa (pontifikátusa: 1963–78) 1967-ben a Sacrum diaconatus ordinem kezdetű rendeletével újra életre hívta az állandó diakonátus intézményét, majd 1972-ben Ministeria quaedam kezdetű rendeletével – eltörölve a kisebb rendeket – a lektorátust és az akolitátust olyan liturgikus szolgálatoknak minősítette, amelyek nincsenek fenntartva a szolgálati papságra készülők számára, ugyanakkor mindkettőt avatással (institutio) lehet elnyerni.

A lektor (felolvasó) felavatása az evangélium előtti szentírási könyvekből vett részek (olvasmány, szentlecke) felolvasására történik, de ő terjesztheti elő a hívek könyörgésének kéréseit és ő mondhatja a válaszos zsoltárt az olvasmányok között, ha nincs zsoltárénekes. Amikor a szentmisében az oltárhoz vonulnak és nincs diakónus, megfelelő ruhában ő viheti az evangéliumoskönyvet.

Az akolitus (a magyar kifejezés a görög akolouthos, „kísérő” szóból származik) felavatása az oltár szolgálatára, valamint az áldozópap és a diakónus segítésére történik. A felavatott akolitus fő teendője a szentmisén és más szertartásokon a liturgikus könyvek, edények (például kehely és annak felszerelései), eszközök (például füstölő, szenteltvízhintő) előkészítése, átadása, tartása (szertartáskönyvek), visszarendezése, valamint az Eucharisztia tabernákulumból (oltárszekrényből) való előhozatala. A szentmisén elsősorban felajánláskor (ha nincs diakónus ő helyezheti el az oltáron a kelyhet és annak felszereléseit és a misekönyvet) és az áldoztatás kapcsán van feladata, így mint a szentáldozás rendkívüli kiszolgáltatója megáldoztathatja a híveket a szentmisén, de azon kívül is, akár a templomban, akár otthonaikban, ugyanakkor vezethet közösségi imádságokat, igeliturgiát és temetési szertartást. A szentmisén a ki- és bevonuláskor ő viheti a keresztet az égő gyertyával vonuló két ministráns között. Ha kell, segít a papnak a nép adományainak átvételében, de ő viheti az oltárhoz az ostyát és a bort. Ha tömjéneznek, ő tartja a pap elé a füstölőt, és mellette van, amikor a pap megtömjénezi az adományokat, a keresztet és az oltárt, mely után ő tömjénezi meg a papot és a népet. A felavatott akolitus segítheti a papot a nép áldoztatásában, ha két szín alatt áldoztatnak, diakónus hiányában ő nyújtja a kelyhet az áldozónak, illetve ő tartja a kelyhet, ha bemártással történik az áldoztatás. Az áldozás után segít a papnak vagy a diakónusnak a szent edények purifikálásában és elrendezésében.

Az akolitus olyan felavatott személy, aki ismeri a liturgikus szabályokat, otthonosan mozog a szent térben, gazdája és őre mindazon liturgikus könyveknek, ruháknak, eszközöknek, amelyeket a szentmisén és más szertartásokon használ az Egyház.

Forrás és fotó: Katolikus Tábori Püspökség

Magyar Kurír