Isten a semminek tűnő hétköznapi teendőinken keresztül szólít minket követésére – FAVÉT huszadszor

Hazai – 2024. december 3., kedd | 13:15

A szenvedély volt a téma az idei Fiatalok a Világ Életéért Találkozón (FAVÉT), amelyet több mint négyszáz diák részvételével rendeztek meg november 30-án Nyíregyházán, a Szent Imre köznevelési intézményben, immár huszadik alkalommal.

A fiatalokról és fiataloknak szóló találkozóra immár huszadik alkalommal érkeztek a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye plébániáiról, köznevelési intézményeiből a hetedik és nyolcadik évfolyamos tanulók, de idén is képviseltették magukat a házigazda intézmény öregdiákjai. A résztvevők egyházmegyés lelkipásztorokkal, intézményvezetőkkel is találkozhattak.

A népszerű FAVÉT kiemelt rendezvény az egyházmegye programjai között, amelyre Palánki Ferenc megyéspüspök is ellátogatott, szentmisét mutatott be, majd megtekintette a fiatalok előadását. A szenvedély témájában tanúságtételek, misztériumjátékok, csoportbeszélgetések, hangulatfokozó programok várták a diákokat, a reggeli frissítésről, mozgásról is gondoskodtak a házigazdák, kapcsolódva egy szentírási szakaszhoz (Ez 37,1–10), annak sorait mozgásban is megelevenítve. A nap fő előadója Dani Gyöngyi paralimpikon vívó volt.

A programok főként a motiváltságban megmutatkozó szenvedélyre, illetve ezek különböző megnyilvánulásaira irányították a figyelmet. Erről beszélt elsőként Máté Péter római katolikus iskolalelkész is arra fókuszálva, hogy mit jelent a szenvedély, hogyan mutatkozott meg a szentek és azok életében, akik közvetlenül ismerték Jézust, és mit jelent a mi életünkben.

Dani Gyöngyi paralimpikon vívó előadásában szintén a központi témához kapcsolódva erősítette a fiatalokat. „Bármit tesztek, tegyétek szívből, mintha az Úrnak és nem embereknek tennétek. Hiszen tudjátok, hogy az Úrtól jutalmul kapjátok az örökséget.” (Kol 3,23–24) Az Európa-bajnok, világbajnok paralimpikon elmondta, hogy életének minden területén jelen van a szenvedély, nemcsak a munkájában, hanem a sportban, édesanyaként, feleségként a családjában, és nem utolsó sorban a hitében.

2021-ben versenyzett utoljára, ezt követően hozta létre a Paraktív Alapítványt, és bár még mindig a sport a szenvedélye, már inkább csak beszél róla, és  másoknak próbál segíteni ebben a műfajban az alapítványon keresztül. Dani Gyöngyi hosszú utat tett meg a megtéréséig, a paralimpikon beszélt a balesetéről, amely a megtéréséhez vezetett, és arról, hogy most mit gondol az élet értelméről.

Kamaszként olyan társaságba került, ahol a siker, az ismertség volt az elsődleges cél az életében, ez az öltözködésében, beszédstílusában, viselkedésében is megmutatkozott, és 16 évesen már annyira kiábrándult az életből, hogy nem akart tovább itt maradni a földön. Balesete következtében kerekesszékbe került, és ez nyitotta meg számára az utat Istenhez, élete újra értelmet nyert. Elvégezte az iskoláit, megismerkedett különböző sportágakkal, megtalálta a férjét, gyermekük született és megtapasztalta, hogy így is lehet teljes életet élni.

A szenvedély az, ami előre tudja vinni az embert, legyen az bármilyen terület. Ebben pedig kiemelten fontos a motiváció. Ez olyan hajtóerő, amely elengedhetetlen a szenvedélyhez, és nemcsak érzelmekből áll, de kihagyhatatlan hozzá a kitartás, az elköteleződés, ami túlvisz a nehéz időszakokon – fogalmazott Dani Gyöngyi.

A szenvedélyről hallottakat, a misztériumjáték során megfogalmazódott gondolatokat kiscsoportokban osztották meg egymással a fiatalok.

A délelőtt püspöki szentmisével zárult. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök Szent András apostol ünnepén mindannyiunk küldetésére irányította a figyelmet. A főpásztor elmélkedésében az új egyházi évre mutatott, amelynek kezdetén arra készülünk, hogy Jézust megünnepeljük, várjuk az eljövetelét, bár tudjuk, hogy már itt van. Az adventünk is ilyen. Újra és újra át kell élnünk azt, hogy Jézus közeledik hozzánk, és meg akar szólítani bennünket.

Az evangéliumban olvassuk (Mt 4,18–22), hogy Jézus megszólít két testvért, Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást. A főpásztor kiemelte, hogy Jézus a hétköznapi tevékenységük során látogatja meg és szólítja meg a testvérpárt. Nincs benne semmi különös, de valami mégis megérinti őket és ez a különös. Isten bennünket is a hétköznapi tevékenységünk során szólít meg, megérthetjük az ő akaratát és teljesíthetjük azt.

Hogyan telnek a hétköznapjaink? Mi az, amit nap mint nap teszünk? – tette fel a kérdést Palánki Ferenc püspök, majd

a mindenki számára ismert „Mi történt az iskolában?” kérdésre adott „Semmi.” válaszra emlékeztetett, hangsúlyozva azt, hogy Isten ezen a „semmin” keresztül is meg akar bennünket szólítani, és azt akarja, hogy kövessük őt.

Jézust követni azt jelenti, hogy az ő nyomában járni, tudni, hogy hova lép, mit gondol, mit mond, hogyan cselekszik és hogyan szeret. Ezeket kell megtanulni tőle. Hallanunk kell a hangját a szüleinken, tanárainkon, társainkon, a lelkiismeretünkön keresztül, valamint a szívünk mélyén.

András és testvére, Péter, valamint Jakab és János, Zebedeus fiai elindultak, de nem tudták, mi lesz az életükben. Mi sem tudjuk, mi fog történni az életünkben, de a mai napon szeretnénk jobbak lenni, örömet szerezni másoknak. Nem a semmi történik az életünkben, hanem üdvösségtörténet. Amikor elindulunk Jézust követni, azzal a bizalommal és hittel tesszük, hogy meghallottuk az ő hívó hangját és tudjuk, hogy merre kell mennünk, mit kell tennünk, mi a feladatunk, küldetésünk. Az apostol kifejezés azt jelenti, hogy küldött. András és a többi apostol küldöttek lettek, nem rendelkeztek különleges képességekkel, hanem úgy tudtak csodát tenni, hogy a szeretet csodáját valósították meg az életükben, vagyis teljesen odaadták magukat Istennek, és ő tett csodát rajtuk keresztül – fogalmazott Palánki Ferenc megyéspüspök elmélkedésében.

A teljes beszámoló a FAVÉT-ről ITT olvasható. 

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria